Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Összecsomózott ücsörgések

Összecsomózott ücsörgések

2014. október 20. - Darqo

Kino Guérin01.jpg

A blog rendszeres olvasói már pontosan tudják, hogy nagy rajongója vagyok a szokványostól eltérő, határokat feszegető egyedi alkotásoknak, tárgyaknak, így azon sem lepődnek majd meg, hogy a pillanat tört része alatt rajongója lettem Kino Guérin bútorainak.

A kanadai designer saját állítása szerint szereti a kihívásokat, munkáit pedig egyetlen vezérelvnek szenteli: egyetlen darab fából, ráadásul lábak, keresztlécek, támasztékok nélkül készíti el az asztalokat, ülőalkalmatosságokat (a portfólió mára már polcokkal, dísztárgyakkal és más nyalánkságokkal is kiegészült). Az „egyetlen darab fából” persze fizikailag képtelenség lenne olyan hihetetlen hajlításokat, csavarokat, csomókat varázsolni, mint amit a képeken is láthattok, így azt a technikát választotta, hogy vékony és sokkal könnyebben kezelhető falapokat rétegel egymásra.

Guérin érthető módon nem éppen olcsóságukról híres alkotásai a szobrok és a funkcionális használati tárgyak között húzódó vékony választóvonalon egyensúlyoznak, a minimalista, elegáns kialakítás, a lekerekített, gyakran csomóban végződő különleges és szokatlan formavilág pedig a férfias és a nőies pólus között pontosan középen helyezkedik el. Bármelyiket elfogadnám!

Kino Guérin02.jpg

Kino Guérin03.jpg

Kino Guérin04.jpg

Kino Guérin05.jpg

Kino Guérin06.jpg

Kino Guérin07.jpg

Kino Guérin08.jpg

Kino Guérin09.jpg

Kino Guérin10.jpg

Kino Guérin11.jpg

via: mymodernmet

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr676786891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása