Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Albumborítók „szmájlikból”

Albumborítók „szmájlikból”

2014. június 18. - Darqo

emoji covers01.jpg

A hagyományos, pont, pont, vesszőcske alapú emotikonokat szépen lassan teljesen felváltó emojik (az emoji a japán „e” (kép) és „moji” (karakter/személyiség) szavak összevonásából származik, ejtsd: emodzsi) jelentését a mennyiségük miatt elég nehéz fejben tartani, ha pedig a „beszélgetőtársunk” csak és kizárólag ebben a formában hajlandó a mondanivalóját, érzelmeit kifejezni, és nem értünk ezen a nyelven, az eredeti mondanivaló helyett akár Kuala Lumpurba is eljuthatunk.

Mondjuk ez egy társas és nem érzelmi játékban akár jópofa is lehet, így várható volt, hogy előbb vagy utóbb egyre többen lovagolják meg ezt a dolgot. Wesley Stace amerikai zenész, író is így tett, aki foglalkozásából fakadóan természetesen különböző együttesek albumborítóit készítette el emojikból, majd feltöltötte twitter oldalára. A barátok és követők körében akkora sikert aratott az ötlet (még Yoko Ono is retweetelt egyet), hogy a folyamat nem maradt abba, mára már 70 emoji-albumborító készült el a sorozatban. Néhány közülük lefelé görgetve...

emoji covers02.jpg

emoji covers03.jpg

emoji covers04.jpg

emoji covers05.jpg

emoji covers06.jpg

emoji covers07.jpg

emoji covers08.jpg

emoji covers09.jpg

emoji covers10.jpg

emoji covers11.jpg

via: design taxi

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr726306939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása