Jó néhány éve már annak, hogy egyszer nekem is megadatott az a lehetőség, hogy az 56-ban odaszakadt rokonok jóvoltából hosszabb időt tölthettem el az észak-amerikai kontinensen. Egyik szokásos vasárnapi -ahogy ők mondták- kimenős alkalommal az USA-Kanada határán csobogó Niagara-vízesés volt a fedezzük fel Amerikát című kötelező program következő állomása. Ha az odáig vezető utat a Mohawk-River bal partján futó New York State Thruway betoncsíkján tettük volna meg, akkor nagyjából 5 óra alatt odaérkeztünk volna, ám meglepetésünkre mi nem azon, hanem a folyó jobb partja mentén vele párhuzamosan futó alsóbbrendű Mohawk Turnpike-on indultunk neki az útnak.
Nem tudtuk mire vélni a dolgot, egészen addig, amíg negyed óra elteltével „amerikainagybácsi” leparkolt egy útszéli pihenőnél és nagyvonalúan felajánlotta először Apunak, majd nekem a lehetőséget. Kár lenne tagadni, hogy mi ketten már itthon megfogalmaztuk magunkban a kérést (öt percre ha lehetne...) és attól a pillanattól kezdve, ahogy a repülő letett minket a JFK-n csak a megfelelő alkalomra vártunk, hogy elrebeghessük titkos vágyunkat, hogy élesben kipróbálhassunk egy igazi országúti cirkálót.
Mondanom sem kell, első pillanatban csak kerestük a szavakat megilletődve, majd az ilyenkor szokásos kötelező szabadkozások egypercese után megelégedve vágódtunk vissza a mi „skoda120dimenzónkhoz” képest elementárisan más vezetési élményt nyújtó '80-as Chrysler Fifth Avenue karamell színű bőrpuffjaira.
További érdekfeszítő részleteket erről a kalandról majd Hajdú Péter „intellektuális csúcsmagasságokban végződő” talk-showjában, itt és most annyit még, hogy indulás után hozzávetőleg 7 óra múlva végül is feltárult előttünk a vártnál meglepően kisebb, de ennek ellenére elképesztő természeti jelenség, a Niagara-vízesés.
E rövid anekdota apropója pedig ez az 1948-as férfi és talán női szíveket is megdobogtató hot-road, a Buick Streamliner, amit garantáltan még nagyobb élmény lehet irányítani mint anno a Chryslert.
Az autó megálmodója és tervezője a neves designer Norman E. Timbs drámai vonalvezetésű monstrumja két év alatt készült el. Az acél vázra alumíniumból épített egyedi és elegáns karosszériának köszönhetően a Streamliner olyan aeorodinamikai jellemzőt tudott elérni, amiről a korabeli szériaautók gyártói csak álmodni mertek.
Az autó 1952-ben Jim Davis, egy kaliforniai gyűjtő Manhattan Beach-i garázsába került, ahonnan rejtélyes körülmények között a Death Valley National Park sivatagjában landolt. Itt találtak rá szerencsére viszonylag jó állapotban 2002-ben. A gyönyörű roadster sorsa innentől kezdve egyre jobbra fordult. Egy Dave Crouse nevű úriember, aki egyben a Custom Auto, Inc. Loveland, Colorado tulajdonosa is, kompromisszumokat nélkülöző teljes felújításának köszönhetően eredeti állapotának fényében tündökölhet ma is ez a gömbölyded legenda.
via: supercars
