Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Luxusban egy szikla szélén

Luxusban egy szikla szélén

2010. május 17. - Mocca

A klasszikus amerikai álom testesül meg a Sagan Piechota építészei által tervezett és a kaliforniai Carmel városához közel, közvetlenül az óceán partjára épített kétszintes villa, az Otter Cove Residence épületében. A ház falainak több mint 75%-az üvegfelület, ami elképesztő körpanorámát biztosít a nyílt óceánra, leendő tulajdonosai számára. A belső tágas terek megvilágítását szintén ennek köszönhetően alig kell mesterséges fényforrással kisegíteni.


A kétszintes luxusvillához, alaphangon jár a fullos konditerem, a játékterem, egy külső és egy belső jakuzzi, két kandalló és három garázs.

 

Ami elsőre talán meglepőnek tűnhet, aztán a képek alapján már annyira nem is, hogy a ház üres. Közel egy éve gazdát keres. Valamilyen okból kifolyólag ugyanis túlságosan sokan nem kapkodnak ezért a kunyhóért. Persze a talány annyira nem is az. Számomra sem világos az, hogy milyen megfontolások vezették a megbízót, illetve a Piechota építészeit, amikor úgy döntöttek, hogy a közel 30 méter mély szakadék szélétől 10 méter távolságra tudták felhúzni ezt az épületet?

Szómiszó, childsafety-nek annyira nem nevezném az elképzelést, viszont az összhatás kegyetlenül drámai...

Ha a végére értél, kérlek gyere vissza ide egy szavazás erejéig!

 

 

fotók: Joe Fletcher

via: twistedsifter

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr412009982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása