Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Iszonyú beat, hegedűvel, fuvolával. - Itt az új, kigombolható CD a Csibortól...!

Iszonyú beat, hegedűvel, fuvolával. - Itt az új, kigombolható CD a Csibortól...!

2012. május 22. - Mocca

Csibor Borbala - effektek nelkul (27).jpg

Iszonyú beat, hegedűvel, fuvolával. Akinek esetleg e definícó sem volt elegendő, hogy kitalálja melyik hazai együttesről van szó, javasolnánk mulasson jókat továbbra is itt, a többségnek azonban nyilván egyértelmű a válasz: a Csibor zenekar!

800px-Csibor_zenekar.jpg

 

Az etnobeat terepén hasító formáció eddigi dalmegjelenései sem voltak szokásosak: Csokoládé című kislemezüket valódi kézműves csokival csomagolták, Taxi című EP-jüket pedig a dalok tematikájához illő blogokról lehetett letölteni, az Urbanistától a Mandineneren át a Csajok és Pasikig.

 

A zenekar folytatva a megkezdett jó hagyományt, most ismét szokatlan módját választotta a lemezmegjelenésnek. Borbála című cédéjük nem csak azért különös, mert valódi gombokkal lehet kigombolni a borítójából, de az ára is változó. Koncerteken lehet megvásárolni és annyiba kerül, mint az adott helyen két korsó a legolcsóbb sörből...!!!

 

Csibor - Borbala (15).jpg

Csibor - Borbala (22).jpg

Csibor - Borbala (18).jpg

 

Ez a megoldás nem csak tetszetős, de praktikus is: a sima papírtokból ugyanis nagyon könnyen ki tud csúszni a korong. Az együttes két tagja - Tücsi és Marcsi - vagy harmincféle gombot varrt fel, szóval mindenki megtalálhatja közte a stílusához leginkább passzolót.

 

A válogatás egyfajta összefoglalója az együttes első korszakának, hiszen a közelmúltban elbúcsúztak Tamás László gitárostól, aki ezután saját projektjére, a Brémára fókuszál. A helyét Szili Miklós (Boogie Mamma, Macskanadrág, Three Teadies, Super Starsky) veszi át, aki ott bábáskodott az együttes születésénél is. A Csibor természetesen továbbra is megmarad a folkos, beates hangzásnál, de azt ígérik, a pörgősebb, húzósabb irány kerül előtérbe.

 

Csibor - Borbala (7).jpg

Csibor - Borbala (1).jpg

Csibor - Borbala (10).jpg

Csibor - Borbala (12).jpg

Csibor - Borbala (19).jpg

Csibor Borbala - effektek nelkul (27).jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr374532009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása