Blogger barátok


baantal.jpg mentalien.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

WHY? Why not?

WHY? Why not?

2010. február 17. - Mocca

Az úgy volt, hogy 2007 őszén találkozott egymással két jól szituált úriember. Egyikük Pierre-Alexis Dumas a Hermès párizsi divatház művészeti igazgatója, másikuk a monacói központú, szuper jachtjairól híres Wally elnöke, Luca Bassani Antivari. Mivel a két cég ugyanazokat az értékeket képviselte - a kompromisszumok nélküli minőség jelszavát tűzve ki mindkét zászlóra -, ezért elkerülhetetlen volt az egymásra találás. A 2007- ben közösen elfogyasztott kávé eredménye az a közös vállalat, melynek keretén belül másfél éves együttműködés után elkészült a világ eddigi legzöldebb, prémium kategóriás jachtjának koncepciója, a Wally - Wally Hermès Yacht, találóan zanzásítva a WHY.

A munkálatok egy göteborgi speciális medencében kezdődtek, ahol a K+F program keretén belül elkészítették a hajó makettjét, majd két hónapon keresztül a tengereken is előforduló extrém körülményeknek kitéve vizsgálták annak statikai paramétereit. Az eredmények megnyugtatóak voltak. A különleges formájú hajótest gyakorlatilag a legvadabb műviharoknak is ellenállt.

A cél a lehető legmagasabb szintű igények kielégítése úgy, hogy ez a lehető legkevesebb természeti erőforrást igényelje. A design mottója a „forma=funkció”. A környezettudatosság jegyében az energiaellátást hatalmas, összesen 900 négyzetméternyi napelem biztosítaná, ezáltal minimálisra redukálva a dízel-elektromos hibrid motor használatát.

A tervezett lenyűgöző méreteknek - 58 méteres hosszúság, 38 méteres szélesség - köszönhetően elképesztő nagyvonalúság jellemzi a három emeletnyi belső teret. Természetesen az enteriőr kialakításához szigorúan környezetbarát, újrahasznosítható anyagokat használnának, ami azonban nem menne a minőség kárára. Az utasok kényelmét minden szinten kiszolgáló luxust, minimalista bútorok használatával és tágas, világos terek kialakításával oldanák meg. Az összesen tizenkét fő önfeledt nyaralását a hajó orrban lévő 25 méteres medence és a far részben kialakított 36 méteres napozóteraszos „strand” biztosítaná.

A WHY-t bárki birtokba vehetné, ha megtud magának engedni 150 millió dollár azaz kb. 30 milliárd forintnyi kiadást. És ha a kételkedőkben felmerül a kérdés: egy ilyen megalomán rongyrázásra, miért is? A válasz lehet akár: ha futja rá, miért is ne?!

WHY - Wally Hermès Yacht

VIA: TwistedSifter, Luxorium

Bookmark and Share

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr971765615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.