Blogger barátok


baantal.jpg mentalien.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Kékszakáll a fekete lyukból – Kurt Vonnegut / Kékszakáll

Kékszakáll a fekete lyukból – Kurt Vonnegut / Kékszakáll

2017. május 02. - Darqo

kekszakall01.jpg

Nem akarok Kurt Vonnegut szakértőként tetszelegni, nem is tehetném, hiszen még csak a második könyvét olvastam el, de a gyermeki lépések egyre határozottabbak ezen a tájon. Az ötös számú vágóhíd után a Kékszakáll következett az életműsorozatban, de annak egészen kis szerepe van sorrendben, hogy szakállas a szakállasnak barátja. Egy dolog biztos, jó pár napig kellett emésztenem a könyvet.

Egyrészt az életről magáról szól, öröm, bánat, barátság, szerelem, művészet, forradalom, háború, béke, gazdasági világválság, feminizmus, szülő-gyerek kapcsolat, népirtás, öngyilkosság, túlélés, szegénység, gazdagság elevenedik meg benne, amitől önmagában nehézzé válik, másrészt a Kékszakáll olyan, mit maga az absztrakt expresszionizmus, a szerző az irodalmon keresztül zseniálisan és észrevétlenül érteti meg velünk ezen művek, és tulajdonképpen az élet alapvetését.

"Az élet már csak olyan, hogy sosem jut nyugvópontra. Hová tart? A születéstől a halálba. Soha meg nem áll. Kockás abroszon körtés csendélet: ha valódi Mester festette, vibrál. Igen, és csodálatos módon Dan Gregoryhoz hasonlóan én sem tudtam valódi Mesterré válni. Viszont a legkiválóbb absztrakt expresszionisták Remekművének mindenkor ott a születés, és ott a halál."

Miközben az idősíkok és élettörténetek között ugrál az önéletrajzba oltott naplóban, minden szereplő árnyalttá és kidolgozottá változik. Először csak néhány vonalat látunk, később egyre többet, megjelennek a színek is, keverednek egymással, megjelennek a formák és bonyolódnak, letisztulnak, összegubancolódnak egymással, végül előttünk a kész mű. Mindeközben pedig minden bekezdésben van valami világos vagy sötét vagy fekete vagy ironikus vagy szarkasztikus vagy felkavaró vagy megbotránkoztató humorbonbon.

Bár egyes elemzések készpénznek veszik a befejezés mondanivalóját, ez számomra nem annyira magától értetődő. A mű mindig a néző szubjektív szűrőjén keresztül elevenedik meg, mindenki egyedi módon értelmezi, lát meg és lát bele dolgokat, történéseket, eseményeket, figurákat. Az egyik főszereplő, Circe Berman hintázó kislányokat ábrázoló metszetei például attól lesznek drámaiak a könyvben, hogy drámai életet képzel el számukra a tulajdonosuk, amúgy hintázó kislányok vannak a képeken.

Vajon a valóság vagy a Kékszakáll saját tudatalattija által inspirált fantáziaképek elevenednek meg az utolsó fejezetben? Nem derül ki, nem derülhet ki, így a titok mégis titok marad, sőt megannyi megoldásra váró titokmorzsává robban, gondolkodóba ejtve a világon mindenkit.

A Kékszakáll – ahogy az élet is – megfoghatatlan, mint az absztrakt expresszionista alkotások. Ahogy a szerző fogalmaz, "ezek a művek a művészet teljes tagadását jelentik. Nem egyszerűen semlegesek, hanem fekete lyukak. Menthetetlenül és végérvényesen elnyelnek minden értelmet és készséget..."

...de mint tudjuk Stephen Hawkingtól, "a fekete lyukak különösebbek, mint bármi, amit csak a tudományos-fantasztikus írók megálmodtak."

A könyvet az alábbi könyvesboltokban veheted meg:

Helikon Kiadó

Libri

Bookline

Líra

kekszakall02.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr4512473069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.