Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Óriási sárfestmény hódít Houstonban

Óriási sárfestmény hódít Houstonban

2014. november 04. - Darqo

Yusuke Asai01.jpg

Yusuke Asai japán művész eredetileg keramikusnak tanult, de miután nem volt pénze az egyetemre, inkább az önképzés módszerét választotta és más művészeti ágak után nézett. Múzeumokba, galériákba (sőt állatkertbe is) járt, hogy a különböző kultúrák népi-és törzsi művészetét tanulmányozza, és végül az festészet mellett horgonyzott le.

Saját állítása szerint azért választotta alapanyagul a földet, mert ez bárhol megtalálható a világban, de nyilván a nehezebb anyagi körülmények is hozzájárulhattak a döntéshez. A sikerhez persze nem csak az alapanyag, hanem egyedi világlátása, ezen belül is a valós és képzeletbeli lényei és növényi is hozzásegítették.

Legutóbb a houstoni Rice Galériában készítette el egy nap leforgása alatt a képeken látható „Yamatane” című hatalmas alkotást, amelyhez a a 27 fajta houstoni földet diákok, önkéntesek, és a galéria munkatársai segítettek összegyűjteni. A „Yamatane” egyébként november 23-ig még élőben is megtekinthető.

Yusuke Asai02.jpg

Yusuke Asai03.jpg

Yusuke Asai04.jpg

Yusuke Asai05.jpg

Yusuke Asai06.jpg

Yusuke Asai07.jpg

Yusuke Asai08.jpg

via: colossal

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr76851149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása