Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Kultúrmazsola 1.

Kultúrmazsola 1.

2011. március 06. - Darqo

Nem is olyan régen összetalálkoztunk a kult-, design-, vizuális művészetek témakörében jeleskedő hazai bloggerekkel és jól összedugtuk a fejünket. Az ötletek sokaságából egy konkrétum már mindenképpen született azon az estén: elhatároztuk, hogy heti rendszerességgel kimazsolázzuk egymás blogjaiból azt az egy témát, ami szubjektíve a leginkább tetszett az adott héten. Elég nehéz csak egyet választani, hiszen remek blogokról, szerzőkről és témákról van szó, de azért megpróbáltuk. Az első kultúrmazsolázásunkat a folytatásban találjátok.


Ágy-asztal-tv – DIY - tavaszváró origami

Jöjjön egy kis tavaszváró csináldmagad-eksön: az egyik kedvenc szappanmárkám a Nesti Dante, hosszú perceket tudok eltölteni azzal, hogy végigszaglászom mindet, és mindig olyat veszek, ami éppen a legjobban tetszik.(magasról teszek rá, hogy ez most női vagy férfiszappan). Nagyon szeretem a csomagolást is, amibe a nagy szappantömböket rejtik, és a legutóbbi 2 vásárlás papírjait eltettem, amolyan jóleszezmégvalamire-alapon. Most eljött az idő, hogy felhasználjam őket: egy imádkozó sáskát hajtogattam belőle. Teljes cikkért katt ide.


Designpumpa – A legfaszább hamburgeres rohadt messze van...

A Murder Burger az új-zélandi Auckland városában, a Ponsonby Road 128-as szám alatt tenyészik, vagyis rohadt messze. Sajnos. Addig viszont marad a gyorsétterem weboldala, ami szinte mindenért kárpótol bennünket. A tulajdonosok állítása szerint csak azért vették meg a URL-t domaint a Gyilkos Burgernek, hogy ne legyen másé, blogot pedig azért üzemeltetnek rajta, hogy a szerkesztést elköltségelhessék marketing tevékenységként...Teljes cikkért katt ide.


Gyerekszoba – Etsy.com - Szörnyek évada

Kis családunk egy ideje a barátságos szörnyek bűvkörében él, köszönhetően talán annak, hogy a Cartoon Network újra műsorára tűzte a Forsters ház lakóinak mindennapjait feldolgozó sorozatát. Teljes cikkért katt ide.


Liszetsláda – Glennz Tees

Ebben az online pólóárudában bizony megtalálja az emberfia mindazt, amit egy pólóban kereshet, legalábbis ez volt az első gondolatom, amikor idetévedtem. A minták egytől-egyig ötletes, vicces, igényes módon kivitelezettek, és egyszerűen nem tudsz ellenállni, hogy ne vegyél magadnak legalább egyet. És ami a legjobb, hogy ha veszel pólót, lehet mellé bónuszpólót venni 9 dollárért, ami zsákbamacsek ugyan, de azt hiszem itt nincs rossz választás. Teljes cikkért katt ide.


Mindennapi Betevő – A Szerelem nem süllyed el?!

Ha unjátok a szokványos hajókázást, akkor vessetek egy pillantást Julien Berthier műremekére, ami egy süllyedő hajó, vagyis konkrétan egy fél jacht, amit Love Love- nak kereszteltek. A szentimentálisan romantikus név az egész koncepciót is takarhatja, mindenesetre különböző megközelítési lehetőségekre ad alkalmat. A hajó új motort és tőkesúlyt kapott az összeszerelésnél, hogy ne csak múzeumban, hanem nyílt vízi terepen is tesztelhessék úgy, mint egy mobil, hajótörést  szenvedett hajót. Teljes cikkért katt ide.


Otthon, édes – Papírképek tárolása

Papírképeim tárolása kapcsán eddig nem igazán tudtam felmutatni jó megoldásokat. Vártam, hogy rámtaláljon a megfelelő eszköz, mire végre szembejött a doboz, amiben jó helye lesz az átkosban készült fotográfiáknak. A nagyméretű fémdoboz illusztrált, méghozzá, ahogy elnézem 70-es, 80-as évekbeli amatőr fotográfiákkal. Uh, irtó klassz, bugyognak is fel az emlékek még a lakótelepi időkből. Teljes cikkért katt ide.


Stilblog – A Vancsó Zoltán

Nemrég repülőgépekkel kapcsolatos képek után kutattam, mikor is (óriási szerencsémre) rábukkantam Vancsó Zoltán fotóira. Vancsó Zoltán egycsapásra a kedvenc fotográfusommá vált. Nem eggyé a sok közül, hanem A kedvencemmé. Teljes cikkért katt ide.


Urbansnob - Mindennapi függőségeink

Az „Üres Tűz” egy alternatív kifejezés a társadalmunkban jelenlévő problémára, ami – ebből kifolyólag – kifejezés a benne élő egyének problémáira is. A kifejezést a holisztikus addiktológiai (szenvedélybetegekkel foglalkozó) tudomány használja a szenvedélybeteg emberek állapotára. Ebben az írásban egy kicsit most erről, – és ezen keresztül egy mindannyiunkat érintő problémáról: a függőségekről szeretnék beszélgetni Veletek. Teljes cikkért katt ide.

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr52713280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása