Blogger barátok


baantal.jpg mentalien.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Megvilágosodás és örömfőzés

Megvilágosodás és örömfőzés

2019. május 07. - Darqo

megvilagosodas.jpg

A legnehezebb pillanatokban, amikor már nem tudok mit kezdeni a szorongással, olyan könyveket olvasok, amelyek kizárólag azzal foglalkoznak, hogy felemeljék az olvasójukat a földről. Amelyek alapgondolata, hogy az ember alapvetően jó, nem szenvedésre született, egyedüli feladata a boldogság keresése, megtalálása és megélése, és az ebből fakadó harmónia megosztása a szűkebb és/vagy tágabb környezetével.

Az évek során rátaláltam azokra a szerzőkre, akik a könyveikkel a legjobb hatást váltják ki belőlem, ilyen például Neale Donald Walsch, A.J. Christian vagy éppen Esther és Jerry Hicks, és imádok új “mentorokat” felfedezni, akikhez mindig fordulhatok tanácsért, ha szükségem van rá. Legutóbb Dr. Janits László Magunam, dharmanevén Maha Magunam Te és a megvilágosodás című könyve gyakorolt rám nagy hatást.

Az eredetileg jogász végzettségű szerző gyerekkora óta buddhista tanításokon nevelkedett, éveken keresztül élt elvonulásban, ázsiai utakon mélyítette tudását és szentelte figyelmét az önfelismerésnek. Sokrétű tapasztalatai mellett a megszabadulást azonban már saját ösvényén, a jógik egyszerű, filozófiáktól és dogmáktól független módján ismerte fel. Mesterei biztatására 19 évesen kezdett tanítani, azóta az eltelt közel 20 évben bölcs, hittételektől mentes szemléletével férfiak és nők százainak segített közelebb kerülni önmagunk valódi természetéhez, a szabadsághoz. Tanításaiban a valaha élt jógik nemes hagyománya találkozik egy modern szellemi ember felismeréseivel.

Könyve, a Te és a megvilágosodás irányt mutat, felemel, kiegészít, felszabadít és olyan útravalót ad, amely segítségével könnyebben boldogulhatunk a hétköznapokban, és közelebb kerülhetünk az általunk vágyott nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb és boldogabb élethez. A benne található végtelenül inspiráló és elgondolkodtató kérdezz felelek játék, kicsit sem nevezhető egy könnyed leányregénynek, sőt kifejezetten megdolgoztatja az elmét, lelket és a szívet, de rajta keresztül olyan kincsekre lehetünk rá, amelyekre álmukban sem gondoltunk volna.

Ha nem is mindig pontosan értem, hogy mit akar mondani, mert még nem tartok ott az önmegismerés folyamatában, ahol ő, mégis minden szavából a béke, megértés, elfogadás, lelkesítés és a szeretet árad, amely pillanatok alatt képes megnyugtatni a háborgó elmémet, szívemet és lelkemet. Ez az, ami miatt egyébként bármelyik sorstársamnak jó szívvel ajánlom.

Nem kell azonnal érteni a benne foglalt lényeget, nem is ez a fontos, a bogarat enélkül is elülteti a fülünkben. Aztán egy-két tapasztalás után néha visszatérve hozzá, újra és újra beleolvasva szépen tisztulni fog a kép, ebben biztos vagyok.

Ami miatt pedig egy meglepő fordulattal most egy első pillanatban ide nem illő könyvet is ajánlok a megvilágosodás témája mellé az, hogy Maha Magunam felesége, Janits-Szabó Virág egy olyan szakácskönyvet állított össze számunkra, amely örömtelivé, békéssé és kiegyensúlyozottá varázsolja a főzést és az étkezést, ezzel támogatva minket az önmegismerés útján.

Az Örömfőzés - Buddhák a konyhában című kiadvány (második, bővített kiadása) akár a Te és a megvilágosodás kiegészítésének, kiterjesztésének is tekinthető, hiszen ez is a megvilágosodás folyamatát támogatja a maga módján, csak a konyhából kiindulva.

Virág konyhájában minden fogás gyógyító, testet és lelket erősítő, a főzés pedig meditáció, szellemi jelenlét, csendes önmagára figyelés. Számára a táplálkozás és a főzés is nagyszerű kapu, amin keresztül beléphet a benne lakozó csendes tudatosság ba, és megélheti a pillanatot. Ez a hozzáállás teszi lehetővé, hogy mindenféle egzotikus gyakorlat, hosszú elvonulás és egyéb nehéznek tűnő eszközök nélkül is ott lehessen a saját világa kellős közepén. Virággal együtt én is hiszek abban, hogy bármi válhat remek gyakorlattá, hogy akár egy egyszerű torta elkészítése is tekinthető elvonulásnak, a készítés folyamata meditációnak, és hogy a táplálkozás nagyszerű szellemi kikapcsolódás.

Az izgalmas felépítésű, többek között színekre, hangulatokra osztott különleges szakácskönyv a szerzője szerint egy kapu, amelyen keresztül egy újfajta életszemléletbe juthatunk, ahol a harmónia kapja a főszerepet. Nem egészséges, fogyasztó, vagy éppen kizárólag bio ételeket mutat be, hanem olyan tudatos, öröm teli recepteket, amelyek felölelik életünk különböző szféráit, és ott segítenek ahol éppen szükségünk van rá.

magunam_elokszuletben_3d-1.png

Maha Magunam: Te és a megvilágosodás

Maha Magunam magyar megvilágosodás-tanító Városi Jógi-sorozatának Te és a Megvilágosodás című első része közérthető nyelven, modern szemlélettel megírt megvilágosodás-tanítás, amely minden önmagára kíváncsi ember számára hiánypótló olvasmány lehet a hétköznapok nyüzsgésében. A fontos belső kérdésekre választ adó kötet négy fejezetre és egy glosszáriumra tagolódik, az ősi hagyományon alapuló tanítások mester és tanítvány életszerű példákkal fűszerezett, bölcs és szellemes párbeszédén keresztül jutnak el az olvasóhoz. A könyvet egy íróval készült mélyinterjú, továbbá több tucat illusztráció színesíti. A szerző, dr. Janits László Magunam, vagy Maha Magunam buddhista tanításokon nevelkedett, és tizenéves kora óta szenteli életét a szellemi önfelismerésnek. A hosszú elvonulásokon, ázsiai utakon edződött megvilágosodás-tanító családjával Budapesten él. Feleségével, a szintén tanító tibetológus Virággal a több ezer tanítványt számláló Városi Jógi létmód életre hívói, amelynek célja, hogy elvonulás és lemondás nélkül bárki megtapasztalhassa a megszabadulás szemléletét. Magunam első könyve a tanítványok mellett életre szóló iránymutatást nyújt minden olyan ember számára, akik a szellemi útkeresésben fontosnak tartják a hitelességet, szabadságot és a dogmáktól mentes, inspiráló gondolatokat bármely élethelyzetben.

A könyvet ide kattintva szerezhetitek be kedvezményesen.

 

puha_oromfozes_bovitett_feh_3d_4.png

Janits-Szabó Virág: Örömfőzés 2. bővített kiadás

Az Örömfőzés első kiadása évekkel megelőzte a mai trendeket: tudatosság, öröm, harmónia, energia-munka és meditációk fonódtak össze remek receptekkel. Most megérkezett a második, bővített kiadás! Ebben a könyvben már 105 recept vár felfedezésre, valamint megszületett a teljesen új Tudatosság fejezet is. Virág, a Városi Jógi közismert tanítója egyszerűen és szeretettel vezet be a tudatos táplálkozás, a happy-eating és a meditatív főzés világába. Mindenfajta ezoterikus felhang nélkül, színesen és vidáman, meglepően modern hangvételben nyújt segítséget egy rólunk szóló, teljes élet kialakításához. A könyv nagyszerű meditációkat, megerősítő mondatokat is tartalmaz, és érdekes információkkal szolgál a harmonikus főzés alapanyagairól. A receptek egyszerűek és felejthetetlenek: ehető virágokkal, frissen szedett levelekkel, gyógyfüvekkel és mézekkel ismerkedhet meg az olvasó.

A könyvet ide kattintva szerezhetitek be kedvezményesen.

A recenziós példányokat a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amelyért hálás köszönet!

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr6414636124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.