Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Urbanista, ami a fület illeti – Copenhagen

Urbanista, ami a fület illeti – Copenhagen

2014. március 14. - Darqo

Urbanista Copenhagen01_resize.png

Az Urbanista fül-és fejhallgató márkát és ár/érték arányban egyaránt jól teljesítő termékeit bemutató ötödik és egyben befejező posztunkhoz érkeztünk, amelyben az Urbanista külcsínben és belbecsben egyaránt felső kategóriásnak szánt, Copenhagen fantázianevű gyönyörűségét mutatjuk be nektek egy fokkal részletesebben.

 

A Copenhagen az egyik, amely a felhasználók (köztük ipari formatervezők, DJ-k, birkózók, politikusok, művészek és bloggerek) igényeit figyelembe véve már a 3.0-ás változatnál tart, és amelyet nekem is szerencsém volt kipróbálni. Amikor kézbe vettem, egyből kiderült számomra, hogy miért ezt tartják a fülhallgatóik közül a legjobbnak, pedig ekkor még csak vizuális értelemben sikerült lenyűgöznie: a Copenhagen a megtestesült elegancia! Letisztult, karcsú forma, pihe-puha és nőies, markáns és férfias anyagok váltakozása, valamint aprólékosan kidolgozott részletek jellemzik, a füles pedig olyan, mintha egy fordított és felnagyított London lenne a kezünkben. Gyengéden simul a fejhez, nem nyomja a fület sem, mérhetetlenül kényelmes designtárgyról van szó.

 

Urbanista Copenhagen02.jpg

 

Persze ez önmagában még nem lenne elég, így erőteljes tesztelésnek vetettem alá. Amikor kipróbáltam a laptopon, hogy hogyan is teljesít a gyönyörűség, nehezen hittem el, hogy valóban ebből a közepes méretű fejhallgatóból ilyen tisztasággal és erővel szólhat meg a zene. Konkrétan majdnem teljesen le kellett halkítanom az odáig maximumra feltolt hangerőt, ami az évekkel korábban vásárolt profi fejhallgatómra volt optimalizálva. Bizonyossá vált, hogy nem csak jól hangzó marketingduma, hogy olyan technológiát pakoltak bele, amely csak a sokkal nagyobb méretű versenytársakkal teszi összehasonlíthatóvá a hangzását. Jó szívvel tudom ajánlani bárkinek. Komolyan!

 

A Copenhagen 3 színben kapható (Fluffy Cloud – fehér, Dark Clown – fekete, Gun Metal – fekete, ezüst) 26.600.-Ft-os áron, és mint ahogy a többi, így a Copenhagen is széles körű kompatibilitást biztosít a legtöbb lejátszóval, telefonnal, iOS, Android és Windows Phone készülékekkel.

 

Urbanista Copenhagen03.jpg

Urbanista Copenhagen04.jpg

Urbanista Copenhagen05.jpg

Urbanista Copenhagen06.jpg

Urbanista Copenhagen07.jpg

 

 

 

urbi san francisco.png

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr255857470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása