Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Grafikusok az IKEA-ban – IKEA ART EVENT 2017 / X

Grafikusok az IKEA-ban – IKEA ART EVENT 2017 / X

2017. április 10. - Darqo

ph141448.jpg

Amióta létezik, izgatottan várjuk az IKEA ART EVENT soron következő kollekcióját, idén áprilisban pedig immár harmadik alkalommal jelentkezik az IKEA művészeket támogató kezdeményezése. A 12 darabos poszterkollekció egyes darabjait street art művészek és fotóművészek után 2017-ben a világ minden tájáról érkező grafikusok készítették.

Az energikus és elgondolkodtató, eklektikus és sokszínű kollekcióban található alkotásokat többek között grafittal, szénnel, zsírkrétával, tintával készítették kifejezetten az IKEA számára a fiatal tehetségek, természetesen jellegzetességeiket, egyéni stílusukat megtartva. A tavalyi kollekcióhoz hasonlóan 61×91 centiméteres limitált kiadású poszterek rövid ideig már kaphatóak az IKEA áruházakban.

pe642328.jpg

Micha Payer & Martin Gabriel / Reflections on deep thoughts

Micha Payer és Martin Gabriel arról híresek, hogy a szokásokat áthágva kombinálják egymással a kategóriákat. Elismerésüket annak köszönhetik, hogy gyakran egyszerű módon közelítik meg az összetett témákat. Micha és Martin aprólékos rajzokat készítenek bécsi stúdiójukban, hogy reagáljanak a különböző világokra. „Ceruzával és zsírkrétával alkotunk”, mondja Micha. „A ceruza egy alapvető eszköz, amit mindenki ismer a gyermekkora óta, de nagyon változatos dolgokat is készíthetsz vele.”

REFLECTIONS ON DEEP THOUGHT

Micha Payer és Martin Gabriel aprólékos alkotását Andrej Tarkovsky Sztalker című filmjének egyik jelenete inspirálta, amelyben a víz felett siklik a kamera - amit Micha úgy jellemez, „a dolgok folyékony univerzuma”. Az alternatív világok bonyolult ábrázolásáról ismert bécsi székhelyű művészek folyamatosan tágítják a kreatív határokat a munkájuk segítségével.

A posztert itt szerezheted be.

pe642816.jpg

Amit Greenberg / Assembling Reality

Amit Greenberg azt próbálja megjeleníteni művészetében, amit úgy nevez „a körülöttünk található természet energiája”. Amit többféle médiumot használ arra, hogy kifejezhesse azon törekvését, hogy fantasztikus hellyé alakíthassa a valóságot. „A művészet nem fényűzés, ez egy elmeállapot, a valóság dokumentációja, egy út az új álmok és inspirációk felé”, mondja. Nyughatatlan szellemisége, illetve szeretete a rituálék és ceremóniák iránt vezette őt a városból a sivatagba. A természet inspirálja őt, amit úgy nevez „viselkedések, mozgások, formák és minták végtelenje”.

ASSEMBLING REALITY

Amit úgy írja le az „Assembling reality” folyamatát, mint a spiritualitás, a szexualitás, a halandóság, a félelem és az élvezet aktív felfedezését a művészeten és a designon keresztül. „Játékos világot akarok teremteni”, mondja. „Arra ösztönzi a nézőt, hogy elmerüljön és elvesszen ebben a többdimenziós alkotásban. Minél mélyebben vizsgálja, annál nagyobb lesz a jutalma.”

A posztert itt szerezheted be.

pe642329.jpg

Hell’O / We are one

A Hell’O két kiemelkedően tehetséges művészből áll és nagyjából húsz évvel ezelőtt alakultak, Brüsszelben. Jérôme Meynen és Antoine Detaille megdöbbentő rajzokat készítettek, olyan teremtményekkel, melyek elsőre grafikailag tetszetősnek és ötletesnek tűnnek, ám közelebbről megvizsgálva őket gyakran mély szimbolizmust rejtenek. „Ugyanabba a rajzban próbáljuk megjeleníteni és egyesíteni az eltérő elképzeléseinket”, mondja Antoine. „De a legfontosabb: reméljük, hogy mosolyra fakasztanak.”

WE ARE ONE

A Hell’O kreatív elméi kifejlesztettek egy különleges képességet, mellyel egy rajzzá tudják egyesíteni különböző elképzeléseiket, ez alól pedig a „We are one” című alkotásuk sem jelent kivételt. „Emberek és állatok pozitív keverékét akartuk létrehozni, és mókás fejekkel rendelkező karaktert akartunk alkotni”, mondják. „Ez egy nagyon színes festmény, sok mintával, amit az afrikai törzsi kultúra, a memphiszi designok és a popkultúra inspiráltak.”/p>

A posztert itt szerezheted be.

pe642827.jpg

Jean Jullien / Shelfie

Jean Jullien egy francia grafikus, aki jelenleg Los Angelesben él, ahol tovább folytatja megfigyelő, kritikus és játékos stílusú illusztrációit. „Megpróbálom megragadni azokat a pillanatokat, amik hatással vannak az emberekre, hogy kapcsolatot teremthessek a nézővel”, mondja. Jean humoros módon tükrözi azokat az időket, amelyekben élünk. „Olyan a munkám, mint az újságírás”, mondja. „Megfigyelem a körülöttem zajló dolgokat és megpróbálom vizuális cikkeké, történetekké összefoglalni őket.”

SHELFIE

A "Shelfie"-t Chuck Palahniuk kultikus filmje, a Harcosok Klubja egyik idézete inspirálta – „Amit birtokolsz, az birtokba vesz.” A francia származású művész humorosan mutatja be ezt a koncepciót és azt, hogy hogyan illik bele ebbe a képbe az emberi tényező, amikor az egyensúlyteremtésről van szó. „Arra gondoltam, érdekes lehet, hogy ennek az egyensúlynak pusztán az egyénre kell támaszkodnia”, mondja. „Szó szerint vettem ezt az elképzelést.”

A posztert itt szerezheted be.

pe642821.jpg

Amandine Urruty / Rainbows

Amandine Urruty egy francia származású rajzmester, aki arról híres, hogy képes vidám galériákat alkotni a deviáns állatokból. Világméretű figyelmet kapott, amikor távoli, álomszerű stílussal ötvözte a bizarr, erősen strukturált és részletes kompozíciókat. Amandine képes arra, hogy kombinálja a szélsőségeket - gyakran barokk illemmel egyezteti össze a groteszk ruhákat. Hisz a szellemekben és úgy jellemzi a munkáját, mint egy mentális, szeszélyes labirintus, a képzeletbeli élete tükörképe, az álmoktól a rémálmokig. „Antik játékok és középkori bestialitás egyfajta "raguja"... nyálkás szörnyekkel és sok szeretettel.”

RAINBOWS

Amandine Urruty plakátja azt a kivételes képességét tükrözi, ahogyan a szélsőségeket kombinálja a saját szürreális és szeszélyes világával, erősen strukturált és részletezett kompozíciókat használva. „A rajz alapötlete egy mentális labirintus építése volt, a képzeletbeli élet tükörképe, az álmoktól az aranyos rémálmokig”, mondja. „Ez egy éjszakai utazás.”

A posztert itt szerezheted be.

pe642817.jpg

Joanna Concejo / Around a table

Joanna Concejo rendkívüli szén illusztrációi a világ minden táján inspirálták a művészetek kedvelőit. Nagymamája (aki egy szenvedélyes történetmesélő) indította be a képzelőerejét és a vágyát, hogy misztikus, meseszerű univerzumot teremtsen, rejtélyes teremtményekkel és karakterekkel. Amikor az alkotásai alanyairól kérdeztük, ezt felelte: „Ez személyes dolog. Sosem vagyok biztos abban, hogy mi fog megjelenni az alkotásban, és gyakran magam is meglepődöm.”

AROUND A TABLE

Joanna Concejo úgy döntött, megörökíti az emberekkel, különösen a családtagjaival való találkozásából eredő szeretetet az asztal körül. „Étkezés, kávézás, teázás közben, amikor megbeszéljük a napi történéseket”, mondja. „Vagy csak, hogy csendben pihentesd a könyökeidet és nézelődj, különösebb ok nélkül.”

A posztert itt szerezheted be.

pe642824.jpg

Kevin Lyons / Big Audio Dyn-o-mite!

Kevin Lyons egy illusztrátor, designer és kreatív vezető, aki a védjegynek számító művészi szörnyeiről ismert. A világ vizuálisan legprogresszívabb vállalatainak is dolgozott, köztük olyan piacvezető vállalatok számára is, mint a Nike, a Converse, az Adidas, a Google TV és most, az IKEA.

BIG AUDIO DYN-O-MITE!

A rajz Kevin Lyons védjegynek számító szörnyeinek energiáját képviseli. „Egy vicces portrét akartam készíteni a kedvenc szörny karaktereimből, egymásra pakolva. Folyamatosan mozognak, remegnek és beatbox-olnak. Az akvarell ezt az energiát és mozgást visszhangozza a mintán és a színeken keresztül”, mondja.

A posztert itt szerezheted be.

pe642327.jpg

Koen Taselaar / Naive Suave - Imaginary Band 170

Koen Taselaar többféle médiumot használ művészeti "vászonként", ide értve a rajzokat, illusztrációkat, kollázsokat, a szobrászatot és még a tipográfiát is. Kreatív lángelmeként szoktak hivatkozni rá, vagy ahogy egy kritikus fogalmazott: „nyers tehetsége, kreativitása és nyilvánvaló szenvedélye a művészet iránt tagadhatatlan”. Gyakran összetett és bonyolult munkái szigorú odafigyeléssel készülnek. „Csak egy rajzeszköz és egy felület kell, így bárhol alkothatsz”, mondja. A művészettörténet felismerhető témáival foglalkozik, könnyed módon. Koen-t számos alkalommal jelölték művészeti díjakra.

NAIVE SUAVE - IMAGINARY BAND 170

A rajz ötletét egy képzeletbeli zenekar szolgáltatta, ami csak a plakát formájában létezik. „Az alternatív zene és a körülötte fellelhető szubkultúrák keltették fel a kíváncsiságomat”, mondja. „Ez oda vezetett, hogy képzeletbeli zenekarokról kezdtem rajzolni, ami a zenekari nevek iránti rajongásomból, illetve azok szinte mitikus erejéből ered.”

A posztert itt szerezheted be.

pe642820.jpg

Hahan / Life is Pay The Bill

Az elutasítás és a siker témái járják át Hahan nagyra értékelt munkáit, melyek az underground képregényekből és street artból, illetve a jávai mitológiából merítenek inspirációt. Amikor megkérdezték, mi a három legfontosabb dolog a számára, akkor a képzeletet, a szabadságot és az éhséget választotta. „A képzelet nagyon fontos folyamat a kreatív munkám fejlődése szempontjából”, mondja. „A szabadság széles lehetőségeket nyújt, hogy mit érhetek el az életben, az éhség pedig létfontosságú számomra, hogy kreatív maradjak és túléljek az egyre versengő világban.”

LIFE IS PAY THE BILL

Hahan plakátjának témája "a kereskedelmi formák és a művészeti piac súrlódása - hogyan értelmezik a pénzt a társadalmunkban". „Ezzel a munkával az volt a célom, hogy ne csak azt mutassam meg, hogy az embereknek el kell rejteniük az alapvető szükségleteiket, de azt is meg akartam mutatni, hogy hogyan hatnak az emberek létezésére a számlák, amik az életük végéig üldözik őket”, mondja.

A posztert itt szerezheted be.

pe642818.jpg

Ragnar Persson / Nightwalk

A Svédország északi részéről származó rejtélyes művész úgy gondol az alkotására, mint a Grimm testvérek és Tove Jansson keverékére. Azonban közelebbi vizsgálat esetén játékos csillogás látható az alanyok szemében, ami szilánkokra töri a kezdeti sötétséget. A heavy metal hatások és a kisfiús báj keveréke alakították ki Ragnar jellegzetes rajzstílusát. „Nem mondanám, hogy rendelkezem művészi vénával”, mondja. „Jobban szeretek alkotni, mint jónak lenni az alkotásban.”

NIGHTWALK

Ragnar Persson szerint, ha valaki Svédország északi erdeibe utazik és sétál egyet az "éjféli napon", akkor teljesen meg fogja érteni a plakátját. „Körülölel a csend és a nyugalom, mintha aludni tért volna az erdő. A levegő friss és kissé ködös, minden olyan, mintha napfényben úszna. Olyan, mintha nyitott szemmel tért volna nyugovóra a természet”, mondja.

A posztert itt szerezheted be.

pe642326.jpg

Yasuto Sasada / MATSURI

Yasuto Sasada japán művész fogja az ősi hiedelmeket és mítoszokat, majd vizuálisan újrameséli a történeteiket, kortárs módon. Nagy tekintélynek örvendő alkotásai gyakran összpontosítanak olyan teremtményekre, akiknek gépeket építettek a testébe. A tigrisek, rákok és az egyéb, technológiával feljavított teremtmények a kedvencei. Hihetetlen részletesség teszi lehetővé a néző számára, hogy élő és lélegző entitásként tapasztalja meg Yasuto képzeletbeli teremtényeit. „Nem szoktam felvázolni a rajzokat, csak ösztönösen nekilátok, amikor megszáll az ihlet”, mondja.

MATSURI

A kifogástalan "Matsuri" az alkotó saját kreatív folyamatára összpontosít. „Folyamatosan ötletek jutnak az eszembe, egymás után”, mondja. „A plakát és a koponya maga mutatják be ezt a koncepciót.” Yasuto bonyolult munkája azt a filozófiát követi, miszerint az egymillió mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik, illetve hogy a képek exponenciális fejlődésen esnek át ezen az úton, ami egy olyan eredmény felé vezet, ahol megvalósulhat egy új művészi dimenzió.

A posztert itt szerezheted be.

pe642325.jpg

Steven Harrington / Keep It Mello

Steven Harrington szereti keverni a természetet és a városképet. „Ez egy barátságos emlékeztető a minket körülvevő dolgok szépségéről, melyekről idővel megfeledkezünk”, mondja. „Ha nem művész lennék, akkor parkőr szeretnék lenni... és valószínűleg arról álmodnék, hogy művész lehessek.” A kortárs kaliforniai pszichedelikus pop-esztétikus stílus híveként a nagyméretű létesítményektől a gördeszkákig és szobrokig mindent alkot. „Számomra egy egyszerű papírral és ceruzával kezdődik minden. Innentől kezdve végtelen lehetőségek várnak rám, amikből bármi lehet. A rajz varázslat. Végtelen.”

KEEP IT MELLO

Steven Harrington majdnem egy évtizede rajzol pálmafákat. „Los Angelesből származom, ezért fel akartam fedezni a saját pálmafás témámat, azt remélve, hogy "higgadt" rezgéseket és jó energiát közvetíthetek. Remélhetőleg jó rezgéseket fog közvetíteni az alkotás, és az otthonokba viszi majd a kaliforniai napfényt”, mondja.

A posztert itt szerezheted be.

ph141449.jpg

ph141450.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr4412322311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása