Kovács Gergő, művésznevén SirChild először a street art/graffiti világában próbált meg érvényesülni, a falakon jelenítette meg a benne lakozó érzelmeket és gondolatokat. A 21 éves festő aztán váltott, a hatalmas falfelületeket sokkal kisebb vásznakkal helyettesítette, egyedi képei, a rajtuk szereplő figurák azonban csak tovább fejlődtek és értek, kifejezőkészségük hatalmasra nőtt. Alkotásai egyáltalán nem tartoznak a könnyen befogadható kategóriába. Kicsit olyan érzésem támadt tőlük, minta valami szürreális Nickelodeonos rajzfilmet nézegetnék. Furcsák, esetlenek, néha ijesztőek is, és egyetlen kivétellel pont olyanok, amilyenek mi magunk is vagyunk a szépséges bőrruhánk alá rejtve. Ők őszinték és nem tudják rejtegetni valódi önmagukat. A mai magyART főszereplői tehát ők, az őszinte emberek, akiknek kiült az arcára, testére a valóság; a szeretetéhség, vágy a megértésre, elfogadásra és a boldogságra, valamint az alkotójuk, Kovács Gergő, aki az életről szeretne nekünk beszélni az alkotásain keresztül.
Kovács Gergő
Kovács Gergő vagyok, 21 éves, a művésznevem SirChild. A név próbálja mutatni a gyermeket, aki bennem él. Én is szabad érzésű, szabad lelkű vagyok, mint egy kisgyermek, akinek még semmi gondja nincs a világon és nem befolyásolja senki és semmi a szabad gondolkozásban. Így el tudja képzelni az őt körül vevő világot másképp mint a felnőttek.
Körülbelül 5 éve kezdtem el foglalkozni komolyabban azzal, hogy hogyan tudnám magamból kiadni az érzéseket, gondolatokat a világ felé, amik már néha feszítőek. Éreztem, hogy a művészetben ki tudom fejezni önmagam, ott tudom magam igazán elengedni és egyedül lenni, egyedül lenni ott ahol akarok. Nagyon sokat gondolkoztam olyan dolgokon is, amiket nem tudok lefesteni kiadni magamból, például egyszer azon gondolkoztam, hogy el akarok képzelni egy színt, amit még nem láttam, nincs a világon, nem lehet egyik színnek sem az árnyalata és nem lehet színek keveréke sem. Nem tudtam elképzelni, de lehet, hogy az a szín a hang. Lehet, a hangot nem is halljuk, hanem látjuk...
Az első képeim általában arról szóltak, amit gondolok a társadalomról. Jöttek a gondolatok, láttam dolgokat és nem értettem őket, hiába másnak természetes dolgok, de én nem értettem. Kezdtem rá válaszokat keresni, hogy miért is élünk ilyen elcsavart világban, ahol fura dolgokat teszünk, olyanokat, amiket valamikor még mi sem akarunk megtenni, de sokaknak ez az „ÉLET”.
Szerintem a szabadsághoz tartoznak a tiszta saját gondolatok és nem az, amit ránk erőszakolnak mások. Az emberek nem akarnak kiszakadni a hétköznapokból, mert nem mernek, így inkább beletörődnek sokan abba, ami van, pedig lehetne jobb is minden. A legtöbb dologhoz pénz sem kell. Nem vesszük észre a boldogságot, amire képesek vagyunk, amit tudunk csinálni, hogy egyáltalán tudunk látni, érezni az illatokat, hallani, mozogni, érezni, ÉLNI. Az egyik képemen is az jelenik meg, ahogy a „pénz rámegy az emberek fejére” és nem hagyja őket élni, mert mindenki azt hiszi, a pénz élteti, közben pedig az veszi el tőle a mindent. Csak ki kellene menni a természetbe és élvezni azt, amit már nem kell megcsinálni, mert itt van előttünk, a miénk.
A színek nagyon fontosak nekem, épp’ azért is, mert én nem szeretnék egy szürke világban ÉLNI. Vannak munkám, amelyek olyan emberekről szólnak, akik gépi világban élnek, de a gép megeszi őket mint például az ’’ottvót az ÉLET ossz a kellett neked’’ című képen, ahol az ember választhatta volna az életet is, de ő a gépet választotta és így járt.
Vagy a „számítógép szerelmetesség” című, ahol egy olyan ember látható, aki beleszeret a számítógépébe. Változok folyamatosan, így mostanában már csak olyan dolgokat festek, amik csak úgy jönnek és egy tájat vagy csak egy másik világot mutatnak be, ahol mindenki szabadon él és azt csinál amit csak szeretne.
Múltkor néztem az egyik képem, és rájöttem, hogy a lényeg nem mindig az előtérben, a figurákon van, hanem ott hátul, a környezetben, az égen, az égbolton túl. Elgondolkoztam, hogy vajon ott mit csinálnak ebben a pillanatban, vagy egyáltalán van-e ott valaki vagy valami? Az is az én világom, mivel a festményemen van, valahol a távolban, de mégsem ismerem. Az lehet egy hely a lelkemben vagy a gondolataimban. Amit még nem fedeztem fel, amit lehet, nem is akarok megismerni, mert úgy sokkal izgalmasabb, hogy csak elképzelem. Elképzelni milliónyi dolgot lehet, de ha megismerném akkor csak egy dolgot tudnék róla azt ami van.
Szeretnék a közeljövőben kiállítani, galériákban, romos épületekben, utcára, akárhová; szeretnék pólókat készíteni, és a legnagyobb vágyam, hogy külföldre is kijussak és ott alkossak, Éljek.
Kovács Gegő Facebookos oldalát itt találjátok.
Ha te is hasonlóan tehetséges magyar művész, designer, kreatív ember vagy, olvasd el a felhívásunkat és jelentkezz nálunk! A magyART rajongói klubjához pedig itt csatlakozhatsz.
