Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Hatszáz négyzetméteres Zsolnay díszburkolat a Kaptárban

Hatszáz négyzetméteres Zsolnay díszburkolat a Kaptárban

2010. szeptember 08. - Darqo

Több mint százmillió forint az összértéke annak a Zsolnay díszburkolatnak, amely a szerdán megnyitott, új Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontot díszíti. A Balázs Mihály, Kossuth-díjas építész tervezte épületbe Nagy Márta, Ferenczy Noémi díjas, pécsi keramikusművész alkotta a 600 négyzetméternyi, központi tér, több mint 60 ezer darabból álló, 19 különböző színt tartalmazó szivárvány-díszítését.

Hatszáz négyzetméternyi Zsolnay kerámia díszíti Pécs legújabb kulturális központja, a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont szerdán átadott épületének egyik központi terét. A 13 ezer négyzetméter alapterületű, regionális könyvtárba a Pécsi Városi Könyvtár, a Csorba Győző Megyei Könyvtár, a Pécsi Tudományegyetem Központi Könyvtára és a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának, illetve a Közgazdaságtudományi Karának könyvtárai költöznek, az épületben 500 férőhelyes konferencia-központ, zenetár és gyerekkönyvtár is helyet kapott.

A Zsolnay kerámia a hat emelet magasságú, központi térként is szolgáló aulát díszíti. A Balázs Mihály Kossuth díjas építész terveihez illeszkedő egyedi, az univerzumot absztrakt módon ábrázoló kerámiaburkolatot Nagy Márta, pécsi keramikusművész tervezte. A mintegy 60 ezer, 12X18 centiméteres, egyenlő szárú háromszögből álló, egyedi tervezésű és kivitelezésű műalkotás Nagy Márta és a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. fél éven át tartó együttműködésével jött létre, felrakása több hónapig tartott. A kész mű értéke meghaladja a százmillió forintot.

A Kaptár Zsolnay burkolata a legnagyobb egyedi tervezésű, egybefüggő kerámiaburkolat a modern magyar építészetben – ehhez hasonló méretű és minőségű burkolatokat a századelőn készített a pécsi gyár. Az új burkolatban immáron megjelenik a Zsolnay egyedi, védett technológiája az eozin is, ám a porcelánmanufaktúra új színeket, árnyalatokat is kifejlesztett a művészi elképzelések megvalósítására. A kerámiadíszítés így a pécsi szakemberek tudását és a helyi művészek kreativitását is megjeleníti a tudásközpontban, de praktikus célokat is szolgál. A speciálisan égetett kerámiák nem igényelnek külön tisztítást, a levegőben szálló por nem tapad meg az anyagon, így a Zsolnay burkolat hosszú éveken át őrzi eredeti ragyogását.

Nagy Márta Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész, szobrász 1954-ben született Budapesten. A Magyar Iparművészeti Főiskola elvégzése után több, neves hazai porcelángyárban dolgozott tervezőként. A 80-as évek végétől művészetében a plasztikai formálás vált meghatározóvá, a 90-es évektől kezdve műveiben egyre inkább megjelenik a szobrászati gondolkodás. 2000-ben a Pécsi Tudományegyetemen Szabad Művészetek Doktora (DLA) fokozatot szerzett, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának egyetemi tanára. A MKISZ, a Művészeti Alap, majd MAOE (1979), a DeFORMA keramikuscsoport (1993–96), a Terra Kerámiaszobrász Egyesület (1992) és a Nemzetközi Kerámia Akadémia (AIC) tagja (1999). Állandó tagja a hollandiai Delft-ben található Terra Gallerynek.

Balázs Mihály, Kossuth- és Ybl-díjas építész Hernádon született 1955-ben. A műszaki egyetem elvégzése után a Középülettervező Vállalatnál dolgozott, 1986 óta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építészmérnöki karának középülettervezési tanszékén tanít, 1998 óta egyetemi docens. Első középületét, a kazincbarcikai katolikus templomot 1995-ben adták át. A nevéhez köthető többek között a budapesti vatikáni nunciatúra épülete, a fővárosi Magyar Szentek Temploma, a soproni Szent Imre plébániaközpont, a kazincbarcikai és a fehérgyarmati Görög Katolikus templom, két fővárosi egyetemi épület és a T-COM Csoport 1999-ben átadott, a The Architectural Review által díjazott épülete. Legutóbbi munkái közé szülőfaluja, Hernád közösségi háza, és a Kaptár pécsi épülete tartozik.

A fotókat Körtvélyesi László készítette.

Köszönjük a Zsolnay Manufaktúra-Befektető Kft. tájékoztatását!

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr132280801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása