Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Semmiből valamit csinálni – Takács Erika

Semmiből valamit csinálni – Takács Erika

2012. április 16. - Darqo

Takács Erika talán szégyenlősségből, talán csak azért, mert végül a levélszemétben kötött ki a válasz levelünk, nem jelentkezett vissza, pedig feltettük neki is a kérdéseinket, amikor a magyART-ban tett próbát. Vártunk, vártunk, végül úgy döntöttünk, hogy lesz, ami lesz, akkor majd szöveg, bemutatkozás nélkül tesszük közkincsé az alkotásait.

 

Némi információmorzsát azért összegyűjtöttünk a blogjáról. Erika azt írja magáról, hogy „rongyműves”, aki bármit szívesen alkot, amit kézzel lehet készíteni. A semmiből valamit alkotás az, ami leginkább lefoglalja, ami a kedvenc elfoglaltságai közé tartozik. Ide sorolható a rajz is, és talán ez a művészeti ág lehet a legfontosabb az életében, hiszen végül a rajzaival jelentkezett nálunk. Ahogy ő írta, élete első „önszponorálásában”. És valóban, veszteni valója nincs és nem is volt, mert az alkotásai egyértelmű tetszést váltottak ki belőlünk. Íme!

 


Ha te is hasonlóan tehetséges magyar művész, kreatív ember vagy, olvasd el a felhívásunkat és jelentkezz nálunk!


 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr784413092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása