Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Egyedülálló kiadvány a magyar art deco építészetről 2.rész

Egyedülálló kiadvány a magyar art deco építészetről 2.rész

2017. november 02. - Darqo

2_kotet.jpg

Tavaly karácsonykor nagyon nagy lelkesedéssel írtam Bolla Zoltán tavasszal megjelent, A magyar art deco építészet című könyvsorozatának első kiadványáról. A lelkesedésem nem volt sem hiábavaló, sem magányos, a mérhetetlenül igényes és tartalmas albumot ti is nagyon szerettétek. Örömmel jelentem, hogy az első könyvről szóló posztban beharangozott második kiadvány végre megjelent! Erről és az időközben vásárlói igények alapján városnéző sétákhoz készített zsebkönyvről is találhattok információkat.

Bolla Zoltán 6 év egyszemélyes, szerteágazó és időigényes, 20.000 kilométer hazai-és külföldi kutatómunkáját foglalta izgalmas keretek közé a könyvsorozatában. Azzal kapcsolatban, hogy miért kezdte gyűjteni az információkat és a képanyagot a témában, korábban úgy nyilatkozott, hogy az élete egy adott pontján rájött, hogy nincs kizárólagosan a magyar art deco építészettel foglalkozó átfogó könyv. Így hát elkészítette a maga változatát, mi pedig csak jól jártunk az ő szenvedélyével, hiszen ritkán találkozni ilyen átfogóan, részletesen és színvonalas formában megvalósított albumokkal, nem csak építészeti, hanem más, hasonló témák hazai megjelenésével, helyzetével kapcsolatban is. Csak halkan súgom meg, hogy vészesen közeledik a karácsony, ezek a kiadványok pedig tökéletes ajándékok lehetnek a téma iránt érdeklődők számára!

ad2_beliv_048_049.jpg

Tavaly tavasszal a 272 oldalas, 400 épületet, 1000 színes és fekete-fehér fotót tartalmazó első részt lehetett kézbe venni, a közelmúltban pedig végre megjelent a második rész is, amely 282 oldalon, több mint 1000 fényképet és rajzot tartalmaz. Ez a kiadvány az első részben ismertetett építészek art deco munkássága után egyéb budapesti (II. fejezet) és vidéki épületek (III. fejezet) bemutatásával folytatódik. A IV. fejezet épülettípusok alapján, infrastrukturális, intézményi, egyházi, kereskedelmi, szórakoztatóipari és kiállítási alkotásokra csoportosítja az épületállományt. Az V. fejezet pedig az olyan, az épületekhez kötődő alkalmazott- és iparművészeti részletekkel foglalkozik, mint kapuzatok, vasmunkák, szobrászat, üvegfestészet, díszítőfestészet, temetőművészet és tipográfia. A könyv a művészet- és építészettörténészek, a laikus érdeklődők számára is több, eddig nem, vagy kevésbé ismert épületekkel és gazdagabb életművekkel eleveníti fel a két háború közti időszakot, benne sok archív fényképpel.

A recenziós példányokat a szerző bocsátotta a rendelkezésemre, amiért hálás köszönet!

A magyar art deco építészet – II. rész megvásárolható a következő boltokban: http://www.budapestartdeco.hu/boltok2.html

square_brochure_03_copy.jpg

A Budapest Art Deco városnéző séták – walking guide című kiadvány a két nagy – összesen 2000 fotót tartalmazó – könyv kisebbik, könnyedebb tartalmú testvére, és csak Budapestre fókuszál. A táskában is elférő, zsebkönyv kialakítású, azonban az előzőekhet hasonlóan szintén végtelenül igényes és informatív kiadvány idegenforgalmi felkérésre és vásárlói kívánságra készült, turisták és egyszerű szemlélődők igényeire építve. A magyar–angol nyelvű építészeti útikönyv 200 karakteres budapesti art deco épület és iparművészeti részlet adatait tartalmazza, ebből 100 fényképpel és rövid leírással illusztrált. A látnivalók sétákra vannak felfűzve kerületenként, egy-egy metróállomás környékére csoportosítva, térképekkel könnyítve a helyzetünket.

A Budapest Art Deco városnéző séták – walking guide c. zsebkönyv megvásárolható a következő boltokban: http://www.budapestartdeco.hu/bpad_boltok.html

bad01_elso_resz.jpg

Ha pedig valaki lemaradt volna az első kiadványról, akkor A magyar art deco építészet – I. rész megvásárolható a következő boltokban: http://www.budapestartdeco.hu/boltok.html

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr913144716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása