Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Bloginterjú #1 - Kiss Miklós designer

Bloginterjú #1 - Kiss Miklós designer

2010. június 28. - Mocca

Kedves barátunk ötlete alapján pár héttel ezelőtt Mocca vett egy nagy levegőt és belevágott egy igazán nagy projektbe. A legelején még nem gondoltuk volna, hogy ilyen olajozottan fog valóra válni a kezdeti terv: interjút kellene készíteni magyar designerekkel, kreatív emberekkel, akikről szerintünk hallania kell a hazai nagyérdemű közönségnek. Az alanykeresésbe sem kellett túl sok energiát belefektetni, hiszen Mocca a kutatásai során korábban már felfigyelt egy tehetséges magyar designerre, Kiss Miklósra -természetesen egy külföldi oldalon-, akinek ötletes tervéről, a HOOP-ról be is számolt anno. Szó szót, mail mailt követett és számunkra is meglepő módon olyan hihetetlen nyitottságot, közvetlenséget tapasztaltunk Miklós részéről, hogy a kezdeti ötletből, miszerint csak pár kérdést teszünk fel, egy kérdésözön és egy mély(-ebb) interjú kerekedett ki, mint amit gondoltunk és amit utólag is hálásan köszönünk neki! Mi nagyon élveztük ezt a közös „munkát” és reméljük, hogy ti is legalább akkora élvezettel olvassátok majd, illetve nézegetitek alkotásait, mint ahogy mi is tettük. A hajtás után tehát fogadjátok szeretettel az interjút, ami szimplán az életről, egy rendkívül kreatív ember mindennapjairól, testnyúlványokról, anti-környezetbarát fesztiválokról, külföldmajmolásról, sztárgyártásról, a magyar valóságról és a kitörési lehetőségekről szól.

MC: A weboldalad adatai szerint 1981 Szeptember 19-én születtél Dunaújvárosban. Egy kisgyerekből hogyan lesz designer, mi volt a fő inspiráció, ami erre az útra terelt? Kérlek mondj néhány szót magadról, szakmai múltadról!

KM: Én a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán diplomáztam. Az egyetemi éveim alatt megnyertem a Glatz Oszkár díjat, a Székely Bertalan díjat, a Barcsay díjat, a Ludwig Alapítvány ösztöndíját, a Köztársasági ösztöndíjat, kétszer az Informatikai és Hírközlési minisztérium díját, és végül az Essl különdíjat, egy szó mint száz, abszolút képzőművészeti karrierre építkeztem. Ez megtört, mikor rájöttem, hogy az igazán nagy alkotásaimhoz pénz kellene, és nemzetközi elismerés. Utálom a magyarországi bensőséges légkört, ráadásul pl. Londonban egy Saatchi vagy egy Larry Gagosian által felfedezett művészek világsztárok lesznek, lásd a Jake & Dino Chapman testvérpárt, Ed Ruscha-t, Damien Hirst-öt, vagy egy Anish Kapoor-t, esetleg egy Olafur Eliasson-t. Ezen keserű felfedezések arra vezettek, hogy valamiből elő kell teremteni annyit, hogy alkotni tudjak. Egyetem alatt már kacérkodtam az építészettel, ahová át is akartam felvételizni, de a tandíj anyagi vonzatától hanyatt esve elvetettem az ötletet, így végül két művészeti diplomámmal kezdtem tovább gondolkodni. Már az egyetem alatt a leghíresebb projektjeim mind installációkhoz kötődtek, ezek voltak kiállítva a Műcsarnokban, a Ludwig Múzeumban, a bécsi Essl Múzeumban is. Ezekből adódott a design szeretete, és az a felfedezés, hogy egy érdekes lehetőség, ha valaki a képzőművészet felől érkezik, és magával hozza a koncepciózusságot. Utálom a semmitmondó designt, imádom ha valami konceptuálisan is vonzó, nem csak formailag. Így amit én csinálok általában az egy hártya vékony tengely a design és képzőművészet között, amit egyre gyakrabban fogok belerakni vagy megjelentetni a munkáimban.

MC: Ha már a munkánál tartunk, megosztod valakivel a feladatokat, vagy egyedül alkotsz?

KM: Egyedül alkotok egy laptopon, amitől minden barátom kikészül, mert egeret sem használok, vagyis megmaradt a képzőművészetből a matéria, amikor a kezemmel dolgozom :) és enyhén közrejátszik ebben a mobilizálhatóság, és az anyagi vonzat. Nem lehet tudni hogy „Diogenész” azért él egy hordóban, mert szegény, és ezzel a választásával leplezi ezt, vagy mert az akar lenni :)… Egyébként, a munka közben folyamatos prezentációkat tartok „fajta” béli társaimnak, akik bírálják az egyes munkákat.

MC: Egyáltalán a design csak munka a számodra vagy a legjobb csillagállásról van szó és abból élsz, amit a legjobban szeretsz csinálni?

KM: Az az igazság hogy imádom, még ha bosszankodom is sokszor, de igazából az alkotást, a létrehívását valaminek imádom. És a legenda szerint már 3 évesen ujjakat és egyéb testnyúlványokat rajzolgattam az embereknek a pálcika emberekkel szemben, amiből a szüleim és később az óvónő korán rájött, hogy felvételiznem kell a dunaújvárosi rajztagozatos általános iskolába, ahonnét egyenes út volt a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola itt Pesten. Vagyis egész életemben ezt csináltam, vagy próbáltam fejleszteni mindezt, akár úgy hogy 2 évig jártam a SOTE anatómiai boncóráira, akár úgy hogy ma folyamatosan utazok, vagy blogok százait nézem. Vagyis igen, nagyon élvezem!!!

MC: Hogyan jellemeznéd a saját stílusodat? Miből nyersz ihletet?

KM: Egy biztos, mindig utáltam azt a gondolatot, hogy ugyanazt csináljam, vagyis kitaláljak egy világot, pl. piros pöttyöket festek, és utána emiatt legyek híres, mert én vagyok, aki piros pöttyöket fest. Imádom a sokféleséget, azt hogy az ember folyamatosan megújulhat, hogy sok az anyag, és lehet tevékenykedni. Egy bosszantó dolog akad, az pedig az, hogy sok a zseniális alkotó :), talán sose volt még ennyi :)…Hát a stílusomról semmit nem tudok, azt ítéljék meg mások, én csak alkotok :).

MC: Máig az egyik legnagyobb projekted a HOOP, ami a TOOB gumiszervíz arculattervezése és az abból sarjadt bútortervek az újrahasznosítás jegyében. A tavaly év végi hírek arról szóltak, hogy a bútorcsalád többi tagja egyelőre készülőben van, mert anyagát tekintve új megoldásokon töröd a fejed. Mennyire bizonyult sikeresnek ez a továbbgondolás? Mi lesz a Hoop sorsa? Továbbra is nagy az érdeklődés iránta?

KM: Hát szenvedek vele, végre van egy kitűnő gyártóm, és van 2 nagyon jó anyagom. A problémám az, hogy nehéz ezzel elindulni. Mert Magyarországon az adózási rendszer, és az alapanyag árak miatt, elég drága lesz a termék. Eleinte én egy nagyon olcsó terméket szerettem volna. De mára közben arra is rájöttem, hogy lehet jobb, hogy drágább, mert egy drágább, de jó terméket nem dobsz ki hamar, így tényleg elérhetem az újrahasznosítást. Hiszen tényleg kivonom a forgalomból hosszú időre a használt abroncsokat. Inkább az bosszant, hogy jó lenne ehhez egy komolyabb segítség, egy bútorgyár akivel leszerződünk, hogy sokkal többet tudjunk készíteni, vagy többfélét, mert hát anyagi kereteink végesek és ezért nem tudok megfizetni még prototípusokat sem. Ami még ennél is jobb lenne, az egy komoly segítség abban, hogy ezzel kijuthassak a 100% designra Londonba, vagy esetleg Milánóba az iSalonira. Szerintem ez az egyik kulcsa lehetne a befutásomnak. A másik a „Gumiház”, sajnos ott befejeződtek a törekvéseim, egy brandet akartam létrehozni, de a tulaj bérbe adta a helyet és a céget, így az most leállt. És mivel kevésbé frekventált helyen van, kevesen ismerik. Pedig szerintem lehetne nagyobb népszerűsége, mivel az első olyan épület, aminek újrahasznosított gumiból van a fala, és szerintem a kortárs építészetbe is beleilleszkedik. De valamiképpen a helyi sajtó nem igazán érdeklődik iránta, holott sok helyről jött érdeklődés, csak valahogy ezek kimerültek azon a szinten. Ami még kellene, az nagyon jó fotók az épületről, de nem igazán tudok érte fizetni, a tulajt pedig nem annyira érdekli, pedig ezzel szintén lehetne nyomulni nagyobb blogokon. A HOOP sorsát nehezíti az is, hogy a magyarországi nagy cégeknél érdeklődtem, hátha bedobható fesztiválokra berendezési tárgyaknak, mert mindegyik fennhangon hirdeti a környezetbarát hozzáállást és az újrahasznosítást, de a marketingesek mindenhol visszautasítottak.

MC: Elkeserítő azt hallani, hogy egy jobb sorsra érdemes és ráadásul érdekes bútordarab élete a túlságosan is jellemző pénztelenség és/vagy a bürokrácia, illetve a tipikus magyar érdektelenség miatt ennyire sanyarú. Úgy érzem a szavaidból, hogy érthető módon egyértelműen a külföldi bemutatkozást tartod a lehetséges, biztos perspektívának. Meddig tart egy designer lelkesedése, ha ennyire meg van kötve a keze?

KM: Remélem életem végéig :D! De sok ismerősöm beáll a sorba és teljesítve a megrendelők ízléstelen kéréseit a megélhetést tartja szem előtt, amiért nem hibáztatom, mivel ha már család is van, akkor ott a pénz az úr.

MC: Az imént az ízléstelenséget említetted. Szerinted melyek a legaktuálisabb -legdivatosabb- trendek ma a hazai és a külföldi designban? Mit gondolsz merrefelé halad a világ?

KM: Megmondom őszintén nem tudom. Gyanítom jelen pillanatban sok minden keveredik, a design elindult kicsit képzőművészkedni, a képzőművészet meg designkodni :). Leginkább  azt szívom magamba, ami éppen érdekel, de megpróbálok nyitott maradni sok mindenre, pl. nagyon élvezem a divatot is. Londonban tanul a barátnőm, aki a „fashion” világában él, és igen inspirálónak bizonyul ez is. Amúgy sem szeretem nagyon elkülöníteni ezeket a dolgokat egymástól.

MC: Érdekes módon a divatot emelted ki, mint magadhoz közel álló témakört. Ha ez inspiráló számodra, akkor mi az, ami nem? Mi áll a legtávolabb tőled?

KM: A legjobban a rosszul megcsinált, üres dolgokat utálom, ezután következnek a koncepciótlan semmitmondó design termékek, és műalkotások.

MC: Kire tekintesz példaként, ki vagy kik azok, akik hatással vannak a munkáidra?

KM: Nagyon sokan, pl.: Norman Foster, Zaha Hadid, Emilio Ambasz, James Turell, Nendo, Ron Mueck, Starck, Herzog & de Meuron, Calatrava, Anish Kapoor, Damien Hirst, a Chapman fivérek, Bill Viola, Siza, Tadao Ando, Klein Dytham…és még sorolhatnám hosszan. De hatással vannak rám a Behance-en megismert emberek és munkák, a divattervezők pl.: Hussein Chalayan, vagy Viktor and Rolf, Gareth Pugh. Épp most voltam egy nagyon inspiráló Maison Martin Margiela kiállításon is. És van még egy igen inspiráló ember, akivel szívesen dolgozok együtt, és aki a legnagyobb kritikusom is, ez Kiss Zsombor.

MC: A bloginterjú készületei közben éppen Angliában tartózkodtál és gondolom a munkádból fakadóan sokat jársz külföldön. Szakmai vagy magáncélú volt ez az utazás? Ha az előbbi, akkor lehet- e valamit tudni róla?

KM: Nos, ez az utazás magáncélú volt. Mint már mondtam a barátnőm kint tanul. Az utazásaimnak így két célja van. Az egyik természetesen párkapcsolati :), a másik viszont a szakmai fejlődésem érdekében történik. Ilyenkor folyamatosan kutatom a kortárs építészetet, urban designt, grafikákat, street art-ot, kortárs képzőművészetet, divatot…stb. Van, hogy csak és kizárólag inspirációs utazásokat teszek barátaimmal. Legutóbb Graz-ban voltunk egy kortárs építészeti és design túrán. Ezalatt azt kell érteni, hogy egyik professzionális épülettől a másikig megyünk, igazi megszállottként.

MC: Számodra melyik környezet az inspirálóbb: a hazai vagy a külföldi?

KM: Nos, hogy mi az inspirálóbb? Azt kell mondjam, hogy itthon sok a tennivaló, de kint sok a látnivaló.

MC: Szerinted milyen hatással van és milyennel lehetne a design az emberekre?

KM: Milyen hatással van a művészet az emberekre és milyennel lehetne, ez is valami hasonló kérdés :)… Nem tudom, én szeretem a szép vagy érdekes tárgyakat, műveket. Amikor dolgozom mindig műtárgyat akarok készíteni, ezért sem értem meg magam a megrendelőimmel. Én mindig dobbantani akarok, olyan alkotást akarok, ami példaértékű. Itthon viszont csak egy bolt kell, vagy csak egy plakát, csak egy kiadvány, és ez nagyfokú igénytelenségre vall. Másik eset, amikor látott valahol valamit (az már jó eset, ha legalább jó példát, de ez ritka) és olyan kell neki is. Mi majmolunk mindig, valami nyugati dolgot rosszul. Provinciálisan. Ideális esetben a design az embereket segíti, szebbé vagy jobbá, esetleg kényelmesebbé teszi az életet. Engem kevés használati tárgy tervezése kötne le, inkább mindig valami újszerűn töröm az agyam, és mindig valami meghökkentőn, de nem botrányoson.

MC: Nyilván a fizető megrendelő szava szent, de egy olyan designer mint te, aki érti és érzi az átlagostól eltérő, különleges, meghökkentő tervek fontosságát és lényegét, hogyan tud ötleteivel utat törni magának egy ilyen környezetben?

KM: Rengeteg veszekedéssel, kevés kompromisszummal, aminek megvan az az ára, hogy nem minden megrendelő bírja ezt, és azoktól elköszönök, vagy ő tőlem. :)…

MC: Tapasztalatod szerint miért érezhető még mindig az a tendencia, hogy Magyarországon sokkal csekélyebb az érdeklődés a design témakörével kapcsolatban mint külföldön? Hogy érzékeled, milyen a design megítélése Magyarországon?

KM: Hát eleve ott borzasztó a dolog hogy pl.: akik folyóiratokat vezetnek itthon, nincsenek is tisztában a fogalmakkal, meg a helyzettel. Olyan emberek ülnek divatmagazinok élén, olyan stylistok, akik nem külföldön tanultak, és csak úgy találgatnak arról, mi lehet a trend és azt hiszik értenek hozzá. És sokszor olyanok bírálják el, akik szintúgy megöregedtek és ezt nem ismerik be. Hogyan várjuk akkor el az emberektől, hogy a megítélés változzon, ha a rajztanárok pl. még a 70-es években élnek, és a gyerekeknek semmit sem oktatnak vizuális kommunikáció terén, mivel ők sem tanulják az egyetemükön?! Először a beszűkült látásmódon kéne változtatni, és az érdeklődés is nőne. Valamint a nagyobb befektetőknek itt is világsztárokat kéne gyártania, hogy Magyarország megítélése is változzon. Bele kéne invesztálni néhány fiatalba, akik képesek nemzetközi szinten működni. Valamint a média hozzáállása is változásokért ordít, a kereskedelmi tévékben kevés a művészet és az interjú művészekkel, azokat kéne sztárolni a celebek helyett, és inkább kultúrát kellene sugározni, mint ezt a szart, ami most van. És azon ritka alkalmakkor, amikor néha bekerül egy-egy művész vagy designer, akkor fel kéne belőlük készülni, vagy odafigyelni arra amit mondanak, mert sokszor nálunk a riporter a sztár.

MC: Tisztában vagyunk vele, hogy design hazai megítélésével kapcsolatban a „melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás” tipikus kérdése, de valóban ennyire siralmasnak érzed az oktatásban, a médiában érzékelhető negatív tendencia hatását? Nem lehet, hogy ehhez a helyzethez az is nagyban hozzájárul, hogy az emberek általános belső igénye is csekély és megelégszenek azokkal az instant tananyagokkal, információkkal és sztárokkal, akiket eléjük tolnak?

KM: Hát az emberek divatokat, trendeket követnek, amiket a média, az oktatás, és a kulturális háttér tol eléjük és ismertet meg velük. (Édesapám tökéletesen jellemezte ezt. Ha az egyik kereskedelmi tévécsatornán este 8-tól egy fél órán keresztül egy kupac gőzölgő szart mutatnál, akkor először rengeteg jóérzésű ember telefonálna be, hogy „na ezt azért már ne”. Egy fél év elteltével, ha leveszed műsorról mindezt az emberek elkezdenek szerveződni, hogy hol a gőzölgő szarunk :) ) Szerintem az embereket lehet nevelni, és a kultúrát lehet terjeszteni, a szépérzéket meg fejleszteni. Magyarország lehetne exkluzív termék is, a többi európai állam között, egy Finnország is képes termék lenni, és eladni magát, Magyarország is törekedhetne rá.

MC: Úgy tűnik, hogy a megítéléssel kapcsolatban fontos momentumnak tartod az oktatás szerepét. Ennyire rossznak tartod a hazai szakmai oktatás színvonalát?

KM: Lehetne jó de nem az :)! Sok az idős tanár, és ez sajna már nem az a világ, és ezt rengeteg fiatal alkotóval és rengeteg meghívott sztár alkotóval kellene helyrerakni. Aki más és más nézőpontból mutatják meg a világot, hogy a fiatalok válogathassanak. A kutatásra kellene ösztökélni őket, hogy saját maguk választhassák az útjukat.

MC: Ezek szerint úgy gondolod, hogy az átlag magyar emberek nem is tudják, hogy kik a magyar designerek?

KM: Szerintem nem, és akikről tudnak sokszor a legsilányabbak, mert valaki felfújta őket. Nálunk helyi vagányok vannak, mint egy kis községben, csak a saját közegükben tudnak menőzni, mert tudják, hogy a nemzetközi szinten labdába se rúgnak. Ezt nagy hangjukkal és középszerű vagy annál rosszabb alkotásaikkal bizonyítják.

MC: Ha szerinted a legsilányabb, felfújt, oktalanul támogatott emberek vannak túlsúlyban, tudnál olyanokat mondani, akikre viszont érdemes odafigyelnie a magyar közönségnek?

KM: Hát nem akarok egy felsorolást tartani, vannak jó néhányan. Az általatok felvázolt interjúláncban (a végén kiderül, hogy Miklós mire utalt. A szerk.) pont az lesz a jó, hogy utánam Zsombor barátom is fog javasolni valakit, és az ő ízlése hasonló az enyémhez, tehát biztosan egy kiváló fiatalt fog mondani ;). Ha valaki eljár a Formatzervezési Díj kiállításaira, akkor azért a jó tervezőkkel találkozhat, és hát érdemes az építészetet figyelni, néha vannak már csillanások itt is.

MC: Azt tapasztaljuk, hogy a külföldi designerek valahogy sokkal aktívabbak vagy talán jobban hallatják a hangjukat a világban. Ez az itthoni designer-körökben is érezhető visszafogottság, a „nem merünk nagyot álmodni” gondolatmenet hatása vagy inkább a hazai lehetőségek fogják vissza a tervezőket?

KM: Ebben egyet értek, „nem merünk nagyot álmodni”. És aztán meg kesergésbe folytjuk sikertelenségünk. Amiben igen segítőkész egész Magyarország, hiszen őrült módon akadályozzuk azokat, akik elindulnak felfelé a lejtőn. Valamint tökéletesen zár a rendszer azok felett, akik megpróbálnak végre világszínvonalon dolgozni. Ez annak is köszönhető, hogy sok esetben a marketinges hihetetlen agytrösztnek képzeli magát, oktalanul, mikor sok esetben képben sincs, ugyanez igaz a legtöbb vezető beosztásra, múzeum vezetésre, kurátorra, esztétára stb. Vannak kivételek és azoknak respect.

MC: Ha vannak kivételek, segítség képen említenél párat azok közül, akikre szerinted lehet számítani?

KM: Hát jelen pillanatban egyet sem tudok, de azért írtam, hogy tisztelet a kivételnek mert attól függetlenül, hogy én nem ismerek, attól még lehetnek. Lehet, hogy tájékozatlan vagyok e területen. A múzeumvezetés amúgy alakulófélben van, a Szépművészeti Múzeum kifejezetten jó irányt vett. De a múzeumok nem perspektíva az ifjú képzőművészeknek. A piac mozgásban van, és ez a mozgás a múzeumokban elhal, mert az ott megvásárolt alkotások többé nem a piac szereplői. Ezért egyre gyakoribbak a magángyűjtemények. Garancia egy befutásra például egy Saatchi, vagy egy Gagosian, és még sokan mások, egy fiatal designernek pedig befutás lehet egy köztéri munka, vagy nagy cégek felkeresései egy egy villanásra.

MC: Szerinted a világ sztárdesignerei között miért nincs magyar? Mi hiányzik -ha egyáltalán hiányzik- a magyar designból?

KM: Őszinte leszek, az hiányzik ami az országunkból is. Nem vagyunk piac, nem vagyunk központ, és törekvéseink sincsenek rá. Londonban könnyebb befutni, olyan mecenatúra van ott, mint Charles Saatchi, egyszer észrevesz és sztár vagy. Vagy olyan galériák és múzeumok, amik számon vannak tartva. Ott keresik a tehetséget, komoly diploma kiállítások vannak, egyetemi kiadványok, iskolaújság, amit pl. sztár grafikusok terveztek. Az üzletek, mint pl. River Island, Top Shop, Zara, amik kiraknak diplomázó divattervezőket és árulják a diploma munkájukat. Figyelik az alkotókat és lecsapnak rájuk, mert piac, és mert ha van egy tehened, akit fejhetsz és ő is jól él, akkor gazdag tejet ad. Ez HYPE. Egy lufi, ami ugyan kipukkadhat, de mára tőzsdei értéke van a kortárs képzőművészetnek vagyis működik. A kortárs designereket Tom Dixon esetén keresztül láthatjuk, aki egy autószerelő műhelyből világsztárrá lett. A mecenatúra és a szándék hiányzik, valamint a média támogatása. Amit mi csinálunk az vicces, saját kreált sztárokat készítünk, ahelyett, hogy az értékeket szemezgetnénk ki, és azokat emelnénk fel.

MC: Mennyire tartod európainak, kiemelkedőnek az átlagból a magyar designt?

KM: Vannak kitűnő fiatal tervezők, kitűnő érzékkel. Csak amíg ők birkóznak az élettel, addig nyugati társaik már az élen vannak.

MC: A magyar zenében felismerhető egyfajta tipikus (balladai) magyar hangulat, de szerinted vannak a designnak is jellegzetesen magyar „specialitásai”? Beszélhetünk vagy létezik e egyáltalán olyan, mint designhungarikum?

KM: Nem, de kitűnő ötlet lehetne :), egyelőre a másolás jellemző ránk :), néhányan olyan buták, hogy azt hiszik ki sem derül :)…

MC: Szerinted miért érzékelhető az, hogy a környező országok fiatal tehetségei (szerbek, horvátok, csehek), portfóliójukkal tobzódnak adott szakmai oldalakon (Behance, Coroflot), ezáltal helyezve magukat a nagy, nemzetközileg is mérvadó internetes designoldalak merítési hálójába, míg lélekszámunkhoz képest arányaiban sokkal kevesebb a magyar megjelenés ezeken az oldalakon?

KM: Hát nálunk ez is el van maradva :), sokan nem is tudnak róla, elvannak a maguk kis világában, és elhiszik hogy kitűnő alkotók, miközben fogalmuk sincs a világban mi történik :).

MC: Szerinted hol érdemes megjelenni, ha valaki valami világraszólót alkotott?

KM: Itthon szinte esély sincsen, az alkotókat nem tisztelik, amíg kint keresik őket. Csak hát kint meg az élet nehéz nekünk, mert az anyagi háttér nagyon sok gátat szab. De nem lehetetlen sem itthon, sem kint. Mindent érdemes megpróbálni. Csak pozitívan :)!

MC: Bármilyen is a magyar rögvalóság, a hozzáállás, mégis érzékelhető egyfajta kevésbé materiális gondolatmenet, inkább az alkotókhoz hű szárnyalni tudás, spirituálisan pozitív hozzáállás a legtöbb válaszodban. Ha nem túl személyes kérdés, mik azok a hétköznapi dolgok, amikből táplálkozik mindez, amik segítenek neked és távol tartják tőled a hungarikumnak tekinthető reményvesztettséget?

KM: Egész életemben a vizuális művészetek világában éltem, és határozott célom volt kitűnni ezekben. Gyakorlatilag mint látjátok nagyon sokfélék az alkotásaim, és a képzőművész múltam még nem is ismeritek. Mindig hajszoltam azt, hogy friss maradjak, és a példák, amiket kedvelek mindig az adott terület legmagasabb szintjei. Mindig abban hittem, hogyha valamit jól csinálunk, egyszer átszakad a gát és akkor megtörténik az álom. Amúgy a kiváló, és professzionális alkotásokból táplálkozom, legyenek azok képzőművészeti, design, vagy építészeti jellegű munkák.

MC: Merrefelé próbálkozol mostanában? Milyen projekteket várhatunk tőled legközelebb és mik a terveid a jövőre nézve?

KM: Hát eddig a Budapest Airport információs rendszerének grafikai designján dolgoztam, amit most adtam le a Formatervezési Díjra is, ha minden jól megy, ahogy kész az új épület, látható is lesz. Természetesen itt is visszafogták a kezemet. De leadtam még egy komoly reklámgrafikai ötletet is az új épület kommunikálására, és néhány épületgrafikai ötletet is. De ahogy ismerem a vezetőséget nem értik majd meg. Ezen kívül egy új branden is dolgozom, ami szintén idén készül el. Talán megint lehet a TOOB-hoz hasonló építészeti megnyilvánulása is. Egy gyümölcslé standról van szó. De épp elbírálások alatt van két park, illetve köztéri tereprendezési ötletem is, az egyik Perkátára, a másik Adonyba. A terveim csak körvonalazódnak, egy stúdiót szeretnék létrehozni Kiss Zsombor barátommal, ami egy kapcsot képezne a grafikai design, a képzőművészet, a tárgyi design, és az építészet között.

MC: Végül, valamilyen módon tisztelegve a zseniális magyar kreativitás hagyományai előtt, most egy virtuális Rubik-kockát (ez a mi dévényitibibácsi-féle pöttyös labdánk) nyomunk a kezedbe. Ha az lenne a feladatod, hogy egy olyan hazai, feltörekvő kollégának kellene továbbdobnod, akinek a munkásságát nagyra értékeled, vagy akár a kedvenced, akkor kinek a kezében látnád azt szívesen? (Az általad kiválasztottal fogjuk a következő bloginterjút elkészíteni a jövőben!)

KM: Kiss Zsombornak.

Miklós legutolsó tájékoztatása szerint éppen a napokban készült el a BudapestAirport T2 A-B termináljainak és az új SkyCourt infórendszerének grafikai designjára leadott anyagával, de elmondása szerint sajnos a reklám koncepciót meg sem hallgatja a marketing bizottság, illetve az épületgrafikát még az építészen kell „átvinnie”, de úgy tűnik, hogy egyelőre elakadt a vezetőségben az is, szóval még nem lehet tudni mi lesz egy szintén jobb sorsra érdemes tervvel. Ennek képeit lent találjátok.

Kiss Miklós weboldala

Kiss Miklós a Behance-on

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr732116018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása