Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Dimenziókapu a templom mennyezetén

Dimenziókapu a templom mennyezetén

2016. december 16. - Darqo

miguel_chevalier01.jpg

Miguel Chevalier művész idén ősszel döbbenetesen látványos fényfestéssel díszítette fel Párizs második legnagyobb templomának mennyezetét. A gótikus, reneszánsz és barokk díszítőelemekkel fűszerezett Saint-Eustache templomban október 1-jén este fél 9-től másnap hajnali 6 óráig lehettek szemtanúi az érdeklődők a különleges dimenziókapu megnyitásának.

Az 1959-ben Mexikóban született, Párizsban élő és alkotó művész már a 70-es évek óta foglalkozik a „természetes” és a „mesterséges” fogalmak, hasonlóságaik és a köztük feszülő ellentétek digitális megjelenítésével. A mai téma alapjául szolgáló Voûtes Célestes című installációban például 35 különböző, témába vágó mintával, köztük csillagképekkel, geometrikus formákkal ejtette ámulatba a nézőket, miközben Baptiste-Florian MARLE-OUVRARD orgonista improvizált a templom 8000 síppal rendelkező orgonájával.

Sajnos az eseményről lecsúsztunk, de a poszt végén egy rövid videó segítségével azért átélhetjük, hogy volt része a nézőknek.

miguel_chevalier02.jpg

miguel_chevalier03.jpg

miguel_chevalier04.jpg

miguel_chevalier05.jpg

miguel_chevalier06.jpg

miguel_chevalier07.jpg

miguel_chevalier08.jpg

via: colossal

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr7811959937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása