Blogger barátok


baantal.jpg mentalien.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Egy okostelefon, ami miatt komolyan elgondolkodtunk a készülékcserén /X/

Egy okostelefon, ami miatt komolyan elgondolkodtunk a készülékcserén /X/

2018. augusztus 27. - Darqo

01_ocean_blue_galaxynote9_front_pen.jpg

Elég régen írtunk már mobiltelefonnal kapcsolatos „Manzárdos” tesztet, de ez nem azért van, mert túlságosan is válogatósak lennénk, és nem is azért mert nem jelennek meg időről időre remek készülékek, egyszerűen csak a tudatos választásainkkal hosszútávon is elégedettek szoktunk lenni. Most viszont, a Samsung Galaxy Note9 okostelefonnal egy olyan ponthoz érkeztünk az életünkben, amikor komolyan elgondolkodtunk azon, hogy érdemes lenne beruházni erre a remek készülékre.

Nagy várakozás övezte a rajongók körében az augusztus elején tartott bemutatót, valamint a csupán csak pár napja elérhető készüléket magát, és mivel lehetőségünk nyílt a Samsung által egy rövidke tesztelésre, azt mondhatjuk, hogy teljes mértékben megértjük a korábbi, valamint a különböző, pozitív véleményeket megfogalmazó tesztek alapján egyre fokozódó hangulatot.

02_ocean_blue_galaxynote9_back_pen.jpg

A blog rendszeres olvasói tudják már, hogy a mi tesztjeink inkább csak élménybeszámolók, olyan posztok, amelyben a teljesen átlagos felhasználó szemszögéből tapasztalt érzéseket és gondolatokat osztjuk meg az olvasókkal, abszolút szubjektív szemszögből, a számunkra leginkább fontos részleteket és funkciókat kiemelve. Az újaknak viszont külön kiemelnénk, hogy nem vagyunk szakértők, így aki részletes technikai információkra áhítozik, inkább keressen fel néhány szakértői blogot!

01.jpg

A végtelenül letisztult dizájn elképesztően sok hasznos funkciót rejt magában, amelyek mindegyikét egy komplett erőmű működteti, ráadásul a Galaxy csúcskészülékek közül az eddigi legnagyobb teljesítményű akkumulátorral szerelték fel a Samsung Galaxy Note9 okostelefonokat, amelyek akár 9 órán keresztül bírják a nyüstölést. Olyannyira sok, a felhasználók életét megkönnyítő apróság van a elegáns felszín alatt, amelynek mindegyikét nem tudtuk kipróbálni a röpke 1 hét alatt, így ezúttal is a nekünk lényeges dolgokra, és néhány, előtte még soha nem próbált újdonságra próbáltunk fókuszálni.

05.jpg

A legszembetűnőbb különbség, hogy a lakásban fellelhető kütyükhöz képest a Samsung Galaxy Note9 meglepően gyors, szempillantás alatt végzi feladatokat, akár többet is egyszerre, és valóban elképesztően hosszú ideig bírja töltés nélkül az átlagos használatot. Meglehetősen csapongóak vagyunk a rengeteg random, munkával kapcsolatos elintéznivaló egyidejű elvégzése folyamán, így a webes böngészés közben végzett képszerkesztés, majd megosztás, jegyzet és email írás alatt például egyáltalán nem tapasztaltunk akadozást és különösebb merülést. Mondhatni annyira felhasználóbarát, hogy visszatérve a kicsit régebbi évjáratú eszközeinkhez, kifejezetten visszaesésként éltük meg ezek döcögősebb, gondolkodósabb hozzáállását a feladatok elvégzéséhez, továbbá azt is, hogy nem bírják ki fél napig sem egyetlen töltéssel a készülékeink.

galaxy-note9_color_visual-a.jpg

Játszani ugyan nem igazán szoktunk mobilon (sem máshol), csak nagyon ritkán, de biztosak vagyunk abban, hogy a 128 GB-os tárhellyel rendelkező alapverzió esetén a 6 GB RAM, illetve az 512 GB-os tárhellyel rendelkező verzióba belepakolt 8 GB RAM gyönyörűen teszi majd a dolgát, szintén meggyőző felhasználói élményt nyújtva. Na jó, azért az egyik buboréklövő játékot kipróbáltunk, de ez persze nem az a kategória, mint mondjuk a komplexebb akció-, kaland-, vagy verekedős játékok. Kell is ez a vaskos teljesítmény, mert arról olvastunk különböző oldalakon, hogy bizony vannak olyan jelek, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy ezt a szériát szeretnék a gamerek kedvencévé tenni. Nos, ez az ambiciózus vállalás biztos nem fog kudarcot vallani!

07.jpg

Az impozáns és meggyőző teljesítmény nem csak a hétköznapi feladatok és a munka profi elvégzéséhez, vagy éppen a játékokhoz kell, hanem például a Samsung által korábban bemutatott DeX megoldáshoz is, amely lehetővé teszi, hogy az okostelefonunkat egy „DeX-kábel” segítségével a monitorunkhoz csatlakoztathassuk, és úgy használjuk, mint ahogy az asztali számítógépeket szoktuk.

apps_dex_feature04_pc_ani.gif

Néhány dolgot sokkal egyszerűbb egy asztali számítógépen elvégezni, például e-mailt küldeni, szöveget kiemelni, vagy alkalmazások között másolni és beilleszteni. A Samsung DeX segítségével ezek egy egérkattintással vagy egy billentyű lenyomásával elintézhetők, valamint a segítségével az alkalmazások sokkal inkább asztali jellegűek, a bővített felületen több tartalom látható és gyorsan elérheted, amire szükséged van. A telefonodon lévő ugyanazon e-mailek, fényképek és fájlok így asztali környezetben érhetők el.

02.jpg

Ez a funkció amúgy a hétköznapi felhasználásban is hasznos lehet, amikor tegyük fel a szülőknek, nagyszülőknek szeretnék mindent megmutatni a nyaralásról, vagy mondjuk egy megfelelő HDMI kábel segítségével filmet, kedvenc műsorainkat, videóklipeket akarunk nézni, esetleg a kedvenc játékunkat szeretnénk élvezni nagyobb képernyőn.

06.jpg

Fontos kiemelni, hogy a film, tévéműsor, videoklip, játék témában egyébként a Samsung Galaxy Note9 6,4 colos Super AMOLED Infinity Display megoldása önmagában, monitor vagy tévé nélkül is magával ragadó vizuális élményt biztosít a felhasználóknak, míg az AKG sztereó-hangszóróknak és a Dolby Atmos® technológiának köszönhetően az új készülék hangzása is maximálisan valósághű.

03.jpg

Soha nem használtunk még olyan készüléket, amelyhez érintőceruza használható, így ezen a területen szűzként csodálkoztunk rá a benne rejlő lehetőségekre, amelynek mélységeit nem is igazán tudtuk felfedezni és kihasználni az 1 hetes tesztidőszak alatt. A legtöbbször a képernyőre írtunk fel fontos, megjegyzendő információkat, tehát gyakorlatilag teljesen kiváltottuk a Post-it-ek, cetlik felhasználását, erre a röpke időre is környezetbarátabbá téve a világot. Néha pedig Balázs skiccelt olyan mintaötleteket, amelyek a jövőben festményként köszönhetnek vissza a tányérokról, vásznakról vagy akvarellpapírról.

Ami még nagyon érdekes volt, hogy egyre inkább kezdte átvenni a szerepet az ujjainktól a toll, gyakorlatilag a stifolder vastagságú hüvelykujjamnál húszmilliószor könnyebben kezeltem a képernyőn megjelenő, választható lehetőségek sokaságát. Persze ennél sokkal több dologra is használható a készülékhez járó, abban elrejthető, így folyamatosan magunknál tartható úgynevezett S Pen, amely egyébként Bluetooth-képes, tehát összehangolva a telefonnal akár 10 méteren belül, és egy töltéssel fél órán keresztül is használható, ráadásul olyan, mint egy távirányító, hiszen egyetlen kattintással készíthetők szelfik, csoportképek, léptethetők az oldalak a prezentáció közben, elindíthatók és megállíthatók a videók, továbbá számos egyéb funkció is elérhető egyetlen gombnyomásra.

galaxy-note9_performance_visual.jpg

Szívünknek legkedvesebb funkció a kamera és képességeinek tesztelgetése, így viszonylag nagy hangsúlyt fektettünk a próbaképek és videók készítésére a 12 MP felbontású 2-szeres optikai zoomos, duális hátlapi és 8 MP felbontású előlapi kamerával. A hátsó kamera Képoptimalizáló funkciója észleli a keretbe komponált tárgyat, majd kiválasztja a húszféle különböző mód (pl. virág, étel stb.) közül a kép tárgyához szerinte leginkább illőt, valamint profi módba is kapcsolhatunk, ahol kedvünk szerint állítgathatjuk a paramétereket. A Hibaérzékelő funkció segít kiküszöbölni a bepislogást és az elmosódásokat. A készülék nemcsak nappali és ellenfényben készít részletes képeket, hanem este is: a Galaxy Note9 HDR funkciója csökkenti a zajt, így a képek a fényforrások kiszűrése nélkül is részletesek és színesek lesznek. Ha izgalmas portrékat szeretnénk készíteni, a hátlapi kamera Élő fókusz funkciója segíti a munkánkat, hiszen észleli, ha kevés a fény, és több felvételt készít, amelyeket egymásra vetít, hogy a kép éles legyen, miközben a hátteret kedvünk szerint homályosíthatjuk, amelynek segítségével így még művészibb hatást érhetünk el. A szupergyors kamerával készített videókkal is érdemes próbálkozni, a 960 képkocka/másodperc rengeteg lehetőséget rejt magában. Mi az alábbi videót készítettük a múlt heti hosszú ünnepi hétvégén (vagyis nagyon sokat, de ezt választottuk a kismillió felvétel közül).

#hotsummerdays ️️️ #samsunggalaxynote9 #testing #superslowmotion

Manzárd Café (@manzardcafe) által megosztott bejegyzés,

Az "arany óra" témakörében írt első Samsung-bejegyzésünkben a hivatalos tesztképeket nézegetve még csak feltételes módban írhattunk a cég készülékeinek kameráival kapcsolatos teljesítményről (például rossz fényviszonyok között), most viszont végre volt alkalmunk kipróbálni, hogy többek között például a fotózás szempontjából legszebbnek tartott időszakban milyen képeket készít valójában egy Samsung okostelefon, és a fentebb írt hasznos funkciók abszolút meggyőztek minket. (A posztban található felhő-és virágfotók Samsung Galaxy Note9 okostelefonnal készültek.)

04.jpg

Nagy kő esett le a szívünkről, amikor bebizonyosodott, hogy az ő esetükben sem csupán jól hangzó marketingdumáról van szó, amikor azt mondják, hogy elégedettek leszünk az eredménnyel, így minden kamuzástól mentesen állíthatjuk, hogy ha valakinek az okostelefon kamerájának minősége a legfontosabb szempont a vásárlásnál, akkor mindenképpen érdemes beruházni egy Samsung Galaxy Note9 okostelefonra. Itt említeném meg, hogy bár sokan azt állítják, az maximális 512 GB-os microSD-memóriakártyával akár 1 TB-ig növelhető tárhelyet képtelenség kitölteni, egy hosszabb nyaralás alkalmával én például képes vagyok több ezer fotó és iszonyatos mennyiségű és hosszúságú videó készítésére, úgyhogy ez a memóriamennyiség szintén nagyon csábító az olyan típusú felhasználóknak, mint én.

Végkonklúzióként ismét az a gondolat jutott eszünkbe, amely idáig minden egyes meggyőző erejű készülékkel kapcsolatban: Az ilyen minőségű és kvalitású eszközökkel kapcsolatban végül mindig csak egyetlen problémánk szokott lenni, és ez most sincsen másként, miszerint a felfoghatatlanul gyorsan tovaillanó tesztidőszak után vissza kell adni a szolgáltatónak. Megint nagyon könnyen hozzászokunk a jóhoz, kvázi a bekapcsolás után azonnal, úgyhogy vérző szívvel váltunk meg a Samsung Galaxy Note9-tól, és ez a készülék egyértelműen felkerült a lehetséges cserekészülékek nem túl vaskos listájára.

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr6814199915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.