Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Mozgásban – IKEA PS 2014 kollekció / X

Mozgásban – IKEA PS 2014 kollekció / X

2014. június 24. - Darqo

Ikea2014 01_resize.jpg

Amikor megláttam az IKEA PS kollekciójának idei darabjairól készített képeket, a hozzájuk tartozó szöveg elolvasása nélkül is az jutott eszembe, hogy fiatalos, energikus, dinamikus, játékos, sokoldalú lakberendezési kiegészítőkkel sikerült előrukkolniuk. A dizájnkollekcióval kapcsolatban aztán igen hamar kiderült, hogy a megérzéseimben mindig megbízhatok, ráadásul a tervezőknek is sikerült az előző mondatban felsoroltaknak eleget tenni, hiszen az IKEA PS 2014 az „On the move” (Mozgásban) nevet kapta a keresztségben és a városban élő fiatal generációnak szánják.

Miután manapság a fiatalok közül többen élnek városokban, mint vidéken, gyakrabban költöznek, és többnyire kisebb otthonokban laknak, az új kollekció megtervezésénél az ő igényeiket vették elsősorban figyelembe. A végeredmény 51 különféle termék lett – a beépített lámpát tartalmazó éjjeliszekrénytől kezdve a Kelet-Európa inspirálta mintás szőnyegen és a sarokszekrényen át a nyitott gardróbszekrényig, amelynek megjelenését egyedi ízlés és hangulat szerint lehet alakítani. Képtelenség lenne az összeset felsorolni ezen az egy poszton belül, így szokásunkhoz híven most a kedvenceinket mutatjuk meg nektek. (A névre kattintva az adott tárgy oldalára juttok.)

IKEA PS 2014 Függőlámpa

Ikea2014 02 lámpa01_resize.jpg

Ikea2014 02 lámpa02_resize.jpg

Ikea2014 02 lámpa03_resize.jpg

IKEA PS 2014 Falipolc

Ikea2014 03 falipolc01_resize.jpg

Ikea2014 03 falipolc02_resize.jpg

Ikea2014 03 falipolc03_resize.jpg

IKEA PS 2014 Álló fogas

Ikea2014 04 kabáttartó01_resize.jpg

Ikea2014 04 kabáttartó02_resize.jpg

IKEA PS 2014 Állólámpa

Ikea2014 06 állólámpa01_resize.jpg

Ikea2014 06 állólámpa02_resize.jpg

IKEA PS 2014 LED-es állólámpa

Ikea2014 07 ledülőke01_resize.jpg

IKEA PS 2014 Ágyneműhuzat

Ikea2014 08 ágynemű01_resize.jpg

Ikea2014 08 ágynemű02_resize.jpg

IKEA PS 2014 Szőnyeg

Ikea2014 09 szőnyeg01_resize.jpg

Ikea2014 09 szőnyeg02_resize.jpg

IKEA PS 2014 Tárolóasztal

Ikea2014 10 tárolóasztal01_resize.jpg

Ikea2014 10 tárolóasztal02_resize.jpg

Ikea2014 10 tárolóasztal03_resize.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr316405359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása