Blogger barátok


baantal.jpg mentalien.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

IKEA-ba költözik a LEGO + Adidas, 3D nyomtatás, napenergia, víztakarékosság /X/

IKEA-ba költözik a LEGO + Adidas, 3D nyomtatás, napenergia, víztakarékosság /X/

2018. június 18. - Darqo


ikea_x_lego.png

Mivel sokat foglalkozom vele, egyre többször jön szembe velem az a gondolatkör, hogy az életet játszani kell és nem elszenvedni; hogy ébresszük fel a bennünk élő gyereket és ápoljuk a vele való kapcsolatunkat és a gyerekkorban elszenvedett sérüléseket; hogy igenis megengedhetjük magunknak, hogy lazábbra vesszük a gyeplőt, hogy nem veszünk mindent annyira véresen komolyan.

A blog rendszeres olvasói tudják, hogy Laci és én egyaránt felnőtt bőrbe bújt gyerekek voltunk/vagyok, aki képregényeket olvas, mindenféle rajzfilmet néz, akciófigurákat gyűjt. Sőt, mióta elkészültek az egész estés LEGO-mozifilmek (amelyek közül egyértelmű kedvenc a Batman film), újra felkerült a játékbevásárlólistára a LEGO is, amivel gyerekként órákat töltöttem én is a boldog fantáziavilágban. Engem nem kell sokat győzködni tehát, hogy több játékidő kell, és ehhez mérten olyan környezet, amelyben a játék és a játékok kiemelt helye fontos szerepet tölt be az otthonunkban.

Nagyon úgy tűnik, hogy az IKEA-t sem, aki a két héttel ezelőtt tartott Democratic Design Days eseményen jelentette be jövőbeli együttműködését a LEGO-val (és számos más tervezővel és céggel, de erről a poszt végén olvashattok bővebben), amelynek során megpróbálják a lakásokat egy jobban funkcionáló játék kompatibilisebb hellyé varázsolni. Hogy ez pontosan mit jelent, egyelőre nem derült ki, de az ötlet már önmagában is izgalmasan hangzik!

A fejlődés kulcsa a játékban van, ennek felfedezése elengedhetetlen ahhoz, hogy egy jobb életet élhessünk. A játék számtalan jelentéssel bír az emberek számára. A mindennapi életben a játékot különböző akadályok gátolják. Ezek közül néhány elsősorban a felnőttek számára jelent gondot. Az egyik ilyen például, hogy a felnőttek úgy gondolják, a játék rendetlenséggel jár. Más korlátok pedig inkább a gyerekek számára kézzelfoghatóbbak, erre példa, amikor a felnőttek megpróbálnak rendet teremteni a játékkörnyezetben, amit a gyerekek valójában élveznek.

Az IKEA és a LEGO közösen dolgoznak azon, hogy hogyan tudnak még több játéknak teret adni úgy, hogy azt a mindennapi élet funkcionalitásába csempészik bele. Az IKEA-nál elsősorban és legfőképpen arra törekednek, hogy feloldják azt a berögzült vagy talán éppen csak érzékelhető ellentmondást, hogy a játék valóban rendetlen, de a maga kreatív és emberi módján.

"Hiszünk abban, hogy a több játék otthonunkat és a világunkat egyaránt jobbá teszi!" – nyilatkozta Fredrika Inger, a svédországi IKEA Gyermekek IKEA-ja üzletág vezetője.

Az IKEA Play Riportban az IKEA gyermekeket kérdezett arról, hogy mit szeretnének, és 47%-uk válaszolta azt, hogy több közös játékidőt szeretne a szüleivel. Ugyanekkor a megkérdezett szülők 90%-a gondolja úgy – arra a meggyőződésre alapozva, hogy a játék fontos – hogy a játék elengedhetetlen a jólét és a boldogság szempontjából. Egy ezt követő, a játékról készített LEGO tanulmány szerint a szülők 95%-a adta azt a választ, hogy a játék alapvető szerepet játszik gyermekük fejlődésében, és a LEGO kockák segítik a kicsik kreativitását. Akkor hát miért nem játszunk többet? Az együttműködés célja, hogy több alkalmat teremtsen a játékra. Először úgy, hogy megpróbálják a teljes otthont egy jobban funkcionáló és mókásabb hellyé varázsolni.

"A LEGO Csoportnál a kezdetektől fogva az a küldetésünk, hogy a gyerekeket a játékon keresztül inspiráljuk és fejlesszük. Izgalmas és szórakoztató kihívásnak tekintjük megtalálni azt a megoldást, amely ösztönzi a még kreatívabb LEGO játékélményt, ezzel egy időben tekintettel van a szülők érzékenységére a háztartás kinézetére vonatkozóan, valamint lehetőséget ad a gyerekeknek és szüleiknek a közös játékra. Tudjuk, hogy a kreativitás olyan kritikus készség, amelyre a jövőben szükség van, de emellett azt is tudjuk, hogy a bütykölés, a kísérletezés, a kreativitás és az új dolgok kipróbálása bizony rendetlenséggel járhat. Az IKEA-val közös együttműködésünk során ezért szeretnénk megbirkózni azzal a fenntartással, amellyel néhány szülő megközelíti a játékot, ezt a – csodálatos – rendetlenséggel együtt járó kikapcsolódást." – mondta Lena Dixen, a LEGO Csoport senior termékfejlesztési alelnöke.

 

"Az embereket összehozni a játékon keresztül és lehetővé tenni a még több játékot, számunkra és a LEGO Csoport számára egyaránt olyan kulcsfontosságú dolog, amely alapvetően része saját vízióinknak, küldetéseinknek és értékeinknek. Ezért szeretnénk kideríteni, hogy mi történhet, ha mi együtt dolgozunk annak érdekében, hogy az emberek többsége igent mondjon a játékra" – mondta Fredrika Inger, a svédországi IKEA Gyermekek IKEA-ja üzletvezetője.

Az együttműködés első eredményeivel a következő néhány évben az IKEA üzletekben találkozhatnak majd a vásárlók. Még több izgalmas kollaborációról a videó után olvashattok.

Ahogy már fentebb említettem, a Demokratikus Dizájn Napokon Älmhult-ben, az IKEA bejelentette a legújabb kollaborációit, hogy mely partnerekkel fog az elkövetkező évben szorosan együttműködni annak érdekében, hogy az emberek többsége számára elérhetővé tegye a demokratikus dizájn követelményeinek megfelelő, és a változó életstílusokra, élethelyzetekre, a digitalizációra és az urbanizációra reflektáló megoldásait.

ikea_x_adidas.jpg

IKEA X ADIDAS – edzőfelszerelés nőktől nőknek

Mindenkinek mást jelent az otthon, sokaknak a pihenés, kikapcsolódás, baráti és családi összejövetelek színhelye. Sokak a hobbijuknak is itt hódolnak, egyre többen pedig otthon is edzenek. Az IKEA és az Adidas célja, hogy a testmozgás mindenki számára elérhető legyen, így a két márka együttműködésének középpontjában a sport és az egészséges életmód lesz. Az első prototípusokat egy év múlva mutatják be. Még részletesebb információ az együttműködésről itt érhető el.

3d_nyomtatott_ulofelulet_2.jpg

IKEA X UNYQ – IKEA bútor testszkenner applikációval, 3D nyomtatásban

A világon körülbelül 2 milliárd játékos van, a 2024-es párizsi olimpiai játékokon már hivatalos sportágként debütál az esport. Az orvosi eszközök 3D nyomtatásával forgalmazó UNYQ-kal, valamint az esport oktatással foglalkozó Area Academy-vel együttműködve az IKEA célja, hogy feltárja a személyre szabhatóságot és azt, hogy a lakberendezés hogyan változtathatja meg a játékot és a játékosok életét. Az együttműködés keretében egy applikáció segít a játékos testének beszkennelésében, a 3D nyomtató a testtérkép alapján készít ülőfelületeket, vagy épp a hátat jól támasztó eszközt, melyekkel a hosszú ülés kényelmesebb lehet. Még részletesebb információ az együttműködésről itt érhető el.

ikea_x_altered.jpg

IKEA X ALTERED - Úttörő víztakarékossági megoldás mindenkinek

Napjainkban 1,1 milliárd ember nem jut tiszta vízhez, és 2,7 milliárd ember szenved vízhiányban évente legalább egy hónapig. A csapvíz jelentős része úgy kerül a lefolyókba, hogy nem érintette emberi kéz. A minden csappal kompatibilis vízporlasztóval akár 90 százalékkal csökkenthető az otthoni vízfogyasztás, a termék jövőre minden IKEA áruházban elérhető lesz. Még részletesebb információ az együttműködésről itt érhető el.

ikea_x_little_sun.jpg

IKEA X LITTLE SUN - napenergia az otthonokba

Több mint egymilliárd ember él ma villamosenergia-hozzáférés nélkül. Sokan közülük nehezen jutnak tiszta ivóvízhez és megbízható kommunikációs szolgáltatásokhoz. A Little Sun nevű szociális vállalkozással együttműködve az IKEA reméli, hogy felhívja az emberek figyelmét ezekre a problémákra, és vezeték nélküli és megújuló energiát használó megoldásokat kínál majd, hogy fenntarthatóbbá tegye a mindennapokat. A prototípusokon most dolgoznak, a cég a napenergia terén szerzett tudásában segít az IKEA-nak, hogy még többek számára legyen elérhető a zöld energia. Még részletesebb információ az együttműködésről itt érhető el.

stefan_diez.png

IKEA X STEFAN DIEZ – a jövő irodája

A munka, mint fogalom jelenleg is változik és formálódik. A munkavégzés és annak helye mára sokkal kötetlenebb lett, a klasszikus irodaterek és azok berendezései a közeljövőben drámai változáson mennek keresztül. A díjnyertes tervezővel az IKEA azért működik együtt, hogy közösen megalkossák a jövő irodájának bútorait és berendezését, továbbá olyan termékeket fejlesszenek, melyek fenntartható alapanyagokból készülnek és választ adnak a munkatér kihívásainak leküzdésére. Még részletesebb információ az együttműködésről itt érhető el.

saint_heron02.png

IKEA X SAINT HERON – kortárs művészet a nappaliban

Beyoncé testvére, Solange Knowles a Saint Heron kulturális központ alapítója, akivel az IKEA egy különleges együttműködésre készül. A kollaboráció célja, hogy a kortárs művészetet, zenét eljuttassa az emberek otthonába. Még részletesebb információ az együttműködésről itt érhető el.

ikea_x_boris_bertram.jpg

IKEA X BORIS BERTRAM

A dán díjnyertes filmrendező két évig forgatta dokumentumfilmjét, melyben a világ különböző pontjain, 4 kontinensen, 9 országban rendkívüli körülmények között élő embernek tett fel egyetlen kérdést: mit jelent számára az otthon? Az 56 perces IKEA dokumentumfilmben olyan emberekkel ismerkedhetünk meg Tokiótól Szibériáig, akik számára az otthon egy fa tetején épült ház, egy pár négyzetméteres lakókocsi, vagy egy oxigénkamra. A film előzetese itt tekinthető meg. Még részletesebb információ az együttműködésről itt érhető el.

A fent említett együttműködések prototípusait várhatóan egy év múlva mutatják be.Izgalmas időszaknak nézünk elébe, mi már nagyon várjuk a fejleményeket!

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr2014047170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.