Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Ultraminimál gubó loft a tizediken

Ultraminimál gubó loft a tizediken

2010. február 08. - Mocca

Megrögzött tetőtérfan vagyok, de igazán mégsem tudom megmagyarázni mi az a titokzatos mágnes, ami vonz minden olyan helyhez, mint egy vidéki parasztház padlása, egy még beépítetlen városi tetőtér vagy egy apró, romantikus hangulatot árasztó manzárd szoba. Talán a múlt titkai azok, amiket (legalább is a filmekben) a benne lakók általában ott szoktak elrejteni a kíváncsi szemek elől, mégis úgy megőrizve azokat a fenti félhomályban, hogy hangulattól függően bármikor ismét a jelen részévé válhassanak.

Ilyen, kicsit a tértől és időtől is elszeparálódást nyújtó menedékhely a loft is. Rajongásom irántuk odáig fajult, hogy séfkollégámmal és barátommal, Tibivel úgy döntöttünk, megpróbáljuk bemutatni a világ legkülönlegesebb és legszebb loft lakásait itt a Manzárd Café-n, a „LoftMánia” című állandó rovat keretén belül.

Első kiszemeltünk Berlinben a 2005-ben átadott Loft Gleimstrasse, ami egy 19.századi klasszikus bérház tetőterében kialakított ultraminimál barlang loft. Mint ahogy a képeken is látható, az átalakítás során a tervező pimaszul nagyvonalúan kezelte a tereket.

 

Megtehette, hiszen alaphangon 320 négyzetméter állt a rendelkezésére. A megrendelőnek három kérése volt: az egyik, hogy minél kevesebb válaszfal szabdalja fel a lakást, a második, mivel notórius konyhalakókról van szó, arra vonatkozott, hogy az egész gubószerű enteriőr szíve -mint a szocializáció központi egysége- a konyha legyen. A harmadik még ennél is egyszerűbben kivitelezhető volt. Legyen minden világos, lehetőleg fehér színű.

A kivitelezéssel megbízott Graft Architects remek munkát végzett. A privát szféra szentségét maximálisan biztosító „bujdosók” diszkréten rejtőznek a gipszkarton falak mögött, míg a nagy nyitott terek szinte önként ajánlják fel magukat különféle óriáspartik helyszínének. Természetesen a konyha lett mindennek a lelke. Az összes barangoló (ahogy Róma esetében is) innen indul ki és ide is érkezik vissza. Végezetül, hogy szó ne érje a ház elejét, két, egyenként 13 négyzetméteres balkon is a buli hevében kimelegedő vendégek rendelkezésre áll.

via: digsdigs

Bookmark and Share

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr421739655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása