Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Mire van egy csajos autóban szükség? - ProjektX

Mire van egy csajos autóban szükség? - ProjektX

2015. március 27. - Darqo

f01.jpg

Ahogy arról már többször is beszámoltunk, a Fiat ProjektX névre keresztelt designpályázatán a pályázóknak olyan hasznos, nőies és szép kiegészítőt kellett tervezniük az új 500X-be, ami tökéletesen illik stílusában és funkciójában az autóhoz és vezetőjéhez. A verseny nemzetközi szinten zajlik, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon is lehetett indulni kreatív ötletekkel.

Jelenleg két 2in1 ötlet versenyzik a fődíjért, egy stílusos kutyahordozó és üléshuzatvédő és egy babakocsi és gyerekülés ötlet. A szavazás már elindult, március 31-ig lehet szavazni a döntős ötletekre. A nyerő öltet gazdája országonként egy Fiat 500X-et vihet haza, amibe beleépítik azt a kiegészítőt, amit tervezett.

f01-02.jpg

A két hazai pályázó, akik között eldől majd a küzdelem, Nagy Márti, aki a DoGo nevű kutyahordozó és üléshuzatvédő tervével jutott be, illetve Hoffer Gábor, aki Foldee névre hallgató, változtatható babakocsi és gyerekülésével pályázott. A zsűri elnöke, Gulyás Sára szerint az ötletek kiválasztásánál az egyik legfontosabb szempont az volt számára, hogy megvalósítható munkákat válasszon, melyek nem avatkoznak be technikailag az autóba. Inkább olyan ötletekre volt kíváncsi, ami a hétköznapi, de valós problémákra kínál egyszerű és stílusos megoldást.

f01-03.jpg

A pályázat kiíróit is meglepte, kifejezetten sok férfi adott be nőknek szóló ötleteket, sőt volt, aki kifejezetten tanulmányozta a női vezetők autós szokásait. A több mint 370 pályázótól rengeteg izgalmas ötlet érkezett. Bizonyára számtalan családos is pályázott, hiszen sokszor felmerült a gyermekek biztonságos szállításának témaköre, de nagyítós tükör, sminktároló vagy éppen a váltócipő tárolására szolgáló doboz is szerepelt a pályamunkák között. Az egyik pályázó kávéfőzőt szeretett volna álmai kocsijába, azonban például ez az ötlet már a valóságban is létezik. Éppen a Fiat volt az első olyan autógyár, mely kávéfőzőt épített egyik autójába. Ezt a modellt később limitált számban kapni is lehetett.

f01-04.jpg

„Egy ilyen kávéfőzővel felszerelt autónak néha én is nagy hasznát venném” – mondta Sára, majd folytatta: „Hasznos és viszonylag könnyen gyártható, valamint esztétikus terveket választottam végül ki. Ezekben az ötletekben azt is szeretem, hogy két különböző, de nagyon markánsan a Fiat 500X-hez illő célcsoportot szólítanak meg. Azokat a fiatal hölgyeket, akik nagyon aktív és mozgalmas életet élnek, és szeretik kisállataikat magukkal vinni akár hosszabb útra is, valamint a fiatal modern anyukát, aki gyermekét biztonságosan szeretné szállítani úgy, hogy közben ne kelljen neki 5 különböző szállítóeszközt vásárolni. Egy közös van a két célcsoportban, mégpedig az, hogy szeretik a stílust és a kényelmes, frappáns megoldásokat.”

f01-05.jpg

Nagy Márti terve a DoGo egy olyan kettő az egyben kutyahordozó és üléshuzatvédő, amit a gazdi egy mozdulattal alakíthat át cipzár és gyorspatent segítségével. Sára szívéhez különben is közel állnak a változtatható táskák, ezért is érintette meg az ötlet.

f02.jpg

f03.jpg

f04.jpg

f05.jpg

Hoffer Gábor terve a Foldee, mely egy olyan összecsukható babakocsi, amit egy könnyű mozdulattal át lehet alakítani biztonságos gyereküléssé, úgy hogy közben nincs felesleges plusz kellék, és a gyermeket sem kell ki-be pakolni. Megállva csak egy könnyed mozdulattal a babakocsit megemelve, a kerekeket behajtva már be is rakható az autóba a gyermek. Nincs várakozás, akár aludhat is közben, nem kell felébreszteni, sőt nincs felesleges plusz tároló, ami a csomagtartót elfoglalná. Ez az egyedi és szép formaterv Sára szerint kifejezetten kiugrott a jelentkezések közül.

f06.jpg

f07.jpg

f08.jpg

f09.jpg

„Mindkét tervben tetszik a modularitás. Nagyon komoly igényeket fogalmaznak meg és keresnek rá szép, egyszerű megoldásokat. Remélem, hogy a Fiat a jövőben mindkét ötletet megvalósítja majd, nem csak azt, amire most a közönség fog szavazni.” – mondja Sára.

A www.500X.hu oldalon az érdeklődők megtekinthetik a két tervet, és szavazhatnak. A szavazók közül egy szerencsés teli tankkal kapja meg az új Fiat 500X-et 14 napra. A ProjektX végső győztese pedig egy Fiat 500X boldog tulajdonosa lesz, amellett, hogy övé a dicsőség is, egy olyan autós kiegészítővel felszerelt autót vezethet majd, melynek ötlete az ő fejéből pattant ki. További részletek: www.500X.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr527310478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása