Különböző korokon és kultúrákon keresztül elemezve táj és építészet viszonyát három karakteresen eltérő kapcsolattípust különböztethetünk meg:
a – a természeti tájtól elhatárolt, ezt nevezzük zárt világnak,
b – a természeti tájban szétszórt épületek világa, ez a nyilvánosság szintje,
c – a természeti tájjal együtt élő, ez meg a nyitott települések világa...
Laikusként „a” és „c” között kínosan képtelen vagyok dönteni. Tageket pakolni pró és kontra persze tudnék mindkettőre, de hadd ne tegyem. Döntse el mindenki inkább maga, az ausztrál Modscape egyelőre a tervezőasztalon létező látványtervei alapján az óceánra néző, függőleges sziklafalra megálmodott Cliff House melyik kategóriába tartozhat.
Amellett, hogy a koncepció első blikkre ösztönből váltja ki az impresszív jelzőt, hatással van az emberre, az érzés oldalvízén azért egy csomó kérdés is [osszátok meg velünk a sajátotokét] megfogalmazódhat a fejekben. Mi a vélemény/kérdésalkotásban, ahogy máskor, úgy most sem szeretnénk befolyásolni senkit, két okos embertől, azonban idebiggyesztünk egy-egy továbbgondolásra érdemes idézetet.
#1
fuck context ...? - Rem Koolhas (kérdőjel: a szerk. műve)
#2
A térviszonyok alapvető metafórákat hordoznak. Példának okáért gondoljunk a távolságra. Az összezsúfolódás vagy a távollevés közötti különbség nyilvánvalóan emberi mellékjelentéseket hordoz. Az egyedüllét a kiváltságos személy kitüntetettségét és szabadságát jelenti: az uralkodók és a gazdagok távolságot tartanak másoktól.
Az elszigeteltség azonban magányosságot és nélkülözést is jelenthet. Itt van a magas és alacsony, fent és lent térbeli különbsége. Nyilvánvalóan ezek a különbségek nem pusztán statikusak. A megközelítés és visszahúzódás erősen dinamikus, akárcsak az emelkedés és ereszkedés. A tér drámai cselekvésekkel telített... - Rudolf Arnheim
Ps: grafikusnak különpacsi a sziklaszéli négykerekű miatt... :)
via: designboom
