Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Itt a kanyarba hajlítható racsnis kerékpár, az U-bike

Itt a kanyarba hajlítható racsnis kerékpár, az U-bike

2010. július 09. - Mocca

Londonban naponta 65, évente 23.748 kerékpár gazdája keresi hiába ott a járgányt, ahol előtte leparkolt vele. Az elrettentő statisztikai adat annak kapcsán látott napvilágot, hogy a Daily Mail online kiadásának címlapján mutatta be a De Montfort Egyetem 21 éves végzős hallgatója, Kevin Scott meglepő találmányát, az önmagába hajlítható bicajt...

Az elsőre teljesen hagyományosnak látszó szerkezet akkor mutatja be rendkívüli tudását, amikor le szeretnénk parkolni vele. Miután kiszemeltünk magunknak egy szimpatikus lámpaoszlopot, más dolgunk nincs is, mint egy régóta ismert egyszerű mechanizmus, egy racsni segítségével egyszerűen kilazítjuk az addig merev vázat.

Ezután már gyerekjáték körbehajtogatni a kandelábert vele, ráadásul úgy, hogy a két kerék az U alaknak köszönhetően gyakorlatilag egymás mellé kerül, ezáltal a kerékzárral mindkettőt fixálni tudjuk. A fokozott biztonság mellett további nagy előnye, hogy az ilyen módon, járdán tárolt drótszamarak lényegesen kevesebb helyet foglalnak el hagyományos társaiknál. Tizes skálán megérdemel az ötlet egy erős nyolcast!

via: daily mail

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr322141020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása