Blogger barátok


baantal.jpg mentalien.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Lebegő óramutató az új őrület!

Lebegő óramutató az új őrület!

2017. február 22. - Darqo

story_clock01.jpg

A tavalyi év egyik legsikeresebb témája (és személyes kedvencem) a blogon a Lyfe nevű lebegő kaspó volt, amely egyébként a sikeres Kickstarter kampánynak köszönhetően már előrendelhető. Várható volt, hogy a hatalmas érdeklődésen felbuzdulva a svéd tervező, Simon Morris nem áll meg és még bátrabban veti majd bele magát elképesztő ötleteinek megvalósításába. Itt van a legújabb őrület, az óra, amelynek mutatója a számlaptól teljesen függetlenül, mindenfajta kapcsolat nélkül a levegőben lebegve halad végig a szám nélküli lapon.

A mágnesesség ellenpólusainak taszító ereje (mágneses levitáció aka maglev technológia) segítségével különlegessé tett, többfunkciós minimalista óra megvalósítására ezúttal is Kickstarter kampányt indított az időközben többedmagával Flyte néven céget alapító designer.

Nagyon úgy tűnik, hogy megőrülnek érte az emberek (köztük én is), hiszen a megvalósításhoz szükséges összeg közel ötszöröse gyűlt máris össze, pedig a kampányidőszak nem olyan régen indult és egészen árpilisig tart. Ha ti is szeretnétek magatoknak, a Story fantázianevű óra Kickstarter oldalát itt találjátok.

story_clock02.gif

story_clock03.jpg

story_clock04.jpg

story_clock05.jpg

story_clock06.jpg

story_clock07.jpg

via: colossal

A bejegyzés trackback címe:

http://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr3412275247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.