Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Könyvajánló: Ma is tanultam valamit, Bubu

Könyvajánló: Ma is tanultam valamit, Bubu

2016. december 20. - Darqo

boritokep.png

Ha arra kérnének, hogy soroljak fel néhány olyan kedvenc rovatot, blogot az Indexről, amelyet rendszeresen olvasok és/vagy követek, a Top 5-ben a "Ma is tanultam valamit" és a "Comment:com" is benne lenne. A kettő közül az első csak úgy jött, látott és győzött 2014 őszén, a második pedig sorozatrajongásomból fakadó tudatos keresésem eredményeként érkezett az életembe hosszú évekkel ezelőtt. Amiben közösek, hogy mindkét blognak saját könyve jelent meg, mármint ebben a formában ez így nem teljesen igaz, de majdnem. A recenziós példányokat az Index bocsátotta a rendelkezésemre, amiért hálás köszönet!

ma_is_tanultam_valamit04.jpg

A „Mai is tanultam valamit” tavaly karácsonykor jelentette meg első könyvét, amit az oldalukon publikált cikkek közül a legjobbakat tartalmazta, a 130 cikkből 40 kibővítést kapott és 15 új, addig sehol nem olvasható írást is hozzácsaptak a portfólióhoz. A kiadványt hamar elkapkodták, egy példány boldog tulajdonosa én voltam, és karácsonykor örömmel olvasgattam egy mákos és egy diós bejgli között. Idén a második rész is megjelent, a válogatott 150 cikkből 50 jelentősen kibővült az Indexes verzióhoz képest, valamit 20-at kifejezetten az új kiadványba írtak. A kamikaze náciktól a saját magát megverő osztrák–magyar seregen át a 68 évig csukló emberig megannyi érdekesség található az új könyvben, én pedig tudom, hogy idén a mézeskalács mellé mit fogok fogyasztani.

 

A „Ma is tanultam valamit” elérhetőségei

 

Blog

Facebook

bubu.jpg

Amiért a bevezetésben írt utolsó mondat nem igaz abban a formában, hogy nem a Comment:com-nak jelent meg könyve idén karácsonykor, bár hozzáteszem, egy ilyen kiadványt is szívesen olvasnék, hanem a főszerkesztőjének, Varga Attilának, akit Sixx néven talán többen ismernek. Sixx az apaságról írt könyvet. Nem vagyok apa, így lövésem sincsen, hogy az általa írt gondolatok mennyire csiszolják majd a többi apuka gyereknevelési képességeit, az elmúlt évek blogos jelenlétéből fakadó tapasztalatok alapján azonban abban biztos vagyok, hogy egy feltétlenül őszinte könyvet tart a kezében az olvasó, én ezért vagyok kíváncsi rá. A Bubu segítségével a szerző határozott, éleslátással megáldott és szókimondó, egyébként konstans morcosnak tűnő személyisége új színekkel árnyalódik. Ahogy Puzsér Róbertnek a múltkori Lakástalkshow, úgy Sixxnek a Bubu az a kitárulkozás, amellyel közelebb kerülnek hozzánk, hiszen engedik, hogy meglássuk az embert és akár a motivációt is a kritika mögött; szerintem minden kritikusnak jót tenne egy ehhez hasonló megnyilvánulás!

Varga Attila Sixx – Bubu című könyvét ide kattintva veheted meg 3.160 forintos áron.

 

A Comment:com elérhetőségei

 

Blog

Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr6512058677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása