Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

A halaknak is jár a dizájnos luxuslakás

A halaknak is jár a dizájnos luxuslakás

2016. május 11. - Darqo

haruka_misawa01.jpg

Nem vagyok szakértője a témának, úgyhogy akár tévedhetek is, de elnézve őket, mindennél jobban szeretett állataink küszködés és kérés nélkül már alapjáraton egységben vannak önmagukkal és környezetükkel. Vajmi kevéssé érdekli őket, hogy milyen alapanyagból és milyen formavilággal készült az a hely, ahol lakhatnak/alhatnak, ha tehetik és kedvük is úgy hozza, úgyis velük, rajtunk csüngnek.

Az ember az, akit elkápráztatnak a különböző építészeti remekművek, dizájnos kütyük, divatkellékek, ő az, aki ellenállhatatlan vágyat érezhet adott dolgok megszerzésére és rajtuk keresztül a sajnos könnyen tovaillanó harmónia megtalálására. Képesek vagyunk akár hülyét is csinálni kedvenceinkből, ha nekünk úgy tetszik, de szerencsére azért nem ez a jellemző, és a most bemutatásra kerülő „halaknak készített” hal-lakberendezési kiegészítők sem ebbe a kategóriába tartoznak.

Valószínűleg a halakat nem különösebben hozza lázba, hogy dizájnos tárgy kerül-e az életterükbe, így persze az is biztos, hogy ellenkezni és sikítozni sem fognak, ha olyan luxuskörnyezetben létezhetnek, amelyet a japán tervező, Haruka Misawa készített számu(n)kra, mi viszont annál inkább vágyhatunk egy-egy ilyen minimalista gyönyörre.

A képeken látható építményeket egyelőre még csak prototípusként készítette el az 1982-ben született, korábban többek között a Nendo-nál is dolgozó designer, de az egyszerű, letisztult és kreatív tárgyakat elnézve nem tartom elképzelhetetlennek, hogy nemsokára bárki vásárolhat belőlük. Én örömmel lepném meg magamat, például a felső képen látható példánnyal...

haruka_misawa02.jpg

haruka_misawa03.jpg

haruka_misawa04.jpg

haruka_misawa05.jpg

haruka_misawa06.jpg

haruka_misawa07.jpg

haruka_misawa08.jpg

haruka_misawa09.jpg

haruka_misawa10.jpg

haruka_misawa11.jpg

haruka_misawa12.jpg

haruka_misawa13.jpg

haruka_misawa14.jpg

haruka_misawa15.jpg

haruka_misawa16.jpg

haruka_misawa17.jpg

haruka_misawa18.jpg

via: designboom

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr248701930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása