Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Szakálljátékok újratöltve

Szakálljátékok újratöltve

2014. október 28. - Darqo

James Myrick01.png

Már elég régóta furkósbottal böködi a szemüket, de a férfi arcápolással foglalkozó cégek még mindig nem ismerték fel, hogy a nullánál nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük a szakállápolással kapcsolatos termékek piacra dobására, hiszen rendületlenül nyer egyre nagyobb teret magának az ilyen-olyan formában megjelenő szakáll.

Miközben a modellszakmában a szépen nyírt, egyenletes szakállal megáldott férfiak szaporodnak, a netes közösség körében a játékos kedvű szakállasok kapnak mindig nagyobb figyelmet. Ilyen például Incredibeard vagy éppen a mai poszt témájául szolgáló James Myrick a.k.a. Spiral Beard is, aki jó génjeinek köszönhetően Photoshop nélkül is nagyjából olyan formát kanyarít a szakállába, amilyet csak akar.

Az amerikai zeneszerző, filmkészítő, szakállmániás segítségével néminemű inspirációt hoztam azoknak, akiknek már van szakálla, de szeretnének valami újat is kipróbálni, és természetesen azoknak is, akik még csak most gondolkodnak az arcszőrzetük megtartásán.

James Myrick02.png

James Myrick03.jpg

James Myrick04.jpg

James Myrick05.jpg

James Myrick06.jpg

James Myrick07.jpg

James Myrick08.jpg

James Myrick09.jpg

via: design taxi

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr536813671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása