Blogger barátok


baantal.jpg mentalien.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Star Wars és Alien minden mennyiségben

Star Wars és Alien minden mennyiségben

2018. augusztus 10. - Darqo

header20180802.png

Nem győzök elégszer áradozni arról, hogy a Star Wars világa meghatározó gyerekkoromtól kezdve, viszont arról sokkal kevesebbszer tettem említést, hogy a nagyjából hasonló időben induló Alien sorozat is ugyanekkora hatással volt rám. Előbbi volt az izgalmas mesevilág, a másik a sötétség és a félelem megtestesítője, A horror, amit gyerekként nem nézhettem, pedig nagyon akartam.

Sosem fogom elfelejteni, hogy amikor nagymamámnál a kertmoziban vetítették A nyolcadik utas a halál című első részt, természetesen nem mehettem el a családtagokkal megnézni, viszont titokban mégis elkarikáztam a biciklimmel a mozi borostyánnal sűrűn benőtt kerítéséig, és ott hallgattam a furcsa és félelmetes hangokat egy darabig. Ameddig csak bírtam. Aztán élvezettel figyeltem a nem annyira cenzúrázott élménybeszámolót is, elképzelve az egyes jeleneteket. Amikor először láthattam fantasztikus hangalámondásos kalózvideón, akkor sem volt csalódás a fantáziavilághoz képest, sőt sokkal borzongatóbb és katartikusabb volt a hatás, mint ahogy számítottam rá. Ugyanezt éltem át a Star Wars megnézése közben is.

Mind a két filmsorozat kitartott mellettem az elmúlt években, és az új részekkel is nagyon jó viszonyt ápolok, sőt kifejezetten szeretem őket, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vágyom néha vissza az eredeti filmek világába és hangulatába. Ahogy már a Star Wars kapcsán említettem korábban, erre a legjobb megoldás számomra a hazánkban is újra kiadásra kerülő képregénysorozat, amelyhez immár az Alien szörnyei is csatlakoztak, plusz a Predator, ami szintén kultikus.

A Szukits Kiadó ugyanis elhozta számunkra a DARK HORSE Tűz és Kő című sorozatának 4 kötetes képregény-gyűjteményét, amely az 1-16. részeket és további 2 bónusz számot tartalmaz keményfedeles változatban. Cím szerint a Prometheus, Aliens, Alien vs. Predator, Predator kötetek jelentek meg, és hála az égnek azt mondhatom, természetesen a minőség, izgalom és a szériákra jellemző hangulat abszolút visszaköszön az oldalakon. A történeteket egyébiránt nem szeretném elspoilerezni, csak felhívni a figyelmeteket rá. A rajongóknak mindenképpen érdemes beszerezni ezt a különlegességet! (Még több Alienes/Predatoros kiadványt ide kattintva találtok.)

A borítóképekre kattintva találtok még több információt és vásárlási lehetőséget.

07.jpg

Prometheus + Aliens + Alien vs. Predator + Predator: Tűz és kő

Az élet eredetének kutatása közben az emberiség képviselői eljutnak egy rejtélyes holdra, a balvégzetű Prometheus nyugvóhelyére. Az LV-223-as bolygó minden szerves élet forrása, ám egyben a vérengző pusztítás és halálos veszedelmek világa is. A felfedezők megtalálják ugyan a Teremtők nyomait, de a tudásért az életükkel fizetnek...

Nem sokkal később kutatók újabb nemzedéke érkezik a különös bolygóra, akik szintén nem kerülhetik el végzetüket. A tökéletes gyilkológépeket egy egész armada sem győzheti le - csupán páran képesek elmenekülni a biztos halál elől. Az LV-223-as holdon rekedt néhány ember a túlélés érdekében kénytelen összefogni egy yautja vadásszal. Amikor azonban annyi áldozat után végre megszerzik az információt, és megtudják, hogy a Teremtőknek mi volt a valódi céljuk az emberi faj létrehozásával, keserűen csalódniuk kell...

Sokan nem szerették a legutóbbi "Alien: Covenant" című filmet. Én nem közéjük tartozom, úgyhogy nagyon örültem, hogy idehaza is megjelent az Alan Dean Foster által remekül megírt hivatalos regény, amely alternatív jeleneteket is tartalmaz, valamint a hivatalos előzménykönyv is, Alien: Covenant - Eredet címmel. Mind a kettőt érdemes elolvasni azoknak, akik egy kicsit több részletet és árnyalatot szeretnének tudni/látni erről a történetről. Amúgy remélem, nem ez volt az utolsó Alien történet Ridley Scott rendezésében. Nagyon kellene nekem a folytatás, sőt én többet is el tudnék viselni, még több Tervezővel és misztikummal. Persze megelégednék azzal is, ha film helyett "csak" könyv alakban jelenne meg a Scott-ék által tervezett folytatás, csak jelenjen meg! Sőt, a Prometheus is, hivatalos könyv formában, ami nem tudom, hogy miért nem készült el...vagy lehet, hogy elkészült, de csak Japánban adták ki? Én mondjuk ezt is szívesen olvasnám!

05.jpg

Alan Dean Foster - Alien: Covenant - Eredet

A Covenant missziója a legnagyobb szabású, legfontosabb vállalkozás a Weyland-Yutani történetében. Az Origae-6-osra induló hajónak kétezer telepest kell eljuttatnia az űr ismert régióján túlra – olyan művelet ez, amely meghatározhatja a cég és az emberi faj jövőjét.

Mégis vannak olyanok, akik akár az életüket is hajlandóak feláldozni a küldetés megakadályozása érdekében. Miközben a telepeshajó már orbitális pályán kering, készen az indulásra, olyan erőszakos merényletek követik egymást, amelyekből lassan kibontakozik egy a start elszabotálását célzó összeesküvés. Jacob Branson kapitány és felesége, Daniels a hajón végzi az indulás előtti feladatokat, a biztonságiak főnöke, Daniel Lopé pedig csapata legutolsó, kulcsfontosságú tagját próbálja megtalálni a Földön. Lopé és új társa együtt indulnak el, hogy megtalálják és megfékezzék azokat, akik kárt akarnak tenni a hajóban és végeznének utasaival...

Ez egy új történet Alan Dean Fostertől, az első Alien regények írójától. Az Eredet az Alien: Covenant hivatalos előzménye, amelyből megismerhetjük azt a világot is, amelyet a telepesek maguk mögött hagytak.

Nem utolsósorban mindenképpen szeretné a figyelmetekbe ajánlani a Star Wars képregények legújabb részeit "Aphra", illetve "A Sikolyok Fellegvára" címmel, valamint az egyelőre előrendelhető státuszban lévő, de pár napon belül megjelenő "Han Solo", valamint "Obi-van és Anakin" című folytatásokat is, amelyek tovább fűzik a kalandokkal és izgalmakkal teli történeteket. Ha valaki lemaradt volna az előzményekről, akkor ide kattintva böngészhet a korábbi Star Wars képregények között.

04.jpg

Star Wars: A Sikolyok Fellegvára

A felkelő pilóta és a renegát régész együtt vetik bele magukat a galaxis legsötétebb bugyraiba. Luke Skywalker összefog doktor Aphrával!

Ez a képregénygyűjtemény a MARVEL Star Wars 31-32., a Doktor Aphra 7-8., valamint a Sikolyok Fellegvára 1. számát tartalmazza.

A kétes hírnévnek örvendő doktor olyan ajánlattal áll Luke elé, amit az nem utasíthat vissza. Aphra elviszi őt egy titkos találkozóra a rettegett Sikolyok Fellegvárának szívébe. Megtalálja Luke azt, amit keres? Megbízhat Aphrában? Vagy a végén mindketten a Fellegvár királynőjének áldozatai lesznek? És amikor a különös páros belép a galaxis egyik legnagyobb hatalmú, a világtól elzárkózva élő nőjének fészkébe, vajon számíthatnak Hanra és Leiára?

03.jpg

Star Wars: Doktor Aphra: Aphra

Doktor Aphra a saját, vadonatúj sorozatában!

Ez a képregény gyűjtemény a MARVEL Doktor Aphra sorozatának 1-6. számát foglalja magában. A kötetben található történeteket Kieron Gillen írta és Kev Walker valamint Salvador Larroca rajzolta.

Aphra kiszabadult Darth Vader markából, bár az élete még most is csak egy hajszálon függ. Ha a Sith Sötét Nagyura tudomást szerezne arról, hogy életben maradt, akkor addig vadászna rá, míg kézre nem kerítené. Ám most végre eljött az idő, hogy Aphra visszatérjen ahhoz, amihez a legjobban ért. Triplazéróval és BT-vel, a gyilkos hajlamú droidokkal, valamint Black Krrsantannal, a vukival az oldalán elindul a Külső Gyűrűbe, hogy ritka és értékes műkincseket keressen. Végül is, nem kevés adósságot kell törlesztenie. Feltéve, hogy sikerül egy lépéssel a birodalmiak és a fejvadászok előtt járnia... és jóformán mindenki más előtt a galaxisban!

02.jpg

Star Wars: Obi-van és Anakin

A klónháborúban végrehajtott hőstetteik, a tragikus mustafari összecsapásuk, és sok-sok évtizeddel a Halálcsillagon vívott, utolsó párbajuk előtt ők voltak Obi-van Kenobi mester, és a padavanja, Anakin Skywalker. Most bepillantást nyerhetünk a Kiválasztott felkészülésének időszakába. Tanár és tanítvány barátsága megerősödött az idők folyamán, de nehéz utat kell még bejárniuk. Amikor egy távoli bolygóra utaznak, hogy segítséget nyújtsanak egy ismeretlennek, a barátságuk is komoly próba elé kerül. Megrekednek egy különös világon, ahol roncsok, kezdetleges gépek, szörnyetegek és ellenséges helyi lakosok veszik körül őket. Képesek lesznek megmenteni önmagukat? Amikor kitör körülöttük a háború, a mester és tanítványa az ellenkező oldalon találják magukat!

01.jpg

Star Wars: Han Solo

Han titkos küldetést kap: meg kell mentenie a felkelők néhány informátorát és kémét. Hogy mi az álcája? A galaxis legnagyobb és leghírhedtebb csillaghajó versenye, a Dragon Void – egy bajnokság, aminek a megnyeréséről egész életében álmodozott. Most itt az esély a győzelemre, de vajon képes-e így is koncentrálni a küldetésre vagy cserben hagyja Leiát? Hamarosan adódik még egy feladat: meg kell találni egy árulót a Felkelők Szövetségében. Miközben a Dragon Void egyre izgalmasabbá válik, egy bizonyos vuki segédkezet nyújt az áruló elleni vadászatban. Tegyétek meg a téteteket, mert máris zajlik a galaxis legdurvább versenye! Mi Hanra fogadunk és a Millenium Falconra – végül is, ez az a hajó, ami kevesebb, mint tizenkét parszek alatt teljesítette a Kessel futamot!

Fontos kiemelni továbbá, hogy végre megjelent "Az utolsó Jedik"-hez kiadott hivatalos regény is. A Rian Johnson rendezőtől kapott információk segítségével a Star Wars: Az utolsó Jedik című regényében Jason Fry kibővítette a filmben látható történetet olyan jelenetekkel, amelyek alternatív forgatókönyv-változatokból származnak, illetve kiegészítette a történetet a filmből kimaradt egyéb elemekkel.

00.jpg

Star Wars: Az utolsó Jedik

A Rian Johnson rendezőtől kapott információk segítségével a Star Wars: Az utolsó Jedik című regényében Jason Fry kibővítette a filmben látható történetet olyan jelenetekkel, amelyek alternatív forgatókönyv-változatokból származnak, illetve kiegészítette a történetet a filmből kimaradt egyéb elemekkel.

A Birodalom hamvaiból új veszélyforrás emelkedik ki: a könyörtelen Első Rend. Szerencsére új hősök is felbukkannak, akik fegyvert ragadnak, és akár az életüket is hajlandóak kockáztatni a galaxis lakóinak szabadságáért. Rey, az Erő-érzékeny árva; Finn, az egykori rohamosztagos; és Poe Dameron, a bátor X-szárnyú pilóta és még sokan mások összegyűlnek, hogy Leia Organa tábornok és az Ellenállás oldalán küzdhessenek. Ám az Első Rend parancsnokának, Snoke legfőbb vezérnek, és az ő végrehajtójának, Kylo Rennek óriási hadsereg és pusztító tűzerő áll a rendelkezésére és a fény bajnokaira talán a teljes megsemmisülés vár. Egyetlen reményük maradt csupán: az eltűnt legenda, Luke Skywalker Jedi mester...

A Star Wars: Az utolsó Jedik ott kezdődik, ahol a Star Wars: Az ébredő Erő véget ért. A fény és a sötétség küzdelme újra a tetőfokára hág, és eddig ismeretlen területekre is kiterjed.

A recenziós példányt a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amiért hálás köszönet!

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr9814157741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.