Szerte a világon mindenki ismeri a szerelem, a béke, vagy a győzelem jelét, az emberi jogoknak viszont még nincs egyezményes szimbóluma. Ezen készül változtatni egy világszintű online pályázat.
Az akciót Guido Westerwelle német külügyminiszter és hivatalának kilenc munkatársa, valamint a világ számos prominens személyisége támogatja. A verseny május 3-án, a sajtószabadság nemzetközi napján vette kezdetét és július 31-ig tart. Bárki feltöltheti terveit a kezdeményezés honlapján, ami a pályázat ideje alatt mindenki számára elérhető és értékelhető. A legjobb száz közül végül egy zsűri választja ki a tíz döntőst, akik közül augusztus 27. és szeptember 17. között globális internetes szavazással kerül majd kiválasztásra a nyertes logó. A győztes szimbólumot a New York-i ENSZ közgyűlésen mutatják majd be.
A zsűriben szerepelnek a tíz támogató ország külügyminiszterei, a négy Nobel-békedíjas – Aung Szan Szú Kji, Sirin Ebadi, Muhammad Junusz és Mihail Gorbacsov –, Navanethem Pillay, az ENSZ emberi jogokért felelős megbízottja valamint Jimmy Wales, a Wikipedia alapítója és Erik Spiekermann híres német tervezőgrafikus is.
via: thaeger, mti