Blogger barátok


baantal.jpg mentalien.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Megérkeztek a gyerekrajzokból készített plüssjátékok - IKEA SAGOSKATT

Megérkeztek a gyerekrajzokból készített plüssjátékok - IKEA SAGOSKATT

2017. november 10. - Darqo

01.jpg

Biztos vagyok abban, hogy sokan emlékeztek még arra az év elején bemutatott témára, amelyben gyerekrajzokból készülő plüssjátékokra hívtam fel a figyelmeteket. Az IKEA harmadik alkalommal megrendezett pályázatára, amelyben gyerekek tervezhették meg a puhajáték-kollekció egyes lényeit, összesen több mint 70 ezer rajz érkezett és meglehetősen nehéz volt a zsűri dolga, de nem csak a mennyiség, hanem a minőség miatt is, ugyanis számtalan jópofa és különleges alkotás volt közöttük.

Az IKEA FAMILY klubtagok által megszavazott döntős rajzok közül tíz győztest választott a zsűri Japántól az Egyesült Arab Emirátusokig. A nyertesek között találunk tojás alakú baglyot, boldog pókot, mosolygó szivárványfelhőt, kék nindzsa-madarat, bolyhos-tüzes oroszlánt és még másokat is. A döntési szempontok között szerepelt, hogy az elképzelt dizájn új legyen és bepillantást engedjen a gyermeki fantázia birodalmába.

Az IKEA célja, hogy a SAGOSKATT nevű limitált kollekció minden egyes darabjának eladásával az IKEA Foundation hátrányos helyzetű gyermekek támogatását célzó munkáját segítse. Az IKEA Foundation hat nemzetközi gyerekmentő szervezetnek (Handicap International, Save the Children, Special Olympics, Room to Read, UNICEF, War Child) adományozott e célból 45 millió eurós támogatással világszerte szeretne segíteni a leginkább rászoruló gyermekeken.

„Szomorú, hogy nagyon sok olyan hely van a világon, ahol a pusztító körülmények miatt a gyerekek egyszerűen nem lehetnek gyerekek. A Játsszunk! kampány és a partnerszervezetek révén szeretnénk elhárítani minél több, a játékot és a fejlődést hátráltató tényezőt a világ néhány különösen nehéz helyzetben lévő közösségében. Magyarországon abban segíthetnek szerencsésebb körülmények között élők, hogy a SAGOSKATT kollekcióból vásárolnak.” - mondja Per Heggenes, az IKEA Foundation elnök- vezérigazgatója.

Idén a magyarországi IKEA úgy döntött, hogy a 2017-es SAGOSKATT kollekció játékfiguráinak eladásából 2017. október 29-től 2018. április végéig befolyt összeget gyerekekkel foglalkozó magyar partner-, illetve jótékonysági szervezeteknek juttatja el. A három áruház összesen három, az áruházak környezetében működő szervezetet támogat majd készpénzzel. A támogatott szervezetek nevét 2018 májusában teszi közzé a lakberendezési vállalat.

tiz_jatek_ami_javithat_a_gyermekek_eleten.PNG

A kiválasztott rajzokból készült figurák az új IKEA Foundation Let’s Play – Játsszunk! elnevezésű kampányával
a gyermekek játékhoz való jogát szeretné elismerni, hiszen a világon sokaknak nincs lehetősége biztonságos környezetben játszani és fejlődni. Nagy-nagy örömmel adok hírt arról, hogy hosszú tesztelés után végre a hazai áruházakba is beköltöztek ezek a végtelenül cuki képzeletbeli lények.

A játékok 2017. október 29-től előreláthatólag 2018 áprilisáig (vagy a készlet erejéig) lesznek elérhetőek, úgyhogy érdemes lecsapni rájuk!

Ha pedig úgy érzed/gondolod, hogy a gyermeked szívesen részt venne azon a rajzversenyen, ahol végül kiválasztják a legjobb rajzokat és a nyertes pályaműveket, akkor mindenképpen érdemes ellátogatnotok ezen a hétvégén valamelyik IKEA áruházba:

„Immár negyedik alkalommal nyílik lehetőségük a gyerekeknek, hogy részt vegyenek az IKEA által évente, világszerte megrendezett Ifjú játéktervezők rajzversenyében. A többfordulós elbírálást követően a kiválasztott, nyertes alkotások alapján új puha játékfigurákat készítünk majd, melyeket jövő karácsony előtt lehet megvásárolni az IKEA áruházakban.

A verseny helyi és nemzetközi fordulókból áll. November 10. és 12. között a gyerekek az IKEA áruházakban készíthetik el rajzaikat.

A gyerekeket 2017. november 10-én, 14 és 18 óra között, november 11-12-én pedig 9 és 18 óra között várjuk az IKEA áruházakban.” További részleteket ide kattintva találtok.

02.jpg

03.jpg

04.jpg

05.jpg

06.jpg

07.jpg

08.jpg

09.jpg

10.jpg

11.jpg

12.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr4212925087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.