Blogger barátok


baantal.jpg mentalien.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

A siker receptkönyve – Máté Krisztina - Az első millióm

A siker receptkönyve – Máté Krisztina - Az első millióm

2017. január 21. - Darqo

az_elso_milliom.jpg

Annyira kell a pozitív tartalom, a siker, mint az éhezőnek egy falat kenyér, ezért „csak úgy” is érdemes ilyen témákról beszélni, ha pedig aktualitása is van, vétek lenne szó nélkül elmenni mellette. Bárcsak azt mondhatnám már, hogy a mai könyvajánlóban arról beszélek majd, hogy hogyan szereztem meg időközben az első milliómat, de ma még nem ez a sikertörténet a főszereplő, hanem Máté Krisztina riporter-műsorvezető azonos című könyve és tévéműsora.

A siker receptkönyve – Máté Krisztina - Az első millióm

megosztás komment tovább
7 éves a Manzárd Café

7 éves a Manzárd Café

2017. január 20. - Darqo

manzard7.JPG

7 évvel ezelőtt ezen a napon indult útjára a Manzárd Café. Az elején csak ködös elképzeléseink voltak arról, hogy mi lesz belőle, de mára elmondhatom, hogy pontosan 4.968 blogbejegyzést írtunk és 9.518.678 oldalletöltésnél járunk, bel-és kültéri kiállításokat, diszkót is szerveztünk, jótékonykodtunk, és bár rengeteg nagyszabású közös tervünk volt a jövőre nézve, ezeket Laci tavalyi halála miatt már sajnos nélküle kell megvalósítanom. A blogunk nélkületek viszont nem tarthatna ott, ahol most, úgyhogy Laci nevében is köszönöm nektek, hogy velünk vagytok! Boldog születésnapot mindannyiunknak!

<3

Üdv, Tibi

7 éves a Manzárd Café

megosztás komment tovább
Befőttes üvegbe zárt Finnország

Befőttes üvegbe zárt Finnország

2017. január 18. - Darqo

christoffer_relander01.jpg

Biztos nem én vagyok az egyedüli, aki utazásai során valamilyen természetből származó emléket is szokott gyűjteni a szokásos hűtőmágnes és egyéb, szuvenírboltban beszerezhető kütyü mellé. Nálam az adott helyszínről elhozott kavics vált be, de próbálkoztam már tengerpartról származó homokkal, sőt, gyerekként az örökkévalóságig megőrizni kívánt tengervízzel is, amelynek kivitelezéséhez a befőttesüveget találtam a legalkalmasabbnak.

Befőttes üvegbe zárt Finnország

megosztás komment tovább
Színesedő világképem – Kepes András / Világkép

Színesedő világképem – Kepes András / Világkép

2017. január 17. - Darqo

kepes-andras-estje-original-82995.jpg

A tél, különösen december vége és január eleje nálam is a múlt átgondolásáról és a jövő tervezéséről szól, 2016 pedig tett arról, hogy legyen miről elmélkedni a fagyos szürkeségben; nem csak a közvetlen környezetemben, hanem úgy általában mindenhol és minden területen megtapasztalt felkavaró változásokról beszélek. Az ünnepi időszakban ehhez pontosan illeszkedő olvasnivalót vonzottam magamhoz Kepes András Világkép című új könyvében.

Színesedő világképem – Kepes András / Világkép

megosztás komment tovább
Műanyaggal újjáélesztett vintage bútorok

Műanyaggal újjáélesztett vintage bútorok

2017. január 16. - Darqo

tatiane_freitas01.jpg

Az utóbbi idők egyik legszívmelengetőbb témájával találkoztam Tatiane Freitas brazil művész, designer elgondolkodtató projektjének képében. A jólelkű tervező régi, törött és hiányos bútoroknak ad új életet, kipótolja a hiányzó részeiket, hogy azok újra használhatóak legyenek.

Műanyaggal újjáélesztett vintage bútorok

megosztás komment tovább
Kitört madárillúzió az ablakon

Kitört madárillúzió az ablakon

2017. január 13. - Darqo

pejac_bird01.jpg

Pejac, a neves spanyol street art művész újra egy ötletes, fantáziadús és látványos ablakinstallációval kápráztatta el az embereket. A fiumei Modern és Kortárs Művészeti Múzeum szervezésében tavaly megrendezett Spajalica művészeti esemény részeként hozta létre a képeken látható Camouflage című látványos illúziót, amelyhez ablaküveget használta fel, valamint két másik köztéri alkotást is készített a városban.

Kitört madárillúzió az ablakon

megosztás komment tovább
OCTOGON 132.

OCTOGON 132.

2017. január 12. - Darqo

image9.JPG

Senkit nem biztatnék arra ebben a fagyos időben, az influenza szezon kezdetén, hogy szabadidejében az utcákat járja szebbnél szebb épületek után kutatva, de szerencsére nem kell lemondani erről az inspiráló tevékenységről, csak a helyzethez kell igazítani. Én például azt a verziót választottam a múlt hétvégén, hogy bevackolódva az ágyba, egy bögre forró tea társaságában virtuálisan túrázom a legújabb OCTOGON magazin segítségével. A már-már könyv vastagságú 132. lapszám olvasgatása közben pedig úgy repültek el az órák, hogy észre sem vettem.

OCTOGON 132.

megosztás komment tovább
Életre kelt szemétkupacok

Életre kelt szemétkupacok

2017. január 11. - Darqo

bordalo2016_01.jpg

Artur Bordalo, ismertebb nevén Bordalo II portugál street art művész alkotásaira már több alkalommal felhívtuk a figyelmeteket. A párhuzamosan futó, folyamatban lévő sorozatai közül a környezetvédelem és az újrahasznosítás fontosságát méltató projektje különösen közel áll a Manzárd Café szellemiségéhez, úgyhogy amikor megláttam a legutóbbi szobrairól készített fotókat, egyértelmű volt, hogy újra szerepelni fog nálunk.

Életre kelt szemétkupacok

megosztás komment tovább
Káprázatos ceruzalények egy másik világból

Káprázatos ceruzalények egy másik világból

2017. január 09. - Darqo

jennifer_maestre01.jpg

Jennifer Maestre szobrászművész a ceruzát használja eszközként arra, hogy a fantáziájában fel-felbukkanó különleges lényeket megformázza és ezzel láthatóvá tegye a számunkra is. A világunkba áthívott teremtmények egészen egyszerűen káprázatosak, hosszú percekig leköti a figyelmet az egyes részletek precíz kidolgozottsága, a vibráló, mégis harmonikus színorgia.

Káprázatos ceruzalények egy másik világból

megosztás komment tovább
Firkaillúziók, amelyektől leesik az állad

Firkaillúziók, amelyektől leesik az állad

2017. január 06. - Darqo

david_moreno01.jpg

Biztos vagyok abban, hogy hozzám hasonlóan sokaknak az jut eszébe először a képeken látható alkotások láttán, hogy rajzokról van szó, pedig ezek a percízen kidolgozott vonaltömegből előbújó épületek bizony több száz acélrúdból felépített háromdimenziós szobrok.

Firkaillúziók, amelyektől leesik az állad

megosztás komment tovább
Ha a gyerekrajzok megint életre kelnének...

Ha a gyerekrajzok megint életre kelnének...

2017. január 04. - Darqo

domdrawings01.jpg

Velünk együtt ti is nagyon szerettétek Telmo Pieper holland művész projektjét, amelyben gyermek önmaga firkáit készítette el valósághűen a Photoshop segítségével. Egy ismeretlenség ködébe burkolózó kreatív apuka valami nagyon hasonlót csinál, elképesztően szürreális valóságot hív életre kisfia rajzainak segítségével.

Ha a gyerekrajzok megint életre kelnének...

megosztás komment tovább
Újrahasznosított évkezdés papírállatokkal

Újrahasznosított évkezdés papírállatokkal

2017. január 02. - Darqo

chie_hitotsuyama01.jpg

Én kérek elnézést, hogy az év első munkanapján nem valami egyszerű és könnyen befogadható témával indítok, hanem azonnal a környezetvédelemmel tolakodom be az aurátokba, de szerintem nem lehet róla eleget beszélni! Persze próbálom ezt olyan formában tálalni, ami ösztönző lehet bárki számára, még akkor is, ha a téma a papírhulladék-újrahasznosítás. A mai napon Chie Hitotsuyama újságpapírból készített életnagyságú állatszobrait hívtam segítségül.

Újrahasznosított évkezdés papírállatokkal

megosztás komment tovább
Best of 2016 – Városi művészeti projektek

Best of 2016 – Városi művészeti projektek

2016. december 29. - Darqo

best_of_2016_varos.png

Számos meglepő és látványos alkotással kápráztatták el a városban bóklászó embereket a művészek és designerek. Az idei kedvencek között gravitációnak ellenálló égbe lógó tornacipők, kalóz pólókészítők, rózsaszínű ruhácskába bújtatott házak, művészi alkotásként újragondolt gyalogosátkelők és olvashatóvá varázsolt falfirkák kaptak helyet.

Best of 2016 – Városi művészeti projektek

megosztás komment tovább
Best of 2016 – Design

Best of 2016 – Design

2016. december 28. - Darqo

best_of_2016_design.png

Az előző évekhez képest 2016-ban sokkal nagyobb teret kapott a design a blogon, ami az idei termést végignézve igazából nem annyira meglepő, hiszen olyan zseniális használati tárgyak, lakberendezési kiegészítők, kütyük és egyéb finomságok jöttek velünk szembe, amelyeket vétek lett volna nem bemutatni nektek. Hajlított városkép-asztal, bringatárolásra alkalmas könyvespolc, ébresztőórával egybeépített kávéfőző, halászhálóból készített futócipő és ez még csak néhány a rengeteg figyelemre méltó téma közül.

Best of 2016 – Design

megosztás komment tovább
Best of 2016 – Művészet

Best of 2016 – Művészet

2016. december 27. - Darqo

best_of_2016_muveszet.png

Az elmúlt év felfoghatatlan változásokat hozott az életemben, amelyek közül a legsúlyosabbról, Laci haláláról ti is tudtok. Kevés dolog marad érintetlenül körülöttem, ezek közöl az egyik a Manzárd Café, amit nem csak a Laci iránti tiszteletből viszek tovább, hanem azért, mert az életem egyik tartópillérévé vált az elmúlt közel 7 évben, és mert rengeteg közös álmunk volt vele kapcsolatban, ami még megvalósulásra vár.

Best of 2016 – Művészet

megosztás komment tovább
Könyvajánló: Zsiványkodni karácsonykor, avagy Star Wars könyvek az ünnepre

Könyvajánló: Zsiványkodni karácsonykor, avagy Star Wars könyvek az ünnepre

2016. december 22. - Darqo

boritokep_sw.png

Azt sajnos nem tudom, hogy készült-e már felmérés, infografika arról, hogy melyik filmek ihletik meg leginkább a művészeket és designereket, de abban biztos vagyok, hogy a Star Wars az élvonalban lenne. Miután a Manzárd Cafén belül az egyik kedvenc filmsorozatunkról van szó, ráadásul remek alkotásokat és használati tárgyak készítenek nap mint nap, így nálunk is kiemelten sokszor szerepel ez a téma, de olyan még nem volt, hogy könyvek szemszögéből vizsgáltuk volna. Eddig.

Könyvajánló: Zsiványkodni karácsonykor, avagy Star Wars könyvek az ünnepre

megosztás komment tovább
Csúnya karácsonyi pulóverek és más kötött furaságok Hollandiából

Csúnya karácsonyi pulóverek és más kötött furaságok Hollandiából

2016. december 21. - Darqo

club_geluk01.jpg

Barbara és Marieke, közismertebb néven Club Geluk, avagy a két holland textiltervező szokatlan és viccesen bizarr ruhákat, divatkiegészítőket, használati tárgyakat, lakásdekorációs díszítőelemeket kötöget, sőt hogy teljesebb lehessen a portfólió a különböző kötött alsóneműikben, kötött tárgyakkal pózoló hétköznapi modellekről készített fotókat naptár, képeslap formájában is meg lehet vásárolni.

Csúnya karácsonyi pulóverek és más kötött furaságok Hollandiából

megosztás komment tovább
Könyvajánló: Ma is tanultam valamit, Bubu

Könyvajánló: Ma is tanultam valamit, Bubu

2016. december 20. - Darqo

boritokep.png

Ha arra kérnének, hogy soroljak fel néhány olyan kedvenc rovatot, blogot az Indexről, amelyet rendszeresen olvasok és/vagy követek, a Top 5-ben a "Ma is tanultam valamit" és a "Comment:com" is benne lenne. A kettő közül az első csak úgy jött, látott és győzött 2014 őszén, a második pedig sorozatrajongásomból fakadó tudatos keresésem eredményeként érkezett az életembe hosszú évekkel ezelőtt. Amiben közösek, hogy mindkét blognak saját könyve jelent meg, mármint ebben a formában ez így nem teljesen igaz, de majdnem.

Könyvajánló: Ma is tanultam valamit, Bubu

megosztás komment tovább
Karácsonyi hótájképekkel a gyógyulásért

Karácsonyi hótájképekkel a gyógyulásért

2016. december 19. - Darqo

tom_baker01.jpg

A Snow Windows családi vállalkozás tagjai egytől egyig szenvedélyesen szeretik a havat és az ablakdekorálást, a két dolog ötvözéseként pedig meseszép havas ablakdekorációkat készítenek. Amitől igazán különlegessé válik a dolog, hogy nem sablonokat használnak a különböző alkotások elkészítéséhez, hanem hóspray felhasználásával ablakra fújt rétegekbe látványos havas tájképeket, jeleneteket rajzolnak bele száraz kefe segítségével, így minden alkotásuk egyedi.

Karácsonyi hótájképekkel a gyógyulásért

megosztás komment tovább
Designer naplók, füzetek, jegyzettömbök – Paperworks by TATZ

Designer naplók, füzetek, jegyzettömbök – Paperworks by TATZ

2016. december 18. - Darqo

01.jpg

A Hoffmann Petra és Szendrey Gabi által 2014-ben kitalált és felvirágoztatott, ideiglenes designer tetoválásairól híres TATZ különböző kollekcióit már az első pillanatban imádtuk Lacival, egy apró titok, hogy az első valódi tetoválásaim tökéletes helyét is a segítségükkel teszteltem és választottam ki magamon.

Designer naplók, füzetek, jegyzettömbök – Paperworks by TATZ

megosztás komment tovább
Könyvajánló: Egy szenvedélyes szakácskönyv, nem csak karácsonyra – Romani Gastro

Könyvajánló: Egy szenvedélyes szakácskönyv, nem csak karácsonyra – Romani Gastro

2016. december 17. - Darqo

romani_gastro00.JPG

Soha nem érdekelt különösebben a gasztronómia, éppen elegendő volt számomra, hogy néhány alapvető ételt el tudok készíteni, imádok nyáron grillezni és néha kedvem szottyan kísérletezni az egyes alapanyagokkal, vegyíteni a különböző ételeket. Aztán az életemben végbemenő felfoghatatlan változások végül ezt is átalakították bennem, idén ősszel egyre több gasztronómiai műsort néztem, egyre több szakácskönyvet szerzek be és olvasgatok a reggeli kávé mellett. Nem tagadhatom meg a művészet iránti rajongásomat, így természetesen a fine dining az, amitől gyakran leesik az állam, de valójában a házias, testes ételektől indul be nálam igazán a pavlovi reflex.

Könyvajánló: Egy szenvedélyes szakácskönyv, nem csak karácsonyra – Romani Gastro

megosztás komment tovább
Dimenziókapu a templom mennyezetén

Dimenziókapu a templom mennyezetén

2016. december 16. - Darqo

miguel_chevalier01.jpg

Miguel Chevalier művész idén ősszel döbbenetesen látványos fényfestéssel díszítette fel Párizs második legnagyobb templomának mennyezetét. A gótikus, reneszánsz és barokk díszítőelemekkel fűszerezett Saint-Eustache templomban október 1-jén este fél 9-től másnap hajnali 6 óráig lehettek szemtanúi az érdeklődők a különleges dimenziókapu megnyitásának.

Dimenziókapu a templom mennyezetén

megosztás komment tovább
Könyvajánló: A rendteremtés művészete / Marie Kondo – Tiszta öröm

Könyvajánló: A rendteremtés művészete / Marie Kondo – Tiszta öröm

2016. december 15. - Darqo

tiszta_orom00.jpg

Amióta az eszemet tudom, tisztaság és a rend vett körül, a szüleim következetesek voltak a makulátlan otthon megteremtésében. Ahogy idősödtem, a szanaszét hagyott játékok elpakolásán kívül egyre több feladatot kellett vállalni, míg végül a gyerekszoba teljes takarítása és rendben tartása is magától értetődővé vált. Annyira egyébként nem volt nehéz dolga a szüleimnek, mert jellemző rám a megfelelési kényszer, úgyhogy a nagyobb elismerésért cserébe nem esett nehezemre rendet tartani magam körül, de azt nem mondom, hogy a kedvenc időtöltéseim közé tartozott a heti takarítás.

Könyvajánló: A rendteremtés művészete / Marie Kondo – Tiszta öröm

megosztás komment tovább
Boldog szülinapot babzsákfotel! – Blup! 15 limitált kollekció

Boldog szülinapot babzsákfotel! – Blup! 15 limitált kollekció

2016. december 14. - Darqo

blup15_05.jpg

Idén nyáron írtam nektek arról, hogy milyen jóleső érzés, amikor azokkal a márkákkal, akiket a blog indulása óta élénken figyelünk, egyszer csak megkeresnek valamilyen formában minket, hiszen ez azt is jelenti, hogy az, amit létrehoztunk Lacival, érdemes számításban venni. Ilyen a babzsákfoteleket készítő Blup! is, akiknek a lakberendezési kiegészítőin már azelőtt órákat ücsörögtünk filmeket nézegetve a barátoknál, mielőtt létrehoztuk volna a Manzárd Cafét.

Boldog szülinapot babzsákfotel! – Blup! 15 limitált kollekció

megosztás komment tovább