A karácsony közeledtével valahogy mindig előkerül a gyermeki énem, nyitottabb vagyok a színekre, fényekre, illatokra, ízekre, a felfedezésre, a játékokra, az ultraszirupos családi-és mesefilmekre. Talán ezért keltette fel a figyelmem pont most az a magyART-os mappában várakozó levél, amelyet Egri Mónika illusztrátor küldött a számunkra. Művei tobzódnak a kedvességben, bájosak, szívhez szólóak és nem utolsósorban szépségesek, úgyhogy a mai magyART-ot ennek a mesevilágnak szentelem.

Egri Mónika

Már egészen kicsi koromban is a rajz volt mindenem. Nem is emlékszem másra, ami ennyire lekötötte volna a figyelmem, mint a vonalak húzkodása, formákba rendezése, a színek tánca a papíron. Imádtam a színes ceruzák hangját, ahogy a papírdobozban vidáman csörögtek. Évente több dobozzal is elnyűttem, és anyukám szekrényében is sorra gyűltek az oklevelek, amelyeket különböző versenyeken kaptam. A figuráimmal azonosultam, együtt éreztem velük, soha nem rajzoltam havas tájra bikinis macit, mert megfázhat, és mindig befejeztem a rajzokat, minden végtag, szem, orr, fül és kalap, kabát helyére került, mielőtt becsuktam volna a rajzfüzetet.

Adta volna magát, hogy rajzos pályán induljak el, de valahogy mégsem úgy alakult. Textilipari technikumba mentem, de mire elvégeztem volna, megszűnt a hazai textilipar. Nem mintha annyira vágytam volna egy textilgyárba, de homályos emlékeimben felrémlik, hogy különböző, színes anyagokat akartam tervezni, vidám mintákkal. Ehhez képest a valóság nem kecsegtetett ilyen eszményi lehetőségekkel. Elvégeztem egy animációsfilm-készítő tanfolyamot a Pannónia Stúdió keretein belül, majd egyszer csak a Pumukli kalandjaiban találtam magam. Jó pár évet húztam le a rajzfilmiparban, számos filmben dolgoztam kulcs-fázisosként, pl. a Mr Bean-ben, vagy a Pettson & Findusban, animáltam egy kisfilmben is, és a rajzfilmnek köszönhetően elutazhattam a világ másik végébe, Kínába is.

Amikor a hazai 2D-s rajzfilmgyártás halálközeli állapotba került, nekem is muszáj volt egy másik utat keresnem. Egy véletlen folytán találtam egy apróhirdetésre, amelyben illusztrátort kerestek. Nem volt szakmai megkötés, csak próbarajzra volt szükség. Beküldtem egyet, és a rengeteg pályázó közül én nyertem. Hát így terelt a Sors egy másik szalagra, észre sem vettem és már egy könyvet illusztráltam. Ez volt az Olivér a Föld körül, aztán jött a Röpke, egy lombtündér igaz története, majd ennek második része, A lombpalota megmentése. Ezeket a könyveket még akrillal festettem, de közben szerettem volna kipróbálni az akvarellfestést is. Egy következő pályázatra már akvarellel készült képeket küldtem, és meg is nyertem vele a lehetőséget, hogy Lőrincz L. Laci bácsi: Utazz velünk tevekaravánnal című könyvét, majd a második részt is, a Nagyszakállú kecskeapót illusztráljam. Roppant megtisztelő feladat volt ez számomra.

Magát az illusztrálást vagy a festést soha nem tanultam, mindent autodidakta módon sajátítottam el. Különböző oldalakat bújtam, nagy illusztrátorok munkáit tanulmányoztam, és próbáltam mindig valami újat, valami érdekeset belevinni a rajzaimba. Szerencsére igen pozitív visszajelzéseket kapok, amelyek mindig friss energiával töltenek fel. Nincs nap, hogy ne rajzolnék valamit, van, hogy a figurák szinte önmaguktól születnek meg, én csak mintegy közvetítő csatorna vagyok a rajzolt és a valódi világ között. És hogy jól közvetítek-e, azt nem tudom, de mindenki eldöntheti, hogy kedveli-e ezt a fajta mesevilágot, ami tőlem-általam érkezik, ha ellátogat az oldalamra, és körülnéz a rajzok között. (forrás)

Ha te is hasonlóan tehetséges magyar művész, designer, kreatív ember vagy, olvasd el a felhívásunkat és jelentkezz nálunk!

Ha tetszett a poszt vagy szereted a hasonló témákat, csatlakozz hozzánk a Facebookon!