Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Kortalanul

Kortalanul

2020. augusztus 19. - Darqo

lakatos_peter_kortalanul_clock-pocket-3442760_1920.jpg

Semmi sincs véletlenül. Nem tudom másként értékelni - sok egyéb példa mellett -, hogy éppen akkor jön szembe velem Lakatos Péter Kortalanul című könyve, amikor éppen csak elkezdtem taposni a 40-es éveimet, és amikor a mélyrepülésből, pánikbetekségből, szorongásból és depresszióból határozott szárnycsapásokal felfelé törve a legnagyobb szükségem van a feltöltődésre, felépülésre, kitárulkozásra és megerősödésre az új életszakaszban.

Nem gondoltam, hogy 40 évesen furcsának fogom érezni a koromat, mert sosem volt problémám az aktuális korommal, de most mégis felfoghatatlan, hogy itt tartok. Lelkileg megálltam valahol a 30-as éveim közepe tájékán, de mégis érzem már, hogy itt-ott fáj, ehhez-ahhoz már nincs kedvem, és sokkal jobban vágyom a nyugalomra, és arra, hogy a saját utamat járjam mindenféle megfeleléskényszer nélkül, mint valaha. Érzem a testemben, hogy valóban nem lehet már mindent ugyanúgy, ahogy 20 évvel ezelőtt, és ez nagyon meglepő.

Óriási dolognak tartom, hogy évekkel ezelőtt leszoktam az alkoholról és a dohányzásról, nem tömöm magam gyógyszerekkel, más szerekkel meg pláne nem, és szerintem viszonylag egészségesen is étkezem, de mindig van mit tenni a szellemi, lelki és testi egészségért, főleg hogy az elmúlt években, ameddig gondot jelentett kimozdulni a lakásból, a testmozgást eléggé elhanyagoltam.

Ami azonban megnyugtató ebben az egész helyzetben, és a végtelen hála érzetével tölt el, hogy nem kell temetnem magam, hanem átalakítva a korábbi szokásokat teljes életet élhetek. Ezt az érzést erősíti fel Lakatos Péter szóban forgó könyve, és ezért örök hálával tartozom neki.

A szerző lépésről lépésre húzza ki a hozzám hasonló embereket ebből az elbizonytalanodott állapotból, és megtanítja, hogyan javíthatunk az életminőségünkön minden tekintetben, ezzel pedig az egészségesen tölthető évek és évtizedek számán.

Gyakorlatilag tényleg minden fontos témában kapunk hasznos tanácsokat, tippeket és trükköket, részletesen megismerhetjük azt, hogy a 40 év feletti emberek hogyan is működnek pontosan, és mire van szükségük többek között a légzéssel, alvással, nappali aktivitással, edzéssel, táplálkozással és regenerálódással kapcsolatban.

Szerencsére semmilyen teljesíthetetlen dolgot nem vár el a szerző tőlünk, bárki könnyedén megvalósíthatja azokat a dolgokat, amiket olvas, a lényeg, hogy akarjunk tenni magunkért, akarjunk változtatni a rossz szokásainkon, a fokozatosság elve mentén gyakoroljunk mindig, minden nap és minden területen.

A változáshoz nincsen szükségünk semmilyen extra dologra, csak önmagunkra és az elhatározásunkra, hogy márpedig teljes életet élünk. Nincs kifogás, még csak edzőterembe sem muszáj járni, lényeg az, hogy a lehetőségeinkhez mérten mindent megtegyünk. Néha elég csak felmenni gyalog a lépcsőn, először 1 emeletet, aztán később kettőt, és így tovább. Ez a sablon pedig minden témában alkalmazható, legyen szó akár étkezésről, akár a mentális állapotunk frissen tartásáról.

Minden 40-es olvasónak jó szívvel tudom ajánlani ezt a könyvet, sőt a fiatalabbaknak is érdemes elolvasni, hogy már jóval korábban elkezdhessenek odafigyelni magukra, mert minél előbb indulnak el az egészségesebb életmód útján, annál nagyobb sikerrel és hatékonysággal hosszabbíthatják meg az életüket és az egészségben töltött évtizedeket!

"Lakatos Péter StrongFirst Master-oktató, Carlson Gracie Jiu Jitsu fekete öves gyakorló. Harminc éve oktat fitnesszel, légzéssel és mozgással kapcsolatos szakmai programok keretében itthon és külföldön egyaránt. A Ground Force Method megalkotója, krav maga mester. Számos kiváló szakkönyv szerzője. Legutóbbi könyve a Legyél te is biohacker!, melyet Sáfrán Mihállyal közösen írt."

 

lakatos_peter_kortalanul_b1.jpg

Lakatos Péter - Kortalanul

Köztudott tény, hogy az életkor szinte valamennyi krónikus betegség esetén kiemelt kockázati tényezőt jelent. Bár az idő kerekét visszaforgatni nem lehet, Lakatos Péter szerint igenis módunkban áll lelassítani. Sőt, nem csupán az élettartamunkat növelhetjük meg, de azt az időt is, amelyet makkegészségesen töltünk.

A Kortalanul! lépésről lépésre mutatja be, hogyan javíthatsz az életminőségeden és a kilátásaidon. Ehhez azonban meg kell ismerkedned az emberi test alapvető működésével, ami 40 év felett bizony megváltozik – ezt a szerző saját tapasztalatai is megerősítik. A kötet részletesen szól légzésről, alvásról, fényről, edzésről, regenerációról, étkezésről – egyszóval mindenről, ami segíthet abban, hogy több energiád legyen a mindennapokban. Lakatos Péter nem teljesíthetetlen feladatok elvégzésére buzdít, hiszen alapelve: minimummal az optimumot. A szerző szerint a legfontosabb a rossz szokások megváltoztatása, a gyakorlás és a fokozatosság. Könyvében mindenki megtalálhatja a saját fizikai és mentális állapotának, edzettségi szintjének és lehetőségeinek megfelelő javaslatokat. A kezdőknek az első héten nem kell tonnákat megmozgatniuk a konditeremben, elég, ha gyalog mennek fel az emeletre. A szerző állítja: ahhoz, hogy elinduljunk az egészségesebb élet felé vezető úton, nem költséges sportszerekre van szükség, hanem elhatározásra – és kitartásra. Lakatos Péter könyve elsősorban a 40 év felettieknek szól, de a tanácsait éppúgy hasznosíthatják a fiatalabbak is: edzők és sportolók, profik és amatőrök – mindenki, aki magasabb életkort szeretne megérni fitten, erősen és egészségesen.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

A recenziós példányt a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amelyért hálás köszönet!

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr616138500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.