Blogger barátok


baantal.jpg mentalien.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Mindenki szabadnak született

Mindenki szabadnak született

2017. március 28. - Darqo

szabadnak_szulettem00.png

Dr. Shirin Ebadi, iráni emberi jogi ügyvéd és aktivista a Szabadnak születtem című érzelmileg felkavaró könyvében elmeséli, hogyan küzdött hosszú időn át az országon belüli reformokért, demokráciáért, a törvény előtti egyenlőségért és a szólásszabadságért.

Döbbenetes és értelmezhetetlen, hogy a lelki terrornak mennyi árnyalata van, amellyel az elvei, hite feladására próbálják kényszeríteni az embert, és felfoghatatlan, hogy hogyan tart ki mégis, amikor mindenét, a munkáját, vagyonát, családját is elveszik, és elüldözik a hazájából. Néhol ijesztően ismerősek a szabadság lábbal tiprásával és a korrupció mélységeivel kapcsolatban felvázolt helyzetek és történetek, hiszen ugyanezt a mintát mutatják azok az események és történések is, amit nap mint nap a bőrünkön tapasztalunk, egy olyan disztópiát, ahová nem kellene (ismét) eljutni.

Egy-egy ilyen szubjektív szemszögből bemutatott kordokumentum olyan, mint egy pofon, amely után nem a düh vagy a szégyen érzése kerít hatalmába, hanem az, hogy tenni kell a dolgunkat, kiállni a szabadság, egyenjogúság és az igazságosság mellett, ameddig még viszonylag sok eszköz van a kezünkben, ameddig nem vagyunk annyira ellehetetlenítve, mint oly sokan a világban.

Én csak annyit tehetek, hogy a saját eszközeimet maradéktalanul felhasználva az egyenlő bánásmód, a nyitottság és a tolerancia elengedhetetlenségét hangsúlyozom, amikor csak alkalmam van rá. Újra és újra elmondom és leírom, hogy én abban hiszek:

„Kisebbséghez tartozni nem szégyen, többséghez tartozni nem érdem, és persze ugyanez fordítva is igaz. Szégyen csak a megkülönböztetés és az előítéletesség, ha az olyanokat ér, akik semmi rosszat nem tettek; érdem csak az elfogadás és a tolerancia, bármelyik oldalon születik is meg azokkal szemben, akik semmi rosszat nem tettek. Miért? Mert a megkülönböztetés és előítéletesség bekorlátoz és bánt másokat, míg az elfogadás és a tolerancia szabaddá tesz és megóv mindenkit. Mi minősül igazán rossznak? Ölni, lopni, csalni, hazudni, másokat testileg és/vagy lelkileg bántani, terrorizálni. Ha valaki ilyeneket nem tesz, ellenben a boldogságra törekszik, tud szeretni, tisztelni, becsületesnek és őszintének lenni, azt nincs miért bántani, azt megóvni kell fajtól, nemtől, nemzetiségtől, nyelvtől, etnikai származástól, vallástól, politikai vagy bármely más meggyőződéstől, fogyatékosságtól, egzisztenciális helyzettől, kortól vagy szexuális irányultságtól függetlenül!”

...és még persze azt is megtehetem, hogy hírt adok erről a küzdelmekkel teli végtelenül inspiráló könyvről és szerzőjéről, aki az iméntiekhez teljesen hasonló értékrendszerrel bír, és aki mindemellett a rendíthetetlen hit, bátorság és kitartás példaképe.

Shirin Ebadi önéletrajzi könyvét nemhogy mindenkinek olvasnia kellene, hanem Oscar-díjas filmet kellene forgatni belőle, hogy mindenki lássa azt a mérhetetlenül igaz közhelyet, hogy egy ember is elég ahhoz, hogy megváltozzon, jobb irányba induljon a világ!

Az alábbi könyvesboltokban veheted meg, kattint a kiadó nevére bővebb információkért:

Libri

Bookline

Líra

szabadnak_szulettem.png

A bejegyzés trackback címe:

http://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr4412375077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.