Blogger barátok


baantal.jpg mentalien.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Art Market Budapest 2015

Art Market Budapest 2015

2015. szeptember 28. - Darqo

armarket2015_01.jpg

Ősszel eljön idehaza is a művészettel, designnal foglalkozó bloggerek időszaka, hiszen ilyenkor egymást érik a jobbnál jobb programok. Szeptember végén, október elején menetrendszerűen érkezik a Design Hét Budapest, majd közvetlenül utána az Art Market Budapest is. Előbbire most nem győzünk elég időt szakítani, utóbbira pedig jövő héten lesz nehéz, ugyanis október 8–11. között, idén már ötödik alkalommal kényeztet majd minket az Art Market Budapest 2015.

Az Art Market Budapest, amely ma már a kelet-európai régió vezető művészeti vásáraként várja kiállítóit és látogatóit a Millenáris kiállítási csarnokaiba. Az októberben nyíló seregszemle idén is számos különlegességet tartogat a művészetbarátok számára.

Az Art Market Budapest Kelet-Európa vezető és Európa egyik számottevő művészeti vására, Magyarország legnagyobb, évente egy alkalommal megrendezésre kerülő kortárs kiállítása. A rendezvény kiemelt célja továbbra is a régió művészete és művészeti piaca elismertségének és fejlődésének előmozdítása, a régió képzőművészeti választéka felé irányuló helyi és globális érdeklődés felkeltése.

armarket2015_02.jpg

2015-ben közel 6.000 négyzetméteren mintegy 500 művész több ezer alkotásával találkozhatnak a látogatók. A 25 országból érkező közel 100 kiállító között valamennyi jelentős hazai kortárs galéria is jelen van. Az idei év egyik különlegessége a Nyugat-Balkán országainak szentelt GUEST BALKAN elnevezésű művészeti vendégprogram, amely a régió országainak művészetét állítja fókuszba. A vásár helyszínén látható kiállítási anyag mellett, szakmai programok és szatellit események formájában, rendkívüli gazdagságban mutatkozik be Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Koszovó, Macedónia, Montenegró, Szerbia és Szlovénia művészete. Az ART FROM BERLIN program a német főváros, a BALTIC TRIANGLE a balti országok képzőművészetének szentel magas színvonalú válogatást. A múlt évben létrehozott, nagysikerű ART PHOTO BUDAPEST szekció egy teljes kiállítási csarnokot szentel a fotóművészetnek, kiemelt célja, hogy Budapestet Európa új fotóművészeti fővárosaként mutassa be és tegye nemzetközileg vonzóvá. A sCULTURE elnevezésű szoborprogram, melynek díszvendége 2015-ben a világhírű sztárszobrász Bernar Venet, a Millenáris épületei között látványos szabadtéri szoborparkkal egészíti ki a különleges beltéri művészeti anyagot. A nagyszabású képzőművészeti kiállítást mintegy félszáz program, köztük könyvbemutatók, performanszok, filmvetítések, kerekasztal-beszélgetések és múzeumpedagógiai foglalkozások kísérik.

A vásár idejére Budapest Európa egyik legvonzóbb kulturális turisztikai célpontjává válik majd, hiszen 2014-től az Art Market Budapest a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál egyik kiemelt partnere, így Budapest számos kiemelkedő nemzetközi színvonalú társművészeti eseménnyel várja a kortárs kultúra iránt érdeklődő nemzetközi és hazai közönséget.

„Az Art Market Budapest alapítói talán a jövőbe láttak akkor, amikor ezt a merész művészeti vállalkozást a globális gazdasági válság talán legnehezebb éveiben útjára indították, a Kelet-Európa vezető kortárs művészeti vására iránti érdeklődés és figyelem mindenesetre őket igazolja. Szívesen osztjuk majd meg a vásáron szerzett tapasztalatokat, és a következő években egyre többen jövünk majd el, hogy élvezhessük az Art Market Budapest által nyújtott inspiráló élményeket” – nyilatkozta múlt évi látogatása során az Art Market Budapest védnöke, Nancy G. Brinker, volt budapesti nagykövet, az USA kormányának korábbi protokollfőnöke - az USA egyik legbefolyásosabb közéleti személyisége és a közép-európai képzőművészet támogatója.

Korábbi bejegyzéseinket a témában itt találjátok. Az Art Market Budapest weboldalát errefelé nézhetitek át, Facebookon pedig itt rajonghattok az eseményért.

armarket2015_04.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr747813968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.