Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Zöld Cola-Cola

Zöld Cola-Cola

2010. március 23. - Darqo

Ízlések és pofonok…a magam részéről mindig jobban preferáltam a Coca-Cola-t, mint egyéb változatait. Nem csak az íze miatt, hanem magával ragadó reklámjai, kezdeményezései és remélhetőleg a jövőbeli társadalmi felelősségvállalása miatt is, amennyiben megvalósítják Andrew Kim ötletét, a 100%-ban növényi alapú, téglalap alakú palackot, mely valóban 100%-ig újrahasznosítható lenne. Csak Amerikában napi 3 millió üveg kólát adnak el, de az ugyancsak teljesen újrahasznosítható PET palackok csak mintegy 50%-át használják egyéb célokra. Az új design alapján megalkotott palackot ezen felül sokkal könnyebben tárolhatnánk, kevesebb helyet foglalna és könnyebben összenyomható volna…66%-al kisebbre, mint műanyag változata. A cukornád melléktermékéből készülő palack így minden környezetvédelmi szempontnak megfelelne. Persze a kóla maga ettől még nem lesz egészségesebb, de legalább külsőségeiben tennének egy lépést a fenntartható élet irányába. A Pepsi pedig felkötheti a gatyáját, mostantól lehet versengeni, hogy ki lesz a zöldebb…

via: Yanko Design

Bookmark and Share

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr861862198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása