Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Már egyáltalán nem szorongok, de teljesen be vagyok szarva – Réz András

Már egyáltalán nem szorongok, de teljesen be vagyok szarva – Réz András

2017. január 24. - Darqo

rezandras_marnemszorongok01.jpg

Réz András esztéta, író, kritikus sokakhoz hasonlóan évek óta szorong, azonban ő erről feldolgozás gyanánt könyveket is írt az elmúlt években. A „Válogatott szorongásaim” című első rész 2003-ban jelent meg, majd ezt követte a „Még mindig szorongok” 2011-ben, tavaly november közepén pedig megjelent a nagy sikerű sorozat harmadik része, a „Már egyáltalán nem szorongok, de teljesen be vagyok...” című könyv.

Kepes Andráshoz hasonlóan foglalta össze jelenlegi világképét, de tőle eltérően nem önéletrajzi elemekkel tarkított, nem ugrál a különböző idősíkok és terek között és kevésbé tanítós, mint inkább egy (két, három) jófajta ital mellett haverkodós filozofálgatás az élet nagy kérdéseiről, a jelen problémáinak tényleges és felnagyított, vagy éppen morális pánikká növelt szorításáról.

Ahogy Kepes Andrásnál, úgy Réz András könyvénél is teljes mértékben igaz, hogy nem akarja megmondani nekünk, hogy hogyan és miként gondolkodjunk a minket körülvevő világról, inkább a különböző témák határozott és sokszor nyers felvázolásával biztat arra, hogy gondolkodjunk; amit viszont nagyon sokan nem akarnak. Sokkal több kérdésünk lesz, mint elolvasása előtt volt, de ez szerintem nem baj, sőt! Így legalább nem csak zombiként nyálcsorgatva szopjuk be a mások által elénk tárt valóságot.

Olyan hétköznapi dolgok kerülnek mini adagokban és szerteágazóan, de a látszat ellenére egyáltalán nem csapongva elénk, mint például épülő-szépülő országunk, fesztiválok, gasztronómia, kütyük, divat, szex, élet, halál. Ahogy a szerző fogalmaz, ezeket a valamiket, örömöket és bosszankodásokat, like-okat és dislike-okat, boldogító és vitriolos ki-és beszólásait foglalta borítók közé.

Azon gondolkodtam, hogy vajon a könyv fedlapján a cím miért nincs befejezve, amikor a könyv végén igen, és végül megtaláltam a magam egyik lehetséges megoldását, ami nem feltétlenül arról szól, hogy álszemérmesen nem írták le a lényeget. Beleszuszakoltam magam számára egy jelentést, ami egy mondatban összefoglalva a következő: a fedlapon a három ponttal befejezetlen és felszínkapargató cím felkelti az érdeklődésünket, de meghagyja számunkra a lehetőséget, hogy tovább fejtsük a szakadást és benézzünk az így keletkezett résen, átrágjuk magunkat a mélységesen mély, inspiráló és szerteágazó tartalmon, hogy végül megértve a miérteket, azonosulva az íróval végül bátran ki merjük mondani magunk is, hogy be vagyunk szarva; és pont.

A recenziós példányt a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amiért hálás köszönet!

A könyvet az alábbi könyvesboltokban veheted meg, kattints a kiadó nevére bővebb információkért:

Libri

Bookline

Líra

 

Réz András elérhetősége

Weboldal

rezandras_marnemszorongok02.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr112147803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása