Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Életérzések a 60-as évekből - A Single Man by Tom Ford

Életérzések a 60-as évekből - A Single Man by Tom Ford

2010. július 16. - Mocca

Eddig sem tettük, és ígérem, ezután sem tervezzük, hogy elvegyük a film világával foglalkozó bloggertársak kenyerét, de két ok, a rendező és a történések helyszínei miatt néhány szó erejéig be kell merészkedünk ebbe a közegbe. Az egyik, hogy a tavalyi év folyamán került az amerikai mozikba a divattervező mogul Tom Ford rendezésében, egy film, A Single Man.

Ford a forgatókönyvet is maga írta Christopher Isherwood 1964-es regényéből. A könyv egy Kaliforniában élő meleg professzor életének - aki magára marad társának halála után - egyetlen napját idézi fel, főleg megfilmesíthetetlennek tűnő belső monológok formájában.

A főszerepben Colin Firth (George Falconer), akiről az Entertainment Weekly kritikusa a következőket írta:

Firth alakítása nyilvánvalóan felkelti az Amerikai Filmakadémia figyelmét, ugyanis "egyszerűen túl jó ahhoz, hogy semmibe vegyék...

Szinopszis: A cselekmény Los Angelesben játszódik 1962 november 30-án, egy hónappal a Kubai rakétaválság után. A film a főszereplő George Falconer (Colin Firth) - egy meleg, brit főiskolai tanár - egy napját kíséri végig, aki elkeseredetten keresi az élete értelmét miután Jim (Matthew Goode), a partnere egy autóbalesetben életét veszti nyolc hónappal korábban. Jim szülei nem fogadták el a kapcsolatukat, így határozottan megtiltják George számára, hogy részt vegyen a partnere temetésén...és no more spojler, menj el és nézd meg a többit!

A másik ok pedig, hogy a film hangsúlyosan ábrázolja a '60-as évek jellegzetes amerikai építészetét és a divatot. A hatvanas évek vizuális részletei tökéletes precizitással tűnnek fel a vásznon a testhezálló pulóverektől a csinos kontyokig.

A cselekmény jelentős része pedig egy ma már építészeti ikonnak számító ultramodern épületben, a John Lautner tervei alapján épített Schaffer Residence falai között játszódik.

A ma is kortársnak számító villa egyébként ismét eladó. A Curbed szerint jelenlegi gazdája potom 1.96 millió dollár ellenében nyújta át a kulcsokat.

via: obsessilicious

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr482155903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása