Császár Norberttel – vagyis akkor még csak Szuperapuként mutatkozott be – pár hónappal ezelőtt találkoztam, egy többedmagunkkal közös projekt miatt. Az azóta haverbloggá minősülő, remek Gyerekszoba társszerzői minőségében volt jelen, és nekem fogalmam sem volt arról, hogy nála a kreativitás nem csak a blogírásról szól. Erre már csak a magyART indulásakor sikerült rácsodálkozni, de jobb később, mint soha! A harmincas éveinek közepét taposó, számtalan egyéni és csoportos kiállítással rendelkező képzőművész, designer-grafikus, blogger, szuperapu inspiráló, egyedi hangulatú, könnyen felismerhető és beazonosítható műveiről, és persze nem utolsósorban saját magáról is nyilatkozik a folytatásban található friss és ropogós írásában.
Nem hiszek az olyan – művészetek kapcsán oly sokat emlegetett – elvont fogalmakban, mint az ihlet vagy a tehetség, inkább az olyan algoritmusokban, mint az analízis – szintézis – absztrakció. És ha már inspiráció, akkor elsősorban a feladat és a határidő, ami nálam jótékonyan hat a munka menetére és ritmusára. Mert az önálló kiállításaim során szigorúan kötött formai és tartalmi koncepció mentén szoktam alkotni, képenként haladva a témán belüli egyfajta szabad asszociációt követve.
Sokszor ért az a kritika hogy már-már infantilisnek is nevezhető primitívség jellemzi a munkáimat. Ezeket a megjegyzéseket nem csak azért könyvelem el magamban a pozitív rubrikába, hogy megőrizzem a lelki békémet, hanem mert tényleg tudatosan törekszem erre a hatásra. A képeim csak vázlatos iránymutatások ahhoz, hogy a befogadó újraalkossa önmagában a képeket, ehhez a folyamathoz a sok kidolgozott részlet felesleges – felesleges erőfitogtatás. Szeretem, ha a néző úgy gondolja: ezt ő is meg tudja csinálni.
Bár jobbára a képzőművészet, manapság kicsit már túlhaladott formáját a táblakép festészetet művelem, egyre gyakrabban cserélem a vásznat egyéb más hordozóra. Az újságpapír és a könyvek lapjait például, amiből tavaly sikerült egy gyors felfutású mozgalmat gründolni BookArt néven. De nem vetem meg a ruhaipari termékeket vagy épp papírszatyrokat sem. Ez utóbbiakból, illetve a Szorokin Szatyrokból most jó párat egyéb munkákkal a Nyitott Műhelyben lehet megtekinteni szeptemberig.
Néha persze én is kimerészkedem a térbe. Jobbára persze inkább csak kísérő látványelemként szoktam használni a kisplasztikákat, térinstallációkat. Befőttes üvegek, villanykörték, papírszobrok. Most viszont épp ez utóbbiak léptek elő főszereplővé. Az Üzenet a Palackban címmel futó kiállításomnak egy tucat üvegpalackban zárt szobrocska adja a gerincét. (Sófok Coke Club, 07. 21 – 07. 31.).
Ha te is hasonlóan tehetséges magyar művész vagy, olvasd el a felhívásunkat és jelentkezz nálunk!
