Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Belga melléképület, szimpatikus kiterjesztéssel - Maison Roly

Belga melléképület, szimpatikus kiterjesztéssel - Maison Roly

2010. szeptember 22. - Mocca

Ez a vegyesen terméskőből és téglából épített melléképület évek óta kihasználatlanul állt egy dél-belgiumi családi ház udvarában, egészen addig, amíg a tulajdonos úgy döntött, hogy egy apró, de komfortos vendégházzá alakíttatja át.

A tervezéssel az AABE szakembereit bízták meg, akik az épület belső, rusztikus hangulatát megőrizték -persze a szükséges és legkorszerűbb infrastruktúrát továbbá néhány szemrevaló kiegészítőt sem kispórolva-, a meglepő és látványos változtatást inkább a meglévő falakon kívül okozták...

Gerendák, acéllemezek, valamint szigetelt thermo üveg felhasználásával kialakítottak egy teljesen transzparens, hangulatos nappalit, amivel nagylelkűen megnyitva a környező természet felé az adott zárt struktúrát, egyben enyhíteni tudtak az épület rusztikus komorságán is.

Ebbe a jópofa üvegkalickába a jó hőszigetelésnek köszönhetően télen, szakadó hóesésben a megfázás kockázata nélkül is bátran ki lehet gubbaszkodni, akár rövid gatyában, szalmakalapban és persze strandpapucsban. Szimpatikus megoldás.

via: reflexdeco

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr682314556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása