Elég régen mentünk már ki az utcára egy kis street fashion mustrára, úgyhogy éppen itt az ideje egy csatangolásnak. Helyezzük ki magunkat a négy fal közül és nézzünk körül most Stockholm utcáin. A községről –mert hogy önmagukat így definiálják– barátok elmondása alapján az jut az eszembe, hogy rendkívül nagy becsben tartják tüchtig lakói.
Mindenhol rend és tisztaság, gondosan ápolt parkok fogadják az ide érkező turistákat. Az itt élő népek nyitottak és nagyon barátságosak. Azon se kell meglepődni, ha negyed órával az ismerkedés után, irigylésre méltó északi nyugalommal már nyomják is a szánkba a 300 éves hagyomány őrzés jegyében, a svédikumnak is mondható snus-t.
Némi kutakodás után, Stockholm by: a mindenféle tartalmak e-zsibvására, azaz The Pirate Bay, Nobel és a Nobel-díj, vikingek és a város legmagasabb, róluk elnevezett pontja a Viking-domb, a Stockholm-szindróma, ha foci akkor AIK, a 14 kisebb szigetet összekötő 53 híd, ami miatt nevezik észak-velencéjének is, a Stockholms slott, a svéd király hivatalos lakhelye.
Aztán itt van még a svéd pop. Ma már senki nem kapja fel a fejét, ha svéd zenekarokkal találkozik a nemzetközi slágerlistákon, pedig azért valljuk meg, mégiscsak furcsa, hogy a világ harmadik legnagyobb zeneexportőre egy kilencmillió lakosú észak-európai ország. Azonban hiába vannak kevesebben a svédek még nálunk is, az Abbától kezdve a Roxette-en át az Ace of Base-ig lemezek millióit adták a zenekarai világszerte, és a trend nemhogy megállni látszik, de továbbra is özönlenek a svéd popcsodák.
2010 - street etiquette - STOCKHOLM