Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Dürlin the new Merlin - By POS1T1ON

Dürlin the new Merlin - By POS1T1ON

2012. március 21. - Mocca

A budapesti elektronikus és underground zene egyik központja, az 1991 óta működő, komoly hírnévre szert tett Merlin az egy ideje már folyamatban lévő és a napokban kiteljesedő metamorfózison átesve, Dürlin néven újjászületve végleg átköltözik az Ajtósi Dürer sor 19-21. alá. Az új multifunkcionális befogadóhely, minden szempontból kielégíti a budapesti éjszakai és akár nappali élet igényeit is, egyben hiánypótló vállalkozás is, ahol helyet kapnak a legjobb saját szervezésű bulik, a Merlinben megszokott színvonalon, de a Dürer Rendezvényház keretein belül befogadó komplexumként is szolgál majd. A tervezés köszönhetően a korábbi jó emlékű Merlini együttműködéseknek, ismét POS1T1ON kollaborációban valósult meg...

 

 

A POS1T1ON a Merlin színház és bárban végzett korábbi munkájuk miatt kerültek szóba a Dürer rendezvényház kapcsán. Tekintettel az 1200 nm- es tervezési léptékre, a jelentős gépészeti felújítás költségekre, a koncepciót és a szűkös büdzsé kiosztását leginkább a technológia optimálhatóság, a hang és fénytechnológiai tervezésre fordítottuk. Másik legfontosabb szempont a vegyes használat volt: A tervezési briefnél kiemelt szempont volt, hogy tág spektrumon értékesíthető terek valósuljanak meg [esküvőktől az elektronikus partykig.] A szempontokat figyelembe véve végül a belsőépítészeti grafika előtérbe helyezése mellett döntöttünk.

 

 

 

Monokróm, geometrikus felületeket alakítottunk ki, amelyek az architeckturához viszonyulnak. Ezek a falakon, a mennyezeten és a padló felületeken is megjelenik. A grafikát kiegészítik a tájokoztató rendszer nagyméretű piktogramjai is. Igyekeztünk megtartani az épület eredeti karakterét. Ez a szándék tükröződik a homlokzati felújításnál is. Folyamatban van az egyedileg tervezet bútorok gyártása, illetve az épületkomplexum bejárati fogadóépületének és információs rendszerének kivitelezés, amelyek szintén a design koncepció vetületei...

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr224330130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása