Egyébként az ész megáll, hogy Karácsonyig ismét huszonkettőt kell már csak aludnunk! Nem tudom, ki hogy van vele, lehet korfüggő is a dolog, de számomra az idő már az érzékelhetetlen tartomány részét képezi. Miközben orromban itt érzem még a tavalyi karifa illatát, három hét és benne lesz az ide is. A hátunk mögötti év meg érthetetlenül csusszant át a két élmény közötti időrésen…
Az ünnepek áhítata – önhiba lehet tán - idén nem érintett még meg. Ünneprontó azonban semmiképp sem szeretnék lenni. Ezért Advent első vasárnapjára a magam módján, némileg borult fantáziával bíró kedvenc filmrendezőm Tim Burton korszakalkotó animációjával - alapjául egy 1982-es saját vers szolgált, mely szintén a Karácsonyi lidércnyomás [The Nightmare Before Christmas] címet viselte - így emlékezem...
„Ősz végi éjen, Halloweenföldén, midőn az idő kissé lehűlt,
A holdfényben a hegytetőn egy magányos csontváz csücsült.
Csontváz Izsák a nyakkendős alak,
Ki csontkollekciónak is csenevész.
Halloweenföldét halálosan unta,
Félő volt, hogy menten odavész."
/Tim Burton: Karácsonyi lidércnyomás (részlet)/
Amennyiben valakinek még nem lenne meg, a történet röviden:
Halloweenfölde ura, Csontvázy Izsák egy csúf napon ráébred, hogy már nagyon elege van abból, hogy mindig mindenki megijed tőle, és hogy mindenki a pokolba kívánja őt. Otthagyja birodalmát, és egy különös erdőbe téved, ahol megtalálja az utat Karácsonyfalvára, ami annyira bejön neki, hogy úgy dönt, ez évben ő lesz a Télapó (aki ugye az angolszász országokban Karácsonykor ugyanazt a melót végzi, mint felénk a Jézuska, azaz az ajándékokat teríti). Amint az előre borítékolható, ez a húzás nem arat osztatlan sikert a világ gyermekei körében, de végül minden jóra fordul…
Ha tetszett a poszt vagy szereted a hasonló témákat, csatlakozz hozzánk a Facebookon!
