Blogger barátok


baantal.jpg mentalien.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Hó-ház a fagyoskodás ellen

Hó-ház a fagyoskodás ellen

2010. január 27. - Mocca

Nicolas Dorval-Bory építész együttműködve Emilio Martin- nal a Xella építészeti pályázatára alkották meg az úgynevezett „Hó-Ház” terveit, mellyel harmadik helyezést értek el a megmérettetésben. Elképzelésük szerint a két rendszer, a geotermikus hőszivattyú és az úgynevezett „Trombe-fal” együttműködése következtében a rendszerbe pumpált téli, fagyos levegővel fűtenék fel a belső teret.

A Trombe-fal melegíti fel a hideg levegőt úgymond üvegházhatást kiváltva, a hőszivattyú a szellőzőnyílások segítségével pedig ezt keringeti a nap folyamán. A külső fekete, vízhatlan bevonat elnyeli és maximalizálja a nap által kibocsátott sugárzás hatását, így csökkenti a hó tartós magmaradását a tetőn, ezen kívül a ház felhasználja a természeti adottságokból fakadó meredekséget az optimális hőszigetelésre és hőelosztásra évszaktól függetlenül.

 

„A Trombe- fal működési elve szerint egy masszív külső falból (a „tömegfal”) és az elé épített üvegezésből áll. Ezt a mozgatható árnyékolószerkezet, valamint a tömegfalban és az üvegezésben kialakított, nyitható-zárható szellőzőnyílások egészítik ki. A tömegfal külső felületét „sötét” színezéssel látják el. Itt történik a napsugárzás által kiváltott hőterhelés elnyelése, amelyet a nagy tömegű fal tárol és késleltetéssel a helyiségbe juttat. A fal külsõ rétegeiben maradt tárolt hőnek a „lemosása” a tömegfalon átmenő szellőző járatok nyitásával, természetes légkörzéssel valósítható meg. (E szellőzőnyílások nélkül tömegfalról, ezekkel együtt Trombe-falról beszélünk.) Az árnyékolók télen éjszaka a kihűlés, nyáron napközben a túlzott felmelegedés ellen védenek.”

Talán nem ártana idehaza sem ilyen és ehhez hasonló építészeti megoldásokkal még inkább telepakolni a legújabb, illetve a jövőben elkészülő terveket, hátha nem kellene többet fűtésdíjat fizetnünk...bár ez nem feltétlenül érné meg a gázszolgáltatóknak, de álmodozni jó!

 

Bookmark and Share

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr901706655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.