Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Nyílt levél a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége elnökének

Nyílt levél a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége elnökének

2011. június 20. - Mocca

Építészek egy csoportja civil kezdeményezést  indított az építészszakma visszásságainak feltárására, a közelmúltban indított nagyberuházások terveivel kapcsolatos ellentmondások tisztázására. Álláspontjukat nyílt levélben fogalmazták meg, amelyhez aláíróként csatlakozni lehet. A megmozdulást támogatva a következőkben mi is közzétesszük az unegyven blogon megjelent dokumentumot.

 

NYÍLT LEVÉL A Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége elnökének

 

Alulírott építészek úgy véljük, meg kell szólalnunk a nyilvánosság előtt: alapvető szakmagyakorlási és etikai elveinket éri nap mint nap komoly támadás, miközben érdekvédelmi szervezeteink – vélt taktikai előnyökért vagy egyéb, ismeretlen okokból – mindezeket csaknem tétlenül szemlélik. Neves építész kollégáink vállalnak szerepet – vállalhatatlan helyzetekben, tervezőként, tiszségviselőként, döntéshozóként egyaránt. A helyzet kritikus, túllépett a Nemzeti Színház ügyének kollektív elárulásának jelentőségén is.

Nyílt levelünk célja kettős: rámutatni a közéleti fejlemények szakmánkat is érintő elfogadhatatlan eseményeire, jelenségeire, és állásfoglalásra késztetni a Magyar Építész Kamarát, valamint a Magyar Építőművészek Szövetségét – mint a honi építészek és építészet legfőbb érdekvédelmi szervezeteit. Az alább felsorolt esetek láthatóan egyenként és súlyosan ássák alá az építészeti minőségbe, a legjobb terv kiválasztásába, a demokratikus civil építészeti folyamatokba vetett hitet. Sajnos az alábbi példatárunk szinte hetente bővül, az építészek érdekérvényesítő képessége minden eddiginél alacsonyabb és úgy tűnik folyamatosan csökken.

 

Kulcsprojekt tervpályázat nélkül - 1? A debreceni „Loki-stadion“ építésének ügye már több éve napirenden szerepel. A 2008-as EB pályázat részét képezték a stadion átalakítási tervei[1]. Az ezt követő években a médiában többször felbukkant az átalakítás tervezése[2], mígnem 2010 novemberében[3] Debrecen főépítésze által már elkészített tanulmánytervről, 2011 májusában már kész tervekről[4], a munkálatok ez év augusztusi kezdetéről, közel háromszorosára[5] duzzadt állami beruházásról és a projektcég megalakulásáról[6] lehetett olvasni. Hogyan lehet az, hogy az elmúlt években zajló stadiontervezési programból az építész társadalom egésze kimaradt? Ki és milyen megbízásból készítette az EB-pályázatra a terveket? Hogy lehet az, hogy az egyenlő esélyeket és minőségi kiválasztást biztosító országos, nyílt építészeti tervpályázat az évek folyamán elmaradt? Kik és milyen terveket készítettek az elmúlt évek során? Hogyan kaphat direkt megbízást a város főépítésze (Kováts Ákos) a tanulmánytervek elkészítésére? Hogyan biztosítható az építészeti minőség, ha a tervek ingyen készülnek?[7] Hogyan lehet az, hogy egy ilyen volumenű beruházásról csak utólagos, felszíni ismertetést kapunk, leszámítva a MÉSZ erőtlennek tűnő, egyszeri tiltakozását?[8]Hogy lehet az, hogy mindezt a MÉK és a MÉSZ eddig lényegében szótlanul hagyta?

 

Kulcsprojekt tervpályázat nélkül – 2? Napi sajtóhírekből[9] és a hazai sportvezetők[10] nyilatkozataiból kiolvasható, hogy az ország egyik legjelentősebb sportlétesítménye, a Puskás Ferenc Stadion sorsa megpecsételődött: bontása az október 11-i finn–magyar összecsapást követően várható. Az előzetes információkból arra következtethetünk, hogy a létesítménnyel kapcsolatos tervek – mellőzve az ilyenkor szokásos és a feladat jelentősége által megkövetelt nyílt építészeti pályáztatást – már most készülnek. A létesítménnyel és a területtel kapcsolatban ugyan előzőleg volt eredményesen lezárt, a kormányzati döntéshozás megalapozását segítő ötletpályázat[11], de ez műfajánál fogva nem jogosít végleges építészeti tervek kidolgozására, ill. arra irányuló megbízásra. Amennyiben érdek-képviseleti szervezeteink[12] számára fontos a szakma és épített környezetünk becsülete, kérjük fejtsék ki álláspontjukat, ahogy azt levelében Mónus János építész már megtette[13]. Hogy lehet az, hogy mindezt a MÉK és a MÉSZ eddig lényegében szótlanul hagyta?

 

Fejlesztések (tervező) személy(é)re szabva? Tavaly novemberben jelentek meg a sajtóban az első hírek [14] arról, hogy Tarlós István főpolgármester többek között építészeket is felkért (Finta Józsefet, Kerekes Györgyöt, Makovecz Imrét, Zoboki Gábort), hogy egy ún. építész tanács keretein belül segítsék a város hosszútávú rendezési stratégiájának kialakítását. Az építészek ilyen súlyú, üdvözlendő részvétele mellett számos kérdés merült fel az elmúlt hónapokban. Hogyan lehet az, hogy a bejelentés óta eltelt időben semmilyen, a tanácshoz köthető kezdeményezés, javaslat nem látott napvilágot, ezzel szemben idén januárban bejelentették az Új Széchenyi Tervből megvalósítandó, Finta József tervezte gyalogoshíd projektet [15] [16], majd pár hónappal később egy főpolgármesteri interjúból megtudhattuk, hogy fiókjában még harmincegy, szintén Finta József által készített terv található [17], melyek közül „kettőt-hármat-négyet” szeretnének részletesen kidolgozni. Hogy lehet az, hogy mindezt a MÉK és a MÉSZ eddig lényegében szótlanul hagyta?

 

„Pályázat” a Széll Kálmán térre? Hogyan történhetett, hogy Észak-Buda egyik legfontosabb központja, a néhai Moszkva tér, évtizedek óta dédelgetett[18],[19],[20] rendezése közlekedési kérdéssé alacsonyodott és ezzel párhuzamosan Tarlós István főpolgármester által a nem is olyan rég bejelentett tervpályázat[21] helyett egy, a színfalak mögött lefolytatott meghívásos ötletpályázat[22] alapján választották ki a tervezőt? Mi volt az ötletpályázat pontos tárgya és miért nem ismertette egyik hírforrás sem a pályázaton részt vett ötleteket, azok tervezőit, különös érdeklődéssel a győztes iránt? Hogyan történhetett, hogy a tervpályázatokról szóló jogszabály[23]tartalmával ellentétesen az ötletpályázat koncepcióterv készítésére irányuló megbízással végződött[24]? A több lépcsőben megvalósuló (közlekedési?) rendezés[25] minden egyes ütemét a közvélemény és a szakmai nyilvánosság nélkül további meghívásos ötletpályázatokon ítélik oda, vagy az első körben elvégzett munka alapján szerzett szerzői jogokra hivatkozva a jövőben még ezt is meg lehet spórolni? Miért lehet az, hogy az építész (Finta Stúdió) és tájépítész (Garten Stúdió) szakma közismert képviselői[26] szerződnek alvállalkozóként egy közlekedéstervező cég, jelen esetben a Főmterv alá[27]? Hogy lehet az, hogy mindezt a MÉK és a MÉSZ eddig lényegében szótlanul hagyta?

 

Kulcsprojekt (előkészítése?) pályázat és nyilvánosság nélkül? A Budai Várnegyed az ország egyik legmeghatározóbb turisztikai célpontja, de szimbolikusan is Magyarország központja, jelen méltatlan állapota ellenére[28]. Felelősség és lehetőség, hogy az összes érintettet megszólítva a Várnegyed számos tervezési helyszínére átlátható módon, a megvalósításra legalkalmasabb terv születhessen meg, egységes koncepció szerint, a mai ad hoc ötletelések[29] helyett – természetesen nyilvános pályázatokon keresztül. Hogy lehet mégis az, hogy a Várnegyed jövőjéről ma egy önjelölt csapat[30] tagjai, illetve a helyi önkormányzat által egyenesben megbízott építésziroda[31] gondolkodik, párhuzamosan[32], ha úgy tetszik egymás ellenében?[33]Hogy lehet az, hogy mindezt a MÉK és a MÉSZ eddig lényegében szótlanul hagyta?

 

Felhívás/pályázat/javaslattétel – így? Nagy Ervin országos főépítész június 2-i „Felhívás javaslattételre építészeti program előkészítéséhez”[34]című nyílt levele alapján 13 nap alatt kellene a jelentkezőknek kidolgozniuk vázlatterveket „alacsony jövedelmű, lakással nem rendelkező családok számára”. A felhívás a javasolt épületről, együttesről, műszaki, szükség szerint építési technológiai leírást, főbb munkanemenkénti költségbecslést is kér – a beépítés helyszíne, módja és karaktere, a megrendelői/későbbi használói program ismerete nélkül. Díjazás a tervek után nem jár, a bírálat módja/szempontjai, a tervek jövőbeni felhasználása nem ismert. Nem az lenne az egyetlen járható út, ha megfelelő előkészítés (!) után a kiíró építészeti tervpályázatot ír ki – a vonatkozó szabályok szerint – több ezer ember otthonának kialakítására válaszokat adó fontos és szép építészeti feladatra? Mire véljük a MÉSZ honlapján megjelent „beszámolót”?[35]Hogy lehet az, hogy mindezt a MÉK és MÉSZ eddig lényegében szótlanul hagyta?

 

A fő kérdés az, hogy tekintsük-e a fenti fejleményeket egyedieknek, vagy előbb-utóbb, minden kulcsfontosságú beruházásnál[36],[37]a fenti eljárások valamelyikével szembesülhetünk? Nem tartja-e óriási problémának a két megszólított érdekvédelmi szervezet mindezt épp akkor, amikor a nyilvános tervpályázatok száma drasztikus mértékben lecsökkent, miközben 2009-ben 16, 2010-ben 7 db, idén eddig összesen 1, azaz egy db hazai országos építészeti tervpályázat került kiírásra?!  

Elvárjuk a két megszólított érdekvédelmi szervezet nyílt, haladéktalan állásfoglalását, határozott fellépését, az eddigi halogató gyakorlattal való radikális és azonnali szakítást, a nyilvánosság előtt folytatott folyamatos kiállást az alapvető köz- és szakmai érdekeink mellett!   Első lépésként a fenti ügyekben tételes magyarázatot és azonnali, nyilvánosság előtt zajló intézkedést várunk!  

 

A kezdeményezés támogatói:

 

Álmos Gergely (HBMÉK), Baranyai Balázs (BÉK), Barta Fruzsina, Berecz Tamás (BÉK), Boór András, Bődey Attila (BÉK, MÉSZ), Brósz Csaba Botond (BÉK), Bulcsu Tamás (BÉK), Czigány Tamás (GyMSÉK), Cseh András (GYMSÉK), Deák F. Tamás (GYMSÉK), Dobos András (BÉK), Erdélyi Tamás (PMÉK), Erhardt Gábor (BÉK), Falb Anita, Fátyol Tibor (BÉK), Félix Zsolt (BÉK), Fialovszky Tamás (BÉK), Gereben Gábor (BÉK, MÉSZ), Gunther Zsolt (GYMSÉK), Helmle Csaba (PMÉK), Herczeg László (BÉK), Hoffman Tamás (BÉK),Hőnich Richárd (BÉK, MÉSZ), Józsa Ágota (BÉK, MÉSZ), Kalmár László (BÉK, MÉSZ), Kemes‐Háry Balázs, Kenyeres László (BÉK), Kertész Bence (DDÉK), Klobusovszki Péter (BÉK), Koós Marianna (BÉK), Korényi Balázs (BÉK), Kormányos Anna (BÉK), Kovács‐Andor Krisztián (DDÉK), Lévai Tamás (BÉK, MÉSZ), Lukáts István (DDÉK, MÉSZ), Marosi Bálint (BÉK), Masznyik Csaba (BÉK), Menyhárt Gergő (BÉK), Nagy Andrea (BÉK), Nagy Iván (BÉK, MÉSZ), Niczki Tamás (BÉK), Orlovits Balázs (DDÉK), Ottucsák Gabriella, Pelle Zita, Perényi Lóránt, Pethő László (BÉK, MÉSZ), Román László (BÉK), Sajtos Gábor (BÉK, MÉSZ), Sándor Gergely (BÉK), Schőmer Dávid (BÉK), Somogyi Tamás (BÉK), Somogyi Veronika (BÉK), Szabó Levente (BÉK, MÉSZ), Szentirmai Tamás (BÉK), Szokolyai Gábor (BÉK, MÉSZ), Tamás Anna Mária (DDÉK), Tardos Tibor (BÉK), Terbe Rita (BÉK, MÉSZ), Tolnai Zsolt (BÉK, MÉSZ), Tolnai Zsuzsanna, Tóth Györgyi (GYMSÉK), Tóth Tamás (BÉK, MÉSZ), Töős György (BÉK), Vasáros Zsolt (BÉK), Vesztergom Ádám (MÉVMK), Villányi Norbert (BÉK), Zombor Gábor (BÉK)

2011.06.20.

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr123000872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása