A nap és az elkövetkezendő időszak fő híre a hazai designfronton, hogy ma nyílik meg az idén tizedik évébe lépő Design Hét Budapest 2013 fesztivál. A mára több tízezer látogatót vonzó, nagyszabású eseménysorozattá növő fesztivált 2013. szeptember 27. és október 6. között rendezik meg, és idén minden eddiginél több, közel 200 helyszínen zajlik, illetve még az előző évhez képest is ötödével több programot kínál az érdeklődők számára.
A kortárs design több meghatározó külső hatásnak köszönhetően az utóbbi években rendszeresen arra kényszerült, hogy újradefiniálja önmagát és új kifejezésmódokat keressen. A gazdasági válság az olcsóbb termékek iránti igényt növelte meg, a legújabb technológiáknak (például a háromdimenziós nyomtatásnak) köszönhetően ma már gyakorlatilag bárkiből lehet designer, ugyanakkor a szakma képviselői manapság olyan új szempontokat sem hagyhatnak figyelmen kívül, mint a szociális érzékenység vagy az újrafelhasználhatóság. Az utóbbi évek gazdasági, társadalmi és kulturális változásai, valamint a fogyasztói társadalom értékrendjének átalakulása újra előtérbe helyezték a kézműves technológiákat is, melyek eddig éles ellentétben álltak a design hagyományos értelmezésével, vagyis az ipari körülmények között készülő, sorozatgyártott termékek képével. A kortárs designt tehát egyszerre jellemzi a high tech és a low tech, az egyedi és a demokratikus jelleg, a magas műszaki tartalom és az esetlegesség – a Design Hét Budapest 2013 nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy látleletet adjon erről a rendkívül izgalmas folyamatról.
Az évfordulóhoz kapcsolódóan és egyszersmind reflektálva a világban épp lezajló változásokra a Design Hét Budapest 2013 idén a határátlépésekkel foglalkozik, vagyis azokkal a metszéspontokkal, melyeket a design hoz létre a képzőművészettel, kézművességgel vagy a digitális technológiákkal. Nyitókiállításunk (A Metszéspontok X Crossovers kiállítás szeptember 17-én, azaz ma este 18:00-kor kezdődik a Design Terminálban (1051 Budapest, Erzsébet tér 13.) ezen új irányokról próbál minél átfogóbb képet nyújtani, programjaink többsége pedig azt térképezi fel, hányféle arcot is ölthet manapság a design.
Ráadásul a jubileumi Design Hét Budapest 2013 fesztivál a világ egyik design nagyhatalmát, Olaszországot köszöntheti díszvendégeként. Az Olasz-Magyar Kulturális Évad részeként, az Olasz Nagykövetséggel és az ICE – Olasz Külkereskedelmi Intézettel való együttműködés eredményeként megvalósuló díszvendégség programjai során számos világhírű olasz márka bemutatásán keresztül ismerkedhet meg a nagyközönség a kortárs itáliai design legnagyobb alakjaival, eredményeivel.
Miután a nyitókiállításon kívül is rengeteg figyelemre méltó programot kínál a Design Hét Budapest 2013 fesztivál, ezért egyelőre most még külön nem emelnénk ki egyiket sem, inkább rátok bízzuk a döntést. Ezt megkönnyítendő itt letölthetitek a programfüzetet. A lényeg, hogy menjetek, nézelődjetek, inspirálódjatok, hisz van miből!
Az esemény Facebookos oldalát itt találjátok.