Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Harmadjára is KÉP A FALON kiállítás

Harmadjára is KÉP A FALON kiállítás

2010. november 24. - Darqo

A KÉP A FALON kiállítás-sorozat 2010 júliusban indult útjára egy közös kiállítással, amelyen a www.kepafalon.hu festőművészeti honlap (Facebook profil) alkotói közül 10 művész mutatta be munkáit. A honlap mind a művészek számában - amely már elérte az ezres nagyságrendet -, mind a feltöltött műalkotások tekintetében folyamatosan gyarapszik, így fél év alatt a harmadik kiállítás valósul meg, hiszen a szervezőknek van honnan meríteni. Természetesen továbbra is az a cél, hogy a legtehetségesebb alkotók kapják meg a lehetőséget.

A kiállítás-sorozatra egyféle művészeti szimbiózis, amely elismerés a művész számára, hiszen a KÉP A FALON többezres közösségét képviselheti a nyilvánosság felé és megtisztelő a honlapnak is, hiszen annak rangját és értékét növeli, hogy a művészek a közösség tagjaként lépnek a közönség elé.

A kiállítást támogató Ship-Art festővászon manufaktúra és a Magyar Művészellátó jóvoltából a kiállító alkotók festésre invitálják a látogatókat - akik között minden bizonnyal szép számban lesznek festőművészek -, így a megnyitó estéjén, a helyszínen egy közös festmény is el fog készülni.

A kiállítás, amelynek ezúttal is a Kertész29 Galéria ad otthont, december 11-én nyílik – a megnyitó 18 órától lesz – és december végéig tekinthető meg a VII. kerületi galériában.

A harmadik KÉP A FALON kiállításon bemutatkozó művészek:

B. Molnár Annamária

Fejes Sándor

Fülöp Miklós

Harsányi Zsuzsanna

Huszár Boglárka

Keresztes Ágnes

Makkai József

Orbán László

Palásti Renáta

Zétényi János

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr762470036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása