Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Lake District, a menekülő útvonal – Bagman 7#

Lake District, a menekülő útvonal – Bagman 7#

2012. december 22. - Kis-Vuk

Ld01_resize.JPG

Van az úgy, hogy az ember nyugalomra, feltöltődésre vágyik. Kicsit bedarálják a mindennapok, legyűri a város zaja és ki akar szakadni a mindennapi rutinból. Angliában erre igen sok opciót kínál a természet. Most az én kedvenc menekülő útvonalamat mutatom be nektek, úgyhogy ha már múlthéten a manchesteri karácsonyi vásáron vezettelek titeket körbe, maradjunk még egy kicsit ezen a szigeten.

 

Ld02_resize.JPG

 

Anglia észak-nyugati részén van egy nemzeti park, amit az ország tüdejének is neveznek. A neve Lake District (sokan hívják még The Lakes-nek, Lakeland-nek), magyarra talán tóvidéknek fordítanám. Anglia és Wales legnagyobb Nemzeti Parkja ez és az Egyesült Királyság második legnagyobbika, mely Cumbria megyében van. Ezért azt tanácsolom, egy piknik pokrócot mindenképpen tegyetek a hátizsákba, mert igen gyakran felmerül az emberben a késztetés, hogy lehuppanjon egy-egy dombon megcsodálni az el nem mondhatót.

 

Ld03_resize.JPG

 

1952. május 9-én nyerte el rangját. Évente csak nem 20 millióan keresik fel a béke szigetét, ezért én azt javaslom, ha valódi nyugalomra vágyunk, ne szikrázó napsütésben határozzuk el magunkat a menekülési projektre, mert olyankor minden autópályán, mindenki oda tart. Tehát borítékolható a forgalmi dugó, a tömegnyomor és az esélytelenség, hogy kifogjunk egy jó kis B&B-t klasszikus angol reggelivel (paradicsomos bab, kolbász, szalonna, tojás, gomba, „krumpli süti”, sült vér és a variáció kifogyhatatlan, ahány megye annyi szokás, és jó hír a vegásoknak, igen, létezik már nekünk való kivitelben is, hiába, alkalmazkodniuk kell az igényekhez).

 

Ld04_resize.JPG

 

Ha egy populárisabb hosszú hétvégét szeretnénk ott tölteni, tehát munkaszüneti napot is belevéve, érdemes hetekkel előtte lefoglalni szállásunkat, mert ilyenkor tényleg ostrom alatt van ez a kis külön világ. Általában szoba ár van, tehát mindegy, hogy egy vagy két ember veszi ki, az árak 30-80 font között mozognak is rúghatnak éjszakánként, attól függően, hogy pontosan hol helyezkedik el a parkon belül és kérünk-e hozzá reggelit. Itt érdemes körülnézni szállás terén.

 

Ld05_resize.JPG

 

A park kiterjedése K-Ny irányban 52 km, É-D viszonylatban pedig 64 km. Az egyik legsűrűbben lakott Nemzeti Park, de nem kell megijedni, esőben mindenkinek jut hely...Leglátogatottabb városkái Keswick, Windermere, Ambleside. Én általában Windermere felé veszem utamat, könnyen megközelíthető autóval és vonattal egyaránt, és mily meglepő, van egy gyönyörű tava is! Nem egyszer láttam már, ahogy apa-anya-gyerekek reggel felpattannak a motorcsónakra és átsiklanak a tó túlsó felére egy kis croissanért, aztán tepernek vissza eldugott kis várukba kutyát futtatni. Tudnék én is így élni, szó se róla. De ha motorcsónakunk nincs is, attól még mi is átszelhetjük a vizet kajakkal vagy túrahajóval, autósoknak és lovon közlekedőknek mondom, hogy van 20 percenként közlekedő komp is!

 

Ld06_resize.JPG

 

Ha valaki még sem a vizek szerelmese, az hozzon magával túrabakancsot, mert van itt néhány megmászásra váró hegy is, úgy mint a Scafel Pike a maga 978 méterével, a Scafell (956 m), a Helvellyn (951 m) és a Skiddaw (931 m).

 

Ld07_resize.JPG

 

Mivel arra felé az időjárás elég szeszélyes tud lenni, ajánlom ezt az oldalt böngészésre, hogy elkerülhessük a nagyobb meglepetéseket. És mivel Angliáról beszélünk, egy apróra összehajtogatható vízálló nadrág és kabát mindig legyen a táskánkban, ha pedig a cipőnk nem vízálló, legalább két nejlonzacsi is legyen nálunk, amibe belebújtathatjuk lábainkat a nagy zuhé közepette. Egyébként a hely központi oldala itt található meg.

 

Ha már a természetről beszéltem és amúgy is az „egy kép többet ér ezer szónál” híve vagyok, le is teszem a billentyűzetet, hagyom, hogy gyönyörködjetek inkább a fotókban.

 

Ld08_resize.JPG

Ld09_resize.JPG

Ld10_resize.JPG

Ld11_resize.JPG

Ld12_resize.JPG

Ld13_resize.JPG

Ld14_resize.JPG

Ld15_resize.JPG

Ld16_resize.JPG

Ld17_resize.JPG

Ld18_resize.JPG

 

Szeretném kihangsúlyozni, hogy a posztban/posztokban szereplő oldalakat az olcsóbb beszerezhetőség miatt ajánlom, nem reklám célzattal kerültek ide, csak támpontként. Nálam ők váltak be, ha viszont ti tudjátok, hogy hol lehet még kedvezőbb áron hozzájutni valamihez vagy valami még szükséges lehet egy-egy utazáshoz, írjátok le kommentben. Ugyanez igaz a bemutatott helyszínekre is: ha van tippetek szebb, jobb, élvezetesebb, érdekesebb, látványosabb dolgokra az adott helyen, írjátok meg ezt is az olvasóknak. Legyen ez egy interaktív kezdeményezés, amiben bárki megoszthatja a gondolatait, tanácsot adhat az érdeklődőknek!

 

Ha tetszett a poszt vagy szereted a hasonló témákat, csatlakozz hozzánk a Facebookon!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr914976752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása